Rókatündérek helyett kőkemény valóság

DSC 7287
2017.04.12. 07:07

Ujj Mészáros Károly új filmje, az X. annyira rejtélyes, hogy még a sajtónyilvános forgatási napon sem nagyon mertek beszélni róla az alkotók, nehogy véletlenül elkotyogják, ki a gyilkos. Merthogy a Liza, a rókatündér rendezőjének új filmje fordulatos krimi lesz.

Itt is sokan meghalnak

A rendező és a film főszereplője, Balsai Móni épp egy rendőrautóban körözött a háztömb körül, amikor egy rövid időre csatlakozhattunk a stábhoz az Óbudai lakótelepen, majd még egy másik jelenethez ugyancsak Balsai Móni jött ki vagy harmincszor egy ház kapuján a lányát alakító színésznővel – ránézésre két teljesen semmitmondó jelenet, de még itt is csak fokozott óvintézkedések után fotózhattunk, nehogy bármiből kiderüljön valami meglepetés a filmről.

„A film egy fordulatokban gazdag krimi, és jó lenne, ha ezek a fordulatok meglepetésként érnék a nézőt, ezért titkolózásra buzdítok mindenkit, aki részt vesz ebben a produkcióban, magamat is beleértve” – indokolta az óvatosságot Ujj Mészáros Károly, hozzátéve: a stábtagokat is megkérték, hogy ne posztoljanak semmit Facebookra a forgatásról, nehogy bármi is kiszivárogjon a történetről.

A rendező, aki két éve rögtön az első filmjével nagy sikert aratott a hazai mozikban és külföldi fesztiválokon is, most egy teljesen másik műfajban próbálja ki magát, mint a Liza mesebeli, retrós ötletparádéja volt, noha hasonlóságok azért vannak szerinte. „Abban is sokan meghaltak, és ebben a filmben is lesz néhány haláleset, ennyit azért elárulhatok. Alapvetően sokkal sötétebb hangulatú film lesz az X., az érzelmek azért ebben a történetben is szerepet játszanak majd, csak egész más szempontból” – mondta Ujj Mészáros. A színészekben is lesz némi átfedés a két film között: Balsai Móni mellett Bede-Fazekas Szabolcs és Schmied Zoltán is játszik mindkettőben, nem is beszélve Szabó Győzőről, illetve az új filmben is feltűnik a rendező régi kedvence, Nádasi László is.

De itt a párhuzamok be is fejeződnek, hiszen ezt a filmet leginkább olyan skandináv noir sorozatok inspirálták, mint a Híd, illetve Jo Nesbø regényei: utóbbiak „borzasztó okosan vannak megírva” a rendező szerint, akire még egy-két izlandi krimi is hatott, amikor a forgatókönyvön dolgozott (akárcsak a Liza esetében, ezt is Hegedűs Bálinttal közösen jegyzik).

Aki azonban azt hinné, hogy Balsai Móni mondjuk svéd nyomozót alakít majd, a szintén főszereplő Kulka János pedig valahol Reykjavíkban kanalazza a hallevest, nem is tévedhetne nagyobbat: az X. ugyanis Ujj Mészáros szerint „a mai Magyarországon játszódik, mintha egy skandináv noir drámát ültetnénk át magyar környezetbe. Talán lesz egy-két nüansz, amit csak a magyar nézők érthetnek, de alapvetően arra törekedtünk, hogy bárki számára világos legyen.”

Cseresznyevirágzás helyett őszi szomorúság

„Filmünk egy krimi, amiben rendőrnőt játszom, aki nagyon sok emberhez hasonlóan küzd a saját démonjaival – mondta a saját szerepéről Balsai Móni. – Most is sok ember hal meg körülöttem, de ez egy egész más film, mint a Liza volt. Abban hasonló, hogy nagyon erős vizuális világa lesz, és fontos a mondanivalója is, csak itt nem cseresznyevirágzás lesz, hanem őszi szomorúság.”

Amit még a színésznő kiemelt, az egyrészt a helyszínválasztás volt. Szándékosan nemcsak a közeg szomorúságát vagy a ridegségét mutatja, hanem a gazdagságát is: döbbenetes helyszínek vannak Budapesten, lakástól tetőig, és nagyon jó, hogy ezeket így meg tudjuk mutatni” – mondta Balsai Móni, aki szerint az X.a Liza meseszerűségével szemben a kőkemény valóság lesz”.

A másik ok, ami a főszereplő számára különlegessé tette a forgatást, az pont az, amit az ember is gondolna egy bűnügyi filmről, azaz még a felnőttből is kihozza a krimirajongó gyereket. „A rendőrszerep miatt sok olyan dolgot is megtanulhattunk, amiket eddig még nem csináltunk. Ilyen például a lövészet, amit régóta szeretnék kipróbálni” – mondta Balsai Móni, akinek a fegyverhasználat és a kaszkadőrökkel való közös munka mellett az volt a legizgalmasabb, hogy jött egy igazi bűnügyi helyszínelő, aki megmutatta, hogyan dolgoznak. Egy-két színész kolléga megtanult ujjlenyomatot venni például. Nyilván ez egy film, de az alapokkal tisztában kell lennünk.”

Balsai – aki a Liza, a rókatündér óta az egyik legfoglalkoztatottabb magyar filmszínésznő lett – egyébként szerepelt már bűnügyi filmben is, méghozzá A martfűi rémben, ami pont az ellentéte volt a Liza morbiditása ellenére is bájos világának. Ujj Mészáros Károly szerint pedig ez a film sem lesz sokkal lájtosabb”, mint A martfűi rém volt.

A filmet május végéig forgatják Budapesten, olyan további helyszíneken, mint a Teve utcai rendőrpalota teteje vagy a csepeli gyártelep, és a producer, Muhi András szerint jó esetben kész lesz addigra, hogy a jövő év eleji fesztiválokra már nevezni lehessen.

Ujj Mészáros mindenesetre elmondta, hogy itt nem lesz szükség olyan jellegű utómunkára, mint a Lizában: „Az X. egy fotórealisztikus film, és bár jó pár trükk lesz benne, azok egyáltalán nem lesznek meseszerűek.”

Az X. forgatókönyvet Ujj Mészáros Károly és Hegedűs Bálint írta, az operatőr Szecsanov Martin, a film producere Muhi András és Ferenczy Gábor, gyártója a Focusfox. A filmnek 489 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Filmalap, várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba. 

Ne maradjon le semmiről!