Ostoba embereken mindig jó röhögni

Kritika a Lángelmék című vígjátékról

2016.10.21. 11:03

Tök könnyű eldönteni azt, hogy tetszeni fog-e valakinek a Lángelmék című vígjáték. Vicces az, ahogy Zach Galifianakis kinéz? Vicces ahogy úgy néz ki, mintha Pom-pom rámászott volna egy udvari bolond fejére, aki valami miatt folyamatosan rövidnadrágot visel? Ha a válasz nem, akkor van száz más film. Ha viszont a hülyén vicsorgó, Tinódi Lantos Sebestyén és egy roadie keresztezésének kinéző Galifianakistól jobb kedvünk lesz, akkor a Lángelméket is fogjuk élvezni.

Mert ez egy vígjáték ostoba emberekről, akik ostoba dolgokat csinálnak, ostoba döntéseket hoznak, és mégis sikerül az Egyesült Államok történetének legnagyobb bankrablását véghezvinniük. A film legnagyobb vicce kapásból ott van a címében: ezek az emberek nem lángelmék, de egytől egyig azt hiszik magukról. Ja, és tényleg léteztek, mert a Lángelmék igaz történet alapján készült. A forgatókönyvírók megtartották a legextrémebb részleteket is, amiket aztán Jared Hess (Nevetséges Napóleon, Visszanyal a plágium) még tovább fokozott. Én nem hittem el bizonyos dolgokat a filmnek, aztán a Wikipediát böngészve kiderült, hogy márpedig így volt.

Lángelmék (Masterminds)

Index: 7/10

Port.hu: 5/10

IMDb: 5,7/10

Rottentomatoes: 35%

Metacritic: 47/100

Vissza az elejére: a bankrablást, vagyis egészen pontosan a páncélozott pénzszállító kirablását David Ghantt (Zach Galifianakis) követte el, de nem a saját kútfőjéből. A felbújtója volt kollégája, Kelly Campbell (Kristen Wiig), és annak egykori szerelme Steve Chambers (Owen Wilson) voltak. Ők vették rá a szerencsétlen pompomfejű biztonsági őrt, hogy pakoljon ki egy páncélautót. A terv az volt, hogy Ghanttet ötvenezer dollárral a testén elküldik Mexikóba, majd ha elül a por a lopás körül, akkor majd visszajöhet. Chamberséknál viszont elszalad a ló, eredetileg meghúzták volna a költekezést, aztán azon veszik észre magukat, hogy egy szakadt kalyiba helyett beköltöztek a környék legnagyobb villájába. Minden oké lenne is, de persze az FBI-nak is feltűnnek bizonyos jelek. Például hogy a gyagya Ghantt nem kapcsolta ki az összes biztonsági kamerát.

Oké, az egész olyan, mintha valaki a Másnaposok 2-ről mondaná azt, hogy igaz történet alapján készült, mert tényleg annyira nonszensz és hihetetlen az egész, hogy ennyire hülye embereknek sikerüljön ez a nagy terv és végül is sikerül – bár ha már az előző bekezdés miatt valaki felment a Wikipediára, akkor tudja, hogy lesz vége.

De nem a vége számít, hanem az út, ami odavezet, az pedig baromi vicces. Jared Hess rendezőként úgy tűnt, hogy teljesen elvesztette minden vonzerejét, amit a Nevetséges Napóleonnal még 2014-ben bizonyított – a Visszanyal a plágiumot mindenki utálta (én nem!), az idei Don Verdeanből pedig teljesen kiveszett az a vizuális stílus, amitől őt lehetett szeretni. Hess filmjei ugyanis úgy néztek ki, mintha a nyolcvanas évek lakberendezési magazinjait keresztezték volna nagymamák szőttesével, és valami nagyon bizarr családi fotóalbummal. Giccses, nevetséges, és bizonyos esetekben nagyon vicces. A Lángelmékkel szerencsére visszatalált erre az útra, de még sikerült Hollywood igényei szerint smirglizni is belőle. 

Ebben nagy segítséget nyújtanak a majdnem A-listás komikusok is. Galifianakis szinte mindenben vicces, amiben feltűnik (még a Birdmanban is nehéz volt komolyan venni menedzserként), Wiig pedig már réges-régóta tökéletesen hozza az együgyű nőket. Azt meg lássuk be, hogy Owen Wilsonnak mindig is remek görényarca volt, úgyhogy sokat alakítania sem kell. Az meg, hogy olyan arcok tűnnek fel kisebb szerepekben, mint Jason Sudeikis (Családi üzelmek), Ken Marino (Wet Hot American Summer), és Kate McKinnon (Szellemirtók), az meg csak hab a tortán.

De ha annyira tökéletes, akkor miért csak hetes? Hát azért, mert vagy a forgatókönyvírók, vagy Hess, vagy valaki a producerek között beleszuszakolt a filmben néhány undorító, és teljesen felesleges fingós-fosós poént, amik szó szerint csúnya foltot hagynak a jeleneteken. A Lángelmék sztorija önmagában baromi vicces, a megvalósítása is az, a benne szereplők is azok, úgyhogy különösen fájó, hogy pár perc erejéig mintha feltörne egy sokkal rosszabb film a felszín alól. Egy ostoba film. Mert a Lángelmék amúgy nem az, csak úgy tűnik.