Ezért voltak nemrég horogkeresztes zászlók Budapesten

2017.04.17. 18:56

Még 2015-ben több olvasói levelet is kaptunk, hogy miért lógnak bizonyos budapesti épületeken hatalmas horogkeresztes zászlók. A választ akkor is tudtunk: éppen a fővárosban forgatták a HHhH című háborús filmet, ami egy náci tiszt meggyilkolásáról szól.

Jason Clarke (Zero Dark Thirty) játssza Reinhard Heydrichet, a feleségét Rosamund Pike (Holtomiglan), a sztori szerint pedig az előbbi meggyilkolására szerveződik egy csehszlovák partizánegység. Igaz történet egyébként, sőt, nemrég készült egy lengyel film is erről a hadműveletről Anthropoid névvel.

HHhH (2017) Trailer

Az előzetes alapján egyébként a HHhH egészen jól néz ki, bár van egy sanda gyanúm, hogy nem lesz benne ennyi tömény akció, mint a trélerben. Magyar premierről egyelőre nem tudni, sőt, amerikairól sem, pedig a Weinsten Company megvásárolta még 2015-ben forgalmazásra. Úgy volt, hogy Magyarországon a Big Bang Media fogja forgalmazni majd 2017 márciusában, de ez értelemszerűen nem történt meg.

Ne maradjon le semmiről!