Zuhanyozz le, Európa! Mosd le magadról a nacionalizmust!

2016.12.10. 23:24 Módosítva: 2016-12-10 23:26:37

Ha most csak a filmszakmára hagyatkozunk, Andy Vajna filmbiztosnak sok kívánsága teljesült, de van egy, ami csak nem akar összejönni. Még 2012-ben belengette az MTI-nek, hogy szeretné az Európai Filmakadémia díjátadóját Budapestre hozni. A ceremóniát minden páratlan évben Berlinben, minden párosban pedig egy másik, feltételezhetően erősen lobbizó európai városban tartják. 2012 óta még egyszer sem volt az EFA díjátadója Magyarországon.

Ami több szempontból is kár, mert egy alapvetően szimpatikus dologról van szó. A lényeg az, hogy az amerikai (vagy haha, a magyar) filmakadémia mintájára 27 évvel ezelőtt létrejött egy szakmai szervezet, amiben rendezők, színészek, producerek, forgatókönyvírók, és még megannyi fajta filmes szakember tartozik, majd ők szavaznak arról, hogy mik voltak az előző év legjobb európai filmjei.

Hangsúlyozottan európairól van szó, de nem feltétlenül ismeretlenről: a 2016-os jelöltek között ott a legutóbbi James Bond-film is, de (a lehetőség szintjén) a magyar Tiszta szívvel, vagy a román és német filmek szintén. És a 2016-os díjátadót sem Budapesten, hanem Wrocławban, Európa Kulturális Fővárosában rendezték meg, amit csak azért bánhatunk, mert nem a belvárosban jaszkarizik az életműdíjat kapó Pierce Brosnan mondjuk Isabelle Huppert-rel. Vagyis nem a magyar belvárosban.

(A tavalyi EFA-díjátadóról írt cikkünket itt lehet elolvasni.)

Az EFA lényege tényleg az, hogy valójában egy Oscar-átadó, csak éppen európai változatban. Egy kiegészítő az olyan fesztiválok mellé, mint Cannes, Velence, vagy Karlovy Vary, a legnagyobb különbség az, hogy itt nem egy zsűri, hanem egy több ezres szövetség választja ki a nyerteseket.

A külsőségek ugyanazok, mint az amerikai nagybácsinál, csak európai léptékben: itt azok a színészek vonulnak fel a vörös szőnyegen, akik a széles nagyközönség számára valahonnan ismerősek, és olyan rendezők, akiket csak azok ismernek fel, akik mondjuk sok fotót nézegetnek görög filmesekről. Vicces volt nézni tavaly Berlinben az aláírásokra vadászó siserehadot a szálloda előtt, amikor megérkezett egy nagyobb fekete autó, akkor elkezdték gyorsan lapozgatni az előre bekészített képeiket, hátha felismerik, és hátha sokat ér az autogramja. Valószínűleg ilyen probléma nem lesz a már említett idei életműdíjas Pierce Brosnannel, aki úgy tűnik, abba a korba lépett, amikor hülye filmekben játszik (erős kivétel: The World's End), és jótékonysági síelésekre jár más híres emberekkel együtt.

Jótékonyságról jut eszembe, a díjátadó egy társadalmi célú hirdetéssel kezdődött, amiben Mads Mikkelsen az éhezés veszélyére és az adományozás fontosságára hívta fel a figyelmet, elmondták, hogy Wrocław jelenét is az ide érkező menekültek alakították ki. Wrocław polgármestere, Rafał Dutkiewicz maga is mondott pár szót, vagyis hogy idézett az első olyan dokumentumból, ami a város tulajdonában van, és ami az első fennmaradt feljegyzése a lengyel nyelvnek. Egy mondatot mondott, amit eredetileg egy német szerzetes jegyzett le, és amit egy cseh földműves mondott a lengyel feleségének. Hogy mi a mondat? "Pihenj, majd dolgozom helyetted."

Európa a jövő, a nacionalizmus a múlt - ezt üzente a polgármester, aki szóvá tette, hogy igenis szemmel tartják azt, ami a kontinensen történik. Szerinte a nacionalizmus olyan, mint az izzadtságszag. Egyszerűen le kell mosni a testről.

Zuhanyozz le, Európa!

- fejezte be a beszédét Dutkiewicz.

A brexit sem maradt szó nélkül, főleg mert Michael Riley, az akadémia egyik tagja utána elmondta, a szavazás óta 40 százalékkal megugrott a gyűlöletből elkövetett bűncselekmények száma. Aztán egy egészen furcsa húzással berohant egy fiatalember, elmondta, hogy hozzák ki a zászlót, Dutkiewicz és mások kifeszítettek egy hatalmas EU-szászlót és megkezdődött a díjátadó. Magam sem értettem, hogy mit látok, de arra már lelkileg felkészültem, hogy ez az este a brexitről, a nemzetállamokról, és egészen biztosan Trumpról is fog, bár őt még senki sem emlegette.

Ez a díjátadó első 5 percében történt, és még senki sem kapott egy díjat sem.

Az első díjat átadó Numan Acar török színész elmondta, hogy most nem szabad cserbenhagynia a filmeseknek Európát, hiszen most van igazán szükség a politikai filmekre. A díj egyébként a közönségdíj volt, amit most egy kifejezetten fiatal közönség segítségével is, online szavazással döntöttek el. A tizenkét jelöltből a lengyel Test nyert, amit Magyarországon is bemutattak 2016 februárjában. Michal Englert forgatókönyvíró elmondta, hogy 

ha Európának zuhanyoznia kell, akkor ők most hozták a vizet.

Az akadémia tiszteletbeli elnöke, Agnieszka Holland filmrendező egy vicces videóban bejelentkezett a ovális irodából, és felhívta minden filmes figyelmét, hogy igen, Trump miatt (akinek a nevét nem mondta ki), még keményebben kell dolgozniuk. Azt hiszem, most tényleg mindent bele kell adnia majd az európai filmeknek. Remélem a Budapest Noir jól odasóz majd Trumpnak!

Maren Ade, a Toni Erdmann író-rendezője elmondta, hogy különösen örül a forgatókönyvírói díjának, mert ez a része a munkának az, amit a legjobban élvez, mert ilyenkor nem kell kiállni emberek elé és produkálnia magát. A díjat az édesapjának ajánlotta, ami a filmet ismerve teljesen érhető. Adével készítettünk mi is interjút, itt lehet elolvasni.

Európa aztán nem csak Európával foglalkozik, a legjobb rövidfilm díját a holland 9 Days: From My Window In Aleppo (9 nap: Az aleppói ablakomból) nyerte, ami pont az, mint a címe: egy szíriai fotós kilenc napig követte az aleppói helyezetet az ablakából, három holland pedig összerakott egy majdnem fél órás filmet belőle. Ez az előzetese:

Az EFA elnöke által odaítélt különdíjat (amit az akadémia történelmében csak három, nagyon különleges esetben adták oda) Andrzej Wajda kapta, vagyis kapta volna, Wajda ugyanis nemrég meghalt. Az elnök Wim Wenders meghatottan mesélte, hogy Wajda már 1990-ben is kapott egy életműdíjat, és mégsem tudott leállni azóta. Amikor idén nyáron megkeresték a díj miatt, Wajda még visszaírt egy kedves levelet, amiben megköszönte, hogy emlékeznek még rá. A díjat Wajda filmes iskolájának egykori diákjai vették át.

Nem volt kérdés, hogy a legjobb dokumentumfilm díját a Tűz a tengeren fogja nyerni - a sajtóteremben lévő olasz újságírók legnagyobb örömére -, Gianfranco Rosi filmje Berlinben is szétnyerte magát, egy ilyen politikailag átitatott díjátadón egyértelmű volt, hogy a lampedusai menekültáradatot fogják díjaztni. A Tűz a tengerenről mi is írtunk kritikát. Rosi elmondta, hogy fontos ilyen filmeket készíteni és díjazni, amikor a menekülteket még mindig sokan ellenségeknek tartják.

Pierce Brosnan életműdíját Susanne Bier dán rendező adta át (vele forgatta a Csak a szerelem számít című filmjét), és viccelődött Brosnan korai próbálkozásaival: ahogy utcazenélt, vagy festegetni próbált. Bier mesélt arról, hogy a közös filmjük készítésén plusz rendőröket kellett behívniuk, hogy a kis olasz faluban ne szálljon rá a forgatásra az összes járókelő, aki felismerte az utcán Brosnant. Bier elmondta, hogy büszke arra, hogy dolgozhatott Brosnannel, de még büszkébb arra, hogy a barátjának mondhatja, de előtte elmondta, hogy a színész azért nemcsak Remington Steele és James Bond volt, hanem dolgozott színházban, Tennessee Williams saját kezűleg választotta ki az egyik darabjára, és több film producere is volt. Az még mindig áll, amit a cikk elején írtam, hogy azért pár éve Brosnan nincs a filmválasztási helyzet magaslatán.

Brosnan természetesen el volt ájulva attól, hogy életműdíjat kapott, szerinte nem jöhetett volna jobb pillanatban az életében. Amit most ő is gyorsan összefoglalt, de főleg megköszönte feleségének, Keely Shaye Smithnek, majd ő is folytatta az este vezérfonalát, és elmondta, hogy a filmeseknek megvan a lehetősége, hogy értelmet adjon annak annak a zavaros világnak, amiben élünk.

Fiúk, lányok, csináljatok őszinte filmeket!

Aztán megjelent a Pussy Riot egykori tagja, a jelenleg politikai aktivistaként tevénykedő Maria Aljokhina, és egészen furcsa módon felhúzott a fejére egy maszkot, szerencsétlenkedett a mikrofonjával, majd levette a maszkot, és elkezdett az ukrán Oleg Szencovról beszélni. Szencov már tavaly is téma volt, azóta kiderül, hogy 20 évre ítélte az orosz bíróság, amiért egy kormányellenes tüntetésen részt vett.

Peter Simonischek, a Toni Erdmann (végülis) címszereplője nagyon cuki módon énekelve próbálta megköszönni a díját, de két szótag után inkább letett róla. Filmbeli partnere, Sandra Hüller pedig azzal tréfálkozott, hogy szerencsére más ruhát választott, mint a filmben. Annak ugyanis az az egyik kulcsjelenete, hogy Hüller hosszú percekig bénázik egy passzoló ruha cipzárjával.

Leontine Petit, az európai koprodukciós díj nyertese JFK-t híres gondolatát igézte, amikor azt mondta: a filmeseknek nem azt kell kérdezniük, mit tehet értük Európa, hanem, hogy ők mit tudnak tenni Európáért. Szerinte ebben a helyzetben nem kevesebb, hanem több Európára van szükség, és a filmkészítőknek igenis el kell gondolkodniuk azon, hogyan tudnak befolyással lenni a világra.

Ez nem az a ceremónia, ahol csak és kizárólag egy darab életműdíjat adnak át, Brosnan mellett kapott még Jean-Claude Carrière forgatókönyvíró is, aki olyan klasszikusokon dolgozott, mint A burzsoázia diszkrét bája, A szabadság fantomja, A bádogdob, vagy A nap szépe. Volker Schlöndorff német rendező egy elég hosszú monológban vezette fel Carrière-t, aztán kisegítette őt Angela Molina spanyol színésznő is, de még mindig csak egy montázst kaptunk az író karrierjéről. Ami elég vagány az EFA-tól, hogy simán bevállalják az erőszakot és a szexet az ilyen visszaemlékezésekben, mondjuk azt az írót, aki sokat dolgozott Luis Buñuel mellett, nehéz is lenne máshogy. Buñuel mondta azt neki, hogy

egy tisztességes írónak meg kell ölnie az apját, meg kell erőszakolnia az anyját, és el kell árulnia az országát,

különben csak középszerű marad.

Miután előadták Zbigniew Preisner A három szín: Kékben bemutatott zeneművét, akkor kicsit úgy éreztem magam, hogy nem kizárólag a külsőségekben, hanem hosszban is sikerült már az Oscar közelébe kerülni. Két és fél órája ment a ceremónia, de még legalább öt kategória hátravolt az egészből. És még belefért a szervezőktől egy viccelődés arról, hogy a legjobb film kategória jelöltjeit mind Wrocławban forgatták, és összeraktam egy tréfás videót ebből, hogy Maciej Stuhr ceremóniamestert beillesztették az összesbe. Ezt a sajtóteremben csak és kizárólag a lengyel újságírók értékelték. És valami miatt Daniel Olbrychski lengyel színész a legjobb rendező kategória jelöltjeit énekelve jelentette be. A boríték felbontásával pedig legalább egy hosszú fél percig szöszölt. Nem mondom, hogy hatalmas rajongója lettem a lengyel humornak. Maran Ade nyert egyébként, aki mivel a forgatókönyvi díjért elmondott mindent, széttárta a kezét. Aztán eszébe jutott, hogy meg lehet köszönni az egész stábnak, és az összes színésznek is.

És nemcsak én kezdtem el szétesni, hanem a ceremónia is: amikor Alice Normington, az A szüfrazsett díszlettervezője felment átvenni a díját, hirtelen ott termett egy kísérővel egy idősebb nő, aki nem értette, hogy tulajdonképpen mit is művel ott. Mi sem értettük, a szervezők sem értették, a díjazott sem teljesen értette, de zavarodottan álldogálltak egymással szemben, bemutatkoztak, az idősebb nő próbált vagy átadni a díjat, vagy megkapni. A végéig nem derült ki, hogy ő kicsoda és mit akart.

A Toni Erdmann pedig közben megnyerte az ötből az ötödik díját.

Az EFA 2016-os díjazottjai

LEGJOBB FILM: Toni Erdmann

LEGJOBB VÍGJÁTÉKAz ember, akit Ovénak hívnak

LEGJOBB ELSŐ RENDEZÉS – FIPRESCI-DÍJ: Olli Mäki legboldogabb napja

LEGJOBB DOKUMENTUMFILM: Tűz a tengeren

LEGJOBB ANIMÁCIÓS JÁTÉKFILM: Életem cukkiniként

LEGJOBB RÖVIDFILM: 9 days: From My Window in Aleppo (Hollandia)

LEGJOBB RENDEZŐ: Maran Ade (Toni Erdmann)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Sandra Hüller (Toni Erdmann)

LEGJOBB SZÍNÉSZ: Peter Simonischek (Toni Erdmann)

LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: Maren Ade (Toni Erdmann)

LEGJOBB OPERATŐR: Camilla Hjelm (A homok alatt)

LEGJOBB VÁGÓ: Janus Billeskov Jansen és Anne Østerud (A kommuna)

LEGJOBB DÍSZLET: Alice Normington (A szüfrazsett)

LEGJOBB JELMEZ: Stefanie Bieker (A homok alatt)

LEGJOBB HAJ ÉS SMINK: Barbara Kreuzer (A homok alatt)

LEGJOBB ZENE: Ilja Demutszij (A diák)

LEGJOBB HANG: Radosław Ochnio (11 perc)

ÉLETMŰDÍJ A VILÁG FILMMŰVÉSZEÉRT NYÚJTOTT TELJESÍTMÉNYÉRT: Pierce Brosnan

ÉLETMŰDÍJ: Jean-Claude Carrière

AZ EFA ELNÖKÉNEK KÜLÖNDÍJA: Andrzej Wajda 

KÖZÖNSÉGDÍJ: Test

EURÓPAI KOPRODUKCIÓS DÍJ: Leontine Petit

Ne maradjon le semmiről!