Ezt a nőt kezében az ostorral nem állítja meg senki

MV5BM2M4MGVlOGQtNWU0Yi00MjM2LWJhZTItNGFhNDNhODcwYTE3XkEyXkFqcGde
2017.05.16. 06:59

Néhány nappal ezelőtt azt írtuk, hogy megérkezett a Wonder Woman utolsó előzetese, de úgy tűnik a Warner stúdió nem akar semmit sem a véletlenre bízni, úgyhogy készítettek egy újabb kedvcsinálót. Bár a kasszáknál túl nagy csalódást nem okoztak a filmjeik (Batman Superman ellen, Öngyilkos osztag), filmes univerzumuk népszerűsége mind kritikai fogadtatásban, mind bevételeket tekintve elmarad a rivális Marvel szériájától. Ezen szeretnének változtatni például azzal, hogy hamarabb hoznak ki egy női szuperhősnőre épülő filmet. 

A bemutatóig már csak néhány hét van hátra, a marketing csapat még egy utolsó lökést szeretne adni a filmnek, aminek főszerepében Gal Gadot és Chris Pine lesznek láthatóak. Az első előzetes idején már dióhéjban összefoglaltuk a történetet, amiről a legújabb, a kínai piacra készített előzetesből sem derül ki sokkal több.

Akad néhány újabb kocka, ezek főleg lassított akciók, ahogy Wonder Womannek és az ostorát sehogy sem képesek megállítani. Kapunk némi ízelítőt a Themyscirán töltött gyerekkorból is, innen került át a film főszereplője a Földre, az első világháború idején. Kíváncsian várjuk, hogy Patty Jenkins filmjében sikerül-e olyan okosan építeni a filmes univerzum mitológiáját, ahogy azt a Marvelnél tették az első Amerika Kapitány esetében. Ez a film ugyanis szintén hasonló időszakban játszódik, így biztos sokan fogják ezzel összevetni a végeredményt.

Ne maradjon le semmiről!