Egyre több minden kiderül a meztelen Scarlett Johanssonról

2017.02.13. 11:35

A Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell) új előzetesében továbbra is sok az akció és a fegyverrel hadonászó, meztelen kiborg, de a trailer ezúttal főként a Scarlett Johansson által alakított ember-robot hibrid elhazudott múltjának kérdéseire koncentrál.

A Super Bowl szünetében már mutattak pár másodpercet belőle, de a stúdió most kiadta a második hosszú előzetest a legendás, 1995-ös anime, a Páncélba zárt szellem Scarlett Johansson főszereplésével elkészített, élőszereplős változatához. Az előző trailerhez képest most nagyobb a hangsúly a Johansson által alakított, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, az Őrnagy identitásának kérdésén: bár eleinte azt hiszi, hogy ő az egyetlen hasonló lény, aki ráadásul úgy jött létre, hogy a létrehozói megmentették az életét, az előzetes alapján most rájön, hogy ebből talán semmi sem igaz, sőt, korábban még családja is lehetett.

Ghost In The Shell (2017) Trailer #2

A Ghost in the Shell mangát Siró Maszamune hozta létre, amiből aztán elkészült az 1995-ös anime, majd később több animációs sorozat is. Az élőszereplős filmet az eddig csak a Hófehér és a vadász című film miatt ismert Rupert Sanders rendezi, és szerepel benne Michael Pitt, Juliette Binoche és Kitano Takesi is. Magyarországon március 30-án mutatják be.

A film egyébként még közel sem készült el, amikor már botrányokat okozott: sokaknál ugyanis akkor telt be a pohár Hollywood úgynevezett "whitewashing"-jával, azaz azzal, hogy az amerikai filmekben az egyiptomiakat, ázsiaiakat meg amúgy mindenki mást is fehér emberek játszanak, amikor kiderült, hogy az elvileg japán főhős szerepét Scarlett Johanssonra bízták. Nemrég a színésznő is megszólalt az ügyben, bár nem mondott semmi különöset, csak annyit, hogy sosem játszana el egy nem fehér embert.

Ne maradjon le semmiről!