Utálom ezt a szart, de jobb mindennél

2016.12.09. 17:03

„Utálom ezt a szart! Utálom!” – mondja Geri a szerről, amivel évek óta lövi magát, miután elmagyarázta a szocmunkásnak, ma reggel is úgy érezte, meg fog halni, és ez nem hatáskeltés, „ezek csak a tények”. Aztán kiül a parkba, vizet kunyerál valami arra járótól, megkeresi a vénáját és belövi magát. Azzal a szarral, amiről igazából nem tudja, micsoda, valami növényvédő szer, ami belülről égeti szét a rovarokat, és sokszor tényleg olyan érzés, mint belülről égni. De a dizájnerdrogok, a Kati, az MDPV, a Zsuzsi meg a többi akkor is sokkal olcsóbbak, mint a heroin, és sokkal kisebb adagból el lehet lenni akár napokig is.

„Sem ma, sem korábban nem volt nehéz hozzájutni a dizájnerdrogokhoz. Pár éve még olyan is volt, hogy a srácok egy budai party-kellék üzletbe mentek be, és Funky fantázianevű szobaillatosítóként vették meg legálisan az anyagot. Ilyen bolt már nincs, de az interneten pár kattintással bárki házhoz rendelhet rengetegféle dizájner cuccot. A korábban elterjedtebb heroin mára már inkább különlegességnek számít, szinte teljesen eltűnt Magyarországon” – mondja az Index videórovatának munkatársa, Horváth Balázs, akinek Dizájneren című dokumentumfilmje péntektől egy héten keresztül, minden este 9-kor megnézhető a Cirko-Gejzír moziban.

A film főszereplője Geri, aki korábban heroinista volt. Aztán volt, hogy vért köhögve feküdt napokig magatehetetlenül, súlyos tüdőgyulladással egy afféle foglaltházként kisajátított, szemétkupacokkal teli romhalmazban, és mire bevitték a kórházba, ki kellett operálni több tüdőlebenyét. Horváth Balázs akkor ismerte meg, amikor Geri a kórház után az anyukájánál lábadozott. A rendező már ekkor eldöntötte, hogy filmet fog készíteni az életéről és az életmódjáról.

De a nyalcsi már tiszta kilencvenes évek. Most már a sokkal könnyebben és olcsóbban beszerezhető szerek állnak halomban a napok romjain, azokra tért át a legtöbb intravénás szerhasználó. Amik, cserébe mindezért, még annyira sem ellenőrzöttek, mint egy pakk barna, viszont a hatásuk is sokkal brutálisabb tud lenni. Például mint a film egyik szereplője esetében, akinek a szervezete már nem hajlandó felszívni az anyagot, és soha el nem múló, leginkább rohadó égési sérülésre emlékeztető ereket vág a karjába.

„Míg a heroin jellemzően lassító és erős fizikai függőséget okoz, addig a dizájnerek inkább pörgetnek, és az erős pszichikai függés a jellemző” – mondja a rendező, utalva a film egyik jelenetére, amiben Geri egyik haverja arról beszél, négy-öt napnyi drogmámor után is csak azért dől le aludni az ember, mert azt mégiscsak úgy szokás, de egyébként simán lehetne tovább is nyomni.

És van is miért.

Ez az az érzés, amit egész életemben kerestem”,

emlékszik vissza a filmben Geri az első lövésre. A Dizájneren nem drogprevenciós film, úgyhogy nem kell hazudnia. Nem kell úgy tennie, mintha drogozni szar lenne. Dehogyis: ha eleve szar lenne az egész, nem szokna rá senki, legfeljebb pár önsorsrontó idióta. Nem: az érzés mindennél jobb, csak ami utána van, az rosszabb a halálnál is, mármint szó szerint – legalábbis erre utal a film rohadó karú szereplője, aki karácsonyra egy pisztolyt és egy töltényt kért a faterjától. Aki ránézett, beszélt vele tíz percig, aztán megígérte, hogy megszerzi neki.

És Horváth Balázs mind a két részt pont ugyanúgy, amennyire lehet, manipuláció nélkül próbálja bemutatni. Az élvezettől porcelán csészealátétté változó szemet is, meg azt is, ahogy egy beszélő ember mögött valaki mellesleg percek óta próbálja megszúrni a vénáját, de hiába véres már az egész karja, sehogy se sikerül. Vagy ahogy páran egymás után lövik be magukat egy parkban – „Már mindenki minket néz” –, csak annyi a különbség köztük, hogy az egyikük ehhez lehúzza a sliccét és a gatyáját, mert neki már csak ott van olyan ere, amit még nem tett tönkre a sok tompa, szar használt tű.

„Kubiszyn Viktor mutatta be nekem Gerit. Már akkor megbeszéltük, hogy filmet csinálunk a történetéről. Miután vele már megvolt a bizalom, a többieket ő mutatta be, miközben viszonylag sokat lógtunk együtt. Mivel tudtuk, hogy érzékeny a téma, senkit nem beszéltünk rá vagy ösztökéltünk a szereplésre. Voltak, akik nem vállalták, de számunkra is meglepő módon a legtöbben azt mondták, hogy vállalják az arcukkal az életüket, életmódjukat” – mondja Horváth, aki hosszú ideig követte a szereplőket parkoktól parkokig, tarhálástól bolti lopásig, a szociális segélyszolgálattól a rehabig. És elérte – vagy csak dokumentálta – a szereplői totálisan ellentmondásos viszonyát mindenhez.

A szerhez, ami jobb mindennél, de gyűlölik, mint a pestist.

A józansághoz, amiről tudják, hogy el kéne érniük, de igazából nem biztosak benne, hogy akarnak olyan életet élni, mint az a rengeteg ember, akit az utcákon látnak, és végiggürizik a napjaikat a semmiért, hogy végül ugyanolyan mocsok élet után haljanak meg, mint ahogy ők is fognak, mínusz az a pár flash, amiért talán mégis megéri. A lopáshoz, amire egyáltalán nem büszkék, amitől egyenesen viszolyognak, de van, amikor a fájdalom mindenre rá tudja beszélni az embert. Meg a hazugságokra épülő tarháláshoz („Csak egy ezres hiányzik a vonatjegyemhez”), ami ugyanakkor nem kényszerít senkit semmire, mindenki maga döntheti el, akar-e pénzt adni vagy sem.

„A fő indok, mint minden drogfüggésnél, a szer iránt való sóvárgás, erős pszichikai függés” – magyarázza Horváth Balázs. Ezt mondja valakiről a film egyik szereplője is: már az első adag után látta a szemében azt az elégedettséget, amiből azonnal tudni lehetett, ő máris függővé vált.

A miértre meg nincsenek válaszok. „Minden eset egyéni és bonyolultabb annál, hogy azt mondjuk, hogy rohanó korunk a hibás vagy ilyesmi” – mondja a rendező. A filmben van, aki azért döntött tudatosan a kábaság mellett, mert nem bírta elviselni azt az életet, amibe a megalázó válása után kényszerült. Van, aki szinte véletlenül, csak mert rendelkezésre állt az anyag. Van, aki azt mondja, úgy sincs semmi perspektíva. És van, aki meg sem próbál választ adni rá. Vannak dolgok, amire nincsenek válaszok, arra sem, miért jön ki valaki pár nap után a rehabról, amiről korábban azt gondolta, élete legutolsó esélye. Ha lennének válaszok, nem lenne miről filmet készíteni, mert nem lenne, aki szerint pont a drog a válasz.

„Leginkább Gerivel és az anyukájával tartottam a kapcsolatot a forgatás után. Geri most több kisebb bűncselekmény miatt börtönben van”, mondja Horváth Balázs. „A többiek, főképp az életmódjuk miatt, kikerültek a látókörömből. A film egyik szereplője, Noxi sajnos már meghalt.”

A Dizájnerent hamarosan, több részletben bemutatjuk az Indavideón is.

Ne maradjon le semmiről!