Már megint filmet forgatnak egy videojátékból

2017.03.08. 10:07

Hiába lett erős közepes a Warcraft, borzalmas bukta az Assassin's Creed és szánalmas lezárás a hatodik Resident Evil, az amerikai filmgyártás még mindig meg van győződve arról, hogy igenis lehet jó filmet forgatni videojátékokról. Ezt az állítást támasztja alá, hogy a Deadline értesülései szerint mozi készül a Just Cause-ból, méghozzá Jason Momoa (Aquaman, Trónok harca) főszereplésével.

A hírek szerint a Square Enix eddig három részt megért játékából készülő filmet Brad Peyton rendezné, aki egy rakást pénzt hozott a Warnernek a San Andreas c. filmmel, ráadásul dolgoztak már együtt Momoával a Netflix Frontier c. sorozatában. A történet egy Rico Rodriguez nevű különleges ügynökről szól, aki egy misszió során komoly problémákkal nézz szembe. A film finanszírozásának egy részét kínai cég intézi.

 Az első Just Cause 2006-ban jelent meg, amit 2010-ben és 2015-ben követett egy-egy folytatás. Ugyan az open world játékok királyának számító GTA-sorozat népszerűségét azért nem ütötte meg, az évek során kialakult egy komoly rajongói bázisa a játéknak köszönhetően a kifejezetten aktív online közösségüknek, ami például a második játékot még évekkel megjelenés után is folyamatosan fejlesztette, online módot készítettek hozzá és viccesebbnél viccesebb videókkal árasztották el a Youtube-ot.

A Just Cause alapvetően egy katonai akciójáték nyílt terepen, ahol egy darab emberrel kell leszámolni egy kisebb hadsereggel, azonban a játékrendszer engedi, hogy ezt akár a lehető legszórakoztatóbb, kreatívabb módon tegyük. Ennek ellenére kicsit érthetetlen, hogy az Uncharted-film mellé miért kell egy olyan másik játékból is mozit forgatni, ami sohasem a karakterei vagy a mély történet, hanem a szórakoztató játékmenet miatt lett ismert.

Ne maradjon le semmiről!