Megdőlt minden mozis rekord, csak egy új Star Wars kellett hozzá

2017.01.03. 06:41

Sosem kerestek még annyit a mozik és a stúdiók a jegybevételeken, mint 2016-ban, amihez nem ártott a Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet sikere, amit csak két héttel az év vége előtt mutattak be, mégis a második legtöbb bevételt hozó film lett Amerikában.

Még két hete sincs, hogy a Disney megdöntött egy világrekordot: december végére összeszedtek annyi pénzt (7 milliárd dollárt), amennyit korábban egyetlen filmstúdió sem tudott begyűjteni egy év alatt. A Zsivány Egyes, a nyolcadik Star Wars-film akkor még „csak” 357 millió dolláros bevételnél tartott.

Mostanra a film amerikai bevétele majdnem elérte a 400 milliót, Kanadával együtt pedig 408,2 millió dolláros bevételt gyűjtött össze 2016-ban, amivel megelőzte az Amerika kapitány: Polgárháborút, és az év második legnézettebb filmjévé vált Észak-Amerikában, némileg meglepő módon a Szenilla nyomában után. (A Zsivány Egyes teljes bevétele egyébként már átlépte a 700 millió dollárt is.)

A toplistában egyébként az a legszebb, hogy az első három helyezett mind a Disney-nek fial: a Szenilla nyomábant a maga a Disney gyártotta, a Star Warst a Lucasfilm, az Amerika kapitányt pedig a Marvel, ezt a két céget (és még a Pixart is) nemrég ugyanis megvette a Disney.

A tízes listán még a cégcsoportnak még három filmje jelen van, így a legnézettebb Észak-Amerikai filmeknek több mint a felét a Disney gyártotta idén. Nagyon nem volt hülye ötlet a Disneytől, hogy észveszejtő összegekért felvásárolták a konkurenseik jó részét; a legerősebb versenyző, a Universal csak a negyedik helyig tudott jutni, pedig tavaly még ők uralták a piacot, ha nem is annyira, mint most a Disney.

A legnézettebb filmek 2016-ban Észak-Amerikában:

  1. Szenilla nyomában – Disney, $486,2 M 
  2. Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet – Disney, $408,2 M
  3. Amerika kapitány: Polgárháború – Disney, $408,1 M
  4. A kis kedvencek titkos élete – Universal, $368,4 M
  5. A dzsungel könyve – Disney, $364 M
  6. Deadpool – 20th Century Fox, $363 M
  7. Zootropolis – Disney, $341,2 M
  8. Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – Warner Bros., $333 M
  9. Öngyilkos osztag – Warner Bros., $325,1 M
  10. Star Wars: Az ébredő erő – Disney, $284,7 M

Ráadásul megdőlt az észak-amerikai filmipar legfontosabb rekordja is. Még sosem termeltek ennyi bevételt a filmek egy év alatt: 2016-ban 11,4 milliárd (csaknem 3400 milliárd forint) értékben váltottak jegyeket a mozizók.

A filmes bevételekkel foglalkozó ComScore elemzője, Paul Dergarabedian szerint mindez azért történhetett, mert a filmesek minden célcsoportot kiszolgáltak egy elképesztően széles kínálattal. Ami a listát elnézve leginkább azt jelentheti, hogy idén nemcsak a szuperhősfilmek és a Star Wars voltak nagyon kapósak, hanem még gyerekfilmek is felfértek a top 10-be. Olyan, felnőttek szóló, szuperhősöket nem tartalmazó filmek, amelyek még csak nem is egy bevett franchise új részei, ugyanis a tíz legnagyobb közelébe sem jutottak.

Ne maradjon le semmiről!