Zack Snyder családi tragédia miatt szállt ki Az igazság ligájából

2017.05.23. 12:40

Snyder sajtósa tegnap este jelentette be, hogy a rendező mégsem folytatja a Londonban forgó Igazság ligája-filmet, mert egy családi tragédia miatt képtelen a munkára koncentrálni. A helyére az a Joss Whedon lép, aki dettó a Warnernél forgatja a Batgirl-filmet.

A Snyder visszalépése mögötti családi tragédia egy öngyilkosság: húszéves lánya márciusban vetett véget az életének. Az igazság ligája forgatása márciusban és áprilisban emiatt két hétre leállt, és ugyan Snyder később visszarepül Londonba, hogy folytassa a munkát, de érthetően nem tudott rá száz százalékosan koncentrálni.

Igyekeztem a munkába temetkezni, azzal elfoglalni magam, és azt hittem, lesz olyan katartikus élmény, ami átsegít a belső kínjaimon. A rendezés viszont teljes embert kíván, és olyan mértékű elkötelezettséget, amire jelenleg képtelen vagyok. Az utóbbi két hónapban meghoztam egy döntést és inkább a feleségemmel és a gyerekeimmel maradok, akiknek most nagyobb szükségük van rám, mint a filmnek. Nagyon nehéz időket élünk most.

Az idén november 17-én mozikba kerülő filmen Snyder és Whedon már hónapok óta közösen dolgozott, a Hollywood Reporter szerint így a film tónusa és hangulata nem változik, Whedon, aki szuperhősfilmet legutóbb a Marvelnek forgatott (az első két Bosszúállókat) csak azt folytatja, amit Synder elkezdett, új karaktereket, történetszálakat nem visz bele a projektbe.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.