Tom Hardy újra szupergonosz lesz

2017.05.22. 06:41

Hardy legutóbb a DC Univerzum Bane nevű szupergonoszát alakította A sötét lovag: Felemelkedés című filmben - ha valaki elfelejtette volna, a szerep kedvéért magára kapott vagy 40 kilónyi izmot, az arca elé meg tettek egy maszkot, hogy az amúgy sem teljesen érthető beszédstílusából még annyit se lehessen elcsípni, mint korábban (a karakter eredeti hangja kb. olyan volt, mintha Hardy kavicsokkal a szájával mormogott volna egy vödörbe egy 123 méter mély aknában, amit egy mikroporttal rögzítettek a felszínről). A legfrissebb hírek szerint Hardy most a Marvelhez, pontosabban a Sony-Marvel közös vállalkozáshoz írt alá, és Venomot, pontosabban annak Eddie Brock nevű, eredeti inkarnációját alakítja majd.

A Venom-film elég furán született, hiszen a Sony ragaszkodik ahhoz, hogy ne az új, éppen épülő Pókember-univerzum része legyen, azaz ugyan spinoffról van szó, de a mostani Pókember-ciklushoz (júliusban jön Tom Holland címszereplésével az első önálló film a harmadik rebootból) semmi köze nem lesz, Spidey nem is szerepel majd benne.

Ez persze azért tűnik öngólnak, mert Venom az egyik legnagyobb ellensége a maszkos-pizsamás fiatalembernek, de mit értünk mi a lovakhoz. Venom először 1988-ban tűnt fel a Marvel-képregényekben. Egy antihősről van szó, aki a szuperhősök ellen (de párral közösen) dolgozik, egyébként pedig egy földönkívüli szimbióta, ami az ember gazdatesthez kapcsolódva éldegél, cserébe meg azt szuperképességekkel ruházza fel.

A 2018 október 5-én bemutatkozó filmben Hardy alakítja majd Eddie Brock újságírót, aki egy oknyomozó riportot nagyon elbaltázva kénytelen a Marvel-világ ripostjainál dolgozni, mert másutt nem kínálnak neki melót, és ettől nagyon-nagyon szomorú lesz, de annyira, hogy az öngyilkosság szélére sodródik, amikor előkerül az idegen szimbióta, és puff, Eddie máris újrakezdheti az életét. A film, amit egyes források korhatáros horrornak tippelnek, minden bizonnyal eredettörténet lesz, ami azért lesz izgalmas, mert Brock és Pókember sztorija annyira szorosan összefügg, hogy tulajdonképpen elképzelhetetlen, hogy akarják Venomot ellenpontja nélkül megjeleníteni.

Hardy egyébként Bane-ből is kihozta, amit lehetett, így Venom szerepére is nagyszerű választás. Alakított ő már erőszakos, lobbanékony, nem kicsit kattant frátereket korábban is (Bronson, Kray-tesók a Legendában, James Delaney a Tabuban), és tuti jobb lesz, mint a Pókember 3-ban látott Topher Grace, akinek a kezében Venom egy idegesítő gyökér lett, de cseppet sem volt félelmetes, vagy ijesztő. 

Ne maradjon le semmiről!