Magyar film került a Berlinale versenyprogramjába

2016.12.15. 12:44

Enyedi Ildikó új, Testről és lélekről című új filmje meghívást kapott a Berlinale versenyprogramjába, és a fesztivál fődíjáért fog versenyezni. A filmet egyébként márciusban Magyarországon is be fogják mutatni.

A hírhez megérkezett az első hivatalos részlet a filmből:

Magyar film utoljára 2012-ben szerepelt a Berlinale versenyébe, akkor Fliegauf Bence – a szintén az Inforg-M&M Film gyártásában készült – Csak a szél című filmje többek között a zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét nyerte el.

A február 9-én kezdődő 67. Berlinale első versenyfilmjeit ma hozták nyilvánosságra a szervezők. A zsűri elnöke Paul Verhoeven (Elemi ösztön, Robotzsaru, Elle) forgatókönyvíró-rendező lesz.

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, akinek ez az első film főszerepe. A férfi főszereplője Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. A filmben feltűnik még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.

Ne maradjon le semmiről!