Brutálisan búcsúzik a legismertebb mutáns

Kritika a Logan című filmről

014
2017.02.17. 22:42

A Logan a legerőszakosabb film, amiben híres szuperhős szerepel. Úgy spriccel benne a vér, úgy szakadnak a végtagok, úgy válnak szét a koponyák, és szakadnak el az inak, mint legutóbb talán Az emlékmás idejében. És ez jó. Az X-Men rajongói legalább 2000 óta várnak arra, hogy a sorozat leghíresebb hőse kieressze karmát, elöntse a düh, és szétkaszaboljon mindenkit. Az, hogy ettől meg voltunk fosztva, az olyan lépés, mintha Superman nem repülhetett volna, Batman nem dobhatott volna el valami kütyüt jó messzire, vagy Hulk sosem zúzhatott volna porrá valami építményt.

A megőrülés és az erőszak Rozsomák (így fogom hívni, itt nem lesz farkasozás) karakterének lényege volt, és habár az előző nyolc (!) filmben próbáltak erre valamilyen formában utalni, ennyire direkten még soha nem néztek vele szembe, mint a Loganben. Kár, hogy a film maga nem lett elég jó a szándékhoz.

Mert a szándék az csodálatos. A Loganben a főszereplő öreg. Sebei már nem gyógyulnak olyan gyorsan. A karmai nem jönnek ki rendesen a helyükről. Sőt, a helyük már gennyedzik.

Logan biceg, köhög, a szervezetét láthatólag megviselte az isten tudja hány év, amit gyilkolással töltött.

Limuzinsofőrként dolgozik, alkoholista, és a mexikói határon vigyáz a kilencven feletti, szinte teljesen öntudatlan Charles Xavierre (Patrick Stewart). Xavier professzor egyetlen ápolója Caliban (Stephen Merchant), egy albínó mutáns. Logan boldog lenne azzal, ha az élete csak azzal telne, hogy öntudatlanra issza magát. De egyszer csak megjelenik az életében egy nő, aki segítségért könyörög. A nő mellett pedig ott van egy szótlan kislány, Laura (Dafne Keen), akire vadászik egy teljes elit alakulat, élükön a robotkezű Pierce-szel (Boyd Holbrook). Ha mindez nem lenne elég, Xavier professzor sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint az elsőre tűnik. A pszichés képességeit ugyanis kikezdte a fokozatos agysorvadása, és bármikor kisülhet, amive akár emberek százait is megölheti. Úgyhogy van annak oka, hogy Logan egy eldőlt víztoronyban tartja.

Szóval Logan öreg. Már ezért önmagában megérte ez a film. Hugh Jackman 17 éven keresztül, ezzel összesen kilenc filmben játszotta el Rozsomákot, és habár az előző részek (Farkas, Apokalipszis) próbáltak úgy tenni, mintha egy picit sem idősödött volna, a Logan teljesen szakít ezzel a hagyománnyal, itt a főhős ősz, szakállas, megtört. Egy olyan világban él, ahol az X-Menek ugyan léteztek (2029-et írunk, egyébként), de az egyetlen emlék róluk csak a képregény formájában maradt meg. Van ebben tényleg valami megható, hogy végignézhettük Jackman leghíresebb szerepét, és ahelyett, hogy lecserélték volna egy új film kedvéért egy fiatalabb színészre, megérhettük a tökéletes végpontot: egy vérontó, káromkodó, alkoholista főhőst, aki rádöbben, hogy sokkal nagyobb felelősség hárul rá, mint azt gondolta.

Logan (2017) Trailer #2

Jackman elmondta a berlini világpremier utáni sajtótájékoztatón, hogy habár ő tényleg ezzel a filmmel ott hagyja a karaktert, valójában soha a büdös életben nem fogja az elhagyni őt, sőt, a rajongók biztos minden második nap emlékeztetni fogják majd rá. De olyan filmet akartak James Mangold producerrel, amit nem köt műfaj, nem köt korhatár. Mangold elmondta, hogy vállaltan felnőtteknek szóló filmet készítettek, felnőtt témákról, felnőtt hozzáállással. Ez meg is látszik a Loganen, ha valaki kételkedne benne, 

akkor már az ötödik percig több durvaság történik benne, mint egy Walking Dead-évadban.

És ez még jó is lehetne. Az előzeteseket nagyon cselesen nagyjából a film első 45 percéből vágták össze, és ez a rész egyértelműen a Logan legerősebb etapja: az akciójelenetek meghökkentőek, főleg amikben Laura is szerepel, a tempó remek, és egyszerűen üdítő látni a két visszatérő karaktert, akiken láthatólag kiütközött az előző részek traumája. James Mangold rendező sokszor elmondta, hogy nagyon sok westernt néztek a Loganhez (a műfaj egyik legendás alkotása, az 1953-as Idegenek a vadnyugaton bele is került), a mexikói táj csodás, és a párhuzam érthető is, amikor a főszereplőnek gyakorlatilag a saját ranchát kell megvédenie a betolakodóktól. A gondok ott kezdődnek, amikor a három főszereplőnek menekülniük kell onnan.

A westernből fokozatosan átvált a Logan egy road movie-ba, aminek már sem lendülete, sőt, stílusa is sokkal kevesebb. A történet is egészen furcsa kanyarokat vesz, az, amikor Logan, Xavier, és Laura ott találják magukat egy vidéki gazda (Eriq La Salle a Vészhelyzetből) családjának házában - majd főleg az, ami azután történik ott - teljesen más irányba viszi el a filmet. Gondoljunk a Looperre, és annak az utolsó harmadára, csak míg ott a történetből indokolt volt a váltás, itt feleslegesnek tűnik. Még úgy is, hogy ebben a jelenetben mutatják be a film második és harmadik főgonoszát, amiből az egyik teljesen érdektelen gonosz orvos (Richard E. Grant), a másikról pedig jobb minél kevesebbet tudni.

És ha már Walking Dead: a film második felére olyan, mintha a zombisorozat egyik epizódját néznénk, értelemszerűen zombik nélkül. A makacs szereplők makacs döntéseket hoznak, a forgatókönyv pedig beleírta őket egy nagy körkörösségbe, hogy ugyanazokkal a veszélyekkel kell szembenézniük, ameddig valaki el nem bukik. Fárasztó egyébként, főleg úgy, hogy tudjuk: a Logannek (a karakternek és a filmnek) csak egy vége lehet, és azt nem fogják szépíteni.

Kétségtelen, hogy a Logan még mindig a legjobb a Rozsomák-filmek közül, nincsen benne a Kezdetek káosza, sem a Farkas távol-keleti szappanoperája. Az akciójelenetei meghökkentőek, és, ahogy már százszor elmondtam, megérdemlik a korhatárt. A színészek még mindig jók, Laura szerepében Keen egy tehetséges karrier kezdete lehet. Patrick Stewartot még mindig jó bármiben megnézni. És megható találkozni azzal, hogy Xavier professzor és Logan belelépett életének az alkonyába. És tudom, hogy Rozsomáktól ilyenkor már túlzás elvárni azt, hogy sebesvonatok tetején birkózzon, vagy kilógjon egy helikopterből, de csak kevés ideig érdekes nézni a lassú elsorvadását. 6/10

A Logant a világon először az idei Berlinalén vetítették, versenyen kívül. Magyarországon március 2-án kerül mozikba.

Ne maradjon le semmiről!