Hozzánk is eljut a brillírozó Nicole Kidman

thesquare cover
2017.05.30. 19:58

Mi is végigkövettük az idei cannes-i filmfesztivál felhozatalát, de joggal merülhet fel bárkiben, aki nem a francia Riviérán töltötte az utóbbi két hetet, hogy jó, de mikor lehet megnézni ezeket az alkotásokat. Jó hírünk van: a versenyprogram nagy része ugyanis meg fogja járni a magyar mozikat, úgyhogy a cannes-i finomságokat még 2017-ben láthatjuk. Két filmet pedig (Okja, The Meyerowitz Stories) a Netflix vett meg, ami már több mint másfél éve elérhető Magyarországon, így ott sem lehet gond legálisan megnézni őket.

Ha viszont valaki moziba szeretni elmenni, annak összeszedtük, hogy melyik filmet mikor és milyen magyar címmel fognak bemutatni az idei cannes-i versenyprogramból.

Az időpontok tájékoztató jellegűek, és egy-két kivétellel természetesen változhatnak még.

Jupiter holdja 

rendezte: Mundruczó Kornél

magyar premier: 2017. június 8.

Sajnos nem nyert díjat Mundruczó Kornél nagyon látványos, filozofálgató sci-fi/akciófilmje, de a magyar mozikban még nagyot mehet. A bemutatón el voltunk ájulva attól, hogy Mundruczónak micsoda virtuóz jeleneteket sikerült rendeznie (Rév Marcell operatőr segítségével), és a Jupiter holdja mennyire arról szól, ami ebben az országban zajlott és zajlik manapság is. Egy fiatal szír menekültet meglőnek a határon, amitől repülni tud: ennyi a film alapsztorija, aztán csavarodik és elágazik mindenfelé. A rendező elmondta nekünk, hogy a káosz szándékos volt. (Az idei Cannes másik magyar érdekeltségű filmjét, az Un Certain Regard-szekcióban indult Outot június 15-én mutatják be.)

Csábítás (The Beguiled)

rendezte: Sofia Coppola

magyar premier: 2017. augusztus 31.

Még jóval a cannes-i legjobb rendezői díj előtt bejelentették, hogy Sofia Coppola filmje jön majd hozzánk, de most hátha sokan meg is fogják nézni. A polgárháború alatt játszódó sztoriban Nicole Kidman alakítja – nagyon jól – annak a bentlakásos lányiskolának az igazgatóját, ahol megjelenik egy sebesült katona (Colin Farrell). Akiről persze kiderül, hogy elég nagy pernahajder, és megpróbálja érzelmileg manipulálni a diákokat, mindegyiket különböző módszerrel. A Csábítás kicsit felszínes, de szép és szórakoztató film, írtuk a premier után.

Ismael szellemei (Les Fantômes d'Ismaël)

rendezte: Arnaud Desplechin

magyar premier: 2017. szeptember

Desplechin tavaly a zsűri tagja volt, most meg az új filmje nyitotta meg az egész fesztivált. Nem voltunk oda érte, a zűrzavaros sztoriban egy élhetetlen, alkoholista, ránézésre valószínűleg folyamatosan izzadságszagú filmrendezőről szól (Mathieu Amalric), aki egyrészt teljesen befeszül az új filmjének forgatásán, másrészt pedig megjelenik az életében a felesége (Marion Cotillard), aki nagyjából húsz évvel korábban nyomtalanul eltűnt. Desplechin nyitófilmjéről azt írtuk, hogy olyan, mintha négy szar filmet sűrítettek volna egybe, mert közben párhuzamosan látjuk azt a filmet is, amit a főszereplő készít, szóval kíváncsi vagyok, hogy a magyar közönség hogyan tudja majd kibogozni.

Dupla szerető (L'amant double)

rendezte: Francois Ozon

magyar premier: 2017. október 5.

Nekem hatalmas meglepetés volt Francois Ozon filmje, de lehet, hogy azért, mert éppen túl sok művészfilm után láttam. A Dupla szerető egy erotikus thriller egy olyan nőről, aki rájön: az új barátjának van egy eltitkolt ikertestvére, aki minden elemében a párja ellentéte. Úgyhogy viszonyt kezd vele. Igen, ez a film az, ami egy vagina belsejével nyit, de ez még csak a legkisebb őrültség az egészben, még a film első felében kapunk egy olyan ikerszex-jelenetet, amihez foghatót nem nagyon láthattunk. De Ozon filmje nemcsak ilyesmi dolgokból áll, hanem hipnotikus beállításokból, remek zenékből és rémálomszerű hangulatból. Mintha valaki az Elemi ösztönt vagy más kilencvenes évekbeli erotikus thrillert újraforgatott volna egy igazi, hamisítatlan művésszel.

The Square

rendezte: Ruben Östlund

magyar premier: 2017. október 5.

Ruben Östlund (Lavina) új filmjének egyelőre nincsen hivatalos magyar címe, bár a szemem sarkából láttam, hogy a Híradóban A négyzetként hivatkoztak a végül a fesztivál fődíját megnyerő filmre, ami végül is teljesen oké: a szatíra egyik része arról szól, hogy egy modern művészeti múzeumban megszenvednek a PR-osok, hogy kitaláljanak egy kampányt egy installációnak, ami nem más, mint egy LED-négyzet a földön. És még rengeteg másról is: rasszizmusról, előítéletekről, szexről, állatias ösztönökről, piti lopásokról, a művészvilágról, a hedonizmusról, továbbá minden kellemetlen dologról, amivel mi, emberek nap mint nap találkozunk. A Square nem tökéletes, de erős film, amihez tényleg kell humor és türelem, viszont simán megéri.

Aus dem nichts/In The Fade

rendezte: Fatih Akin

magyar premier:  2017. október 19.

Nem írtunk kritikát Fatih Akin (Fejjel a falnak, Soul Kitchen) új filmjéről, mert őszintén szólva, kicsit hidegen hagyott minket. Pedig a sztorija remek: egy török–német család boldogan él, amíg az apát és a fiút meg nem öli egy bombamerénylet. Az anyára vár, hogy a gyilkosok után menjen, miután a német igazságszolgáltatás nem végez elégséges munkát. Ez papíron szuper, de a megvalósítás kicsit olyan, mintha egy ügyvédsorozatot néznénk. A film lapos és érdektelen, ráadásul néha a realizmust is sutba dobja, hogy például a tárgyalás egyik ügyvédje egy bajuszpödrő karikatúra legyen. A főszereplő Diane Kruger viszont nem az, első német nyelvű főszerepében annyira tetszett a zsűrinek, hogy a legjobb színésznő díját neki adták. Magyar cím még nincs, az Index tippje: Derült égből.

120 dobbanás percenként (120 Beats Per Minute)

rendezte: Robin Campillo

magyar premier: 2017. november

Robin Campillo filmje ugyanúgy a zsűri nagydíját kapta meg, mint a Saul fia 2015-ben, a kérdés persze az, hogy be fog-e futni ugyanakkora karriert, mint Jeles Nemes László alkotása. A 120 dobbanás percenként a kilencvenes évek elején játszódik Franciaországban, és fiatal AIDS-aktivistákról szól, akik hivatalos kormányzati kommunikáció hiányában saját maguk terjesztenek minden információt a betegségről és annak prevenciójáról. Sajnos nekünk ez a film kimaradt a cannes-i merítésből, de hallottuk róla jókat és kevésbé jókat egyaránt.

Happy End

rendezte: Michael Haneke

magyar premier: 2017. november 2.

Michael Haneke, a burzsoá nyomasztás osztrák nagymestere most kevésbé dobott nagyot, mint korábban. A Happy End nem lesz egy Funny Games vagy egy Szerelem, de még így is érdekes lehet azoknak, akik szeretnek jó francia (és Toby Jones személyében egy darab angol) színészeket nézni, ahogyan élik a francia felső tízezer rideg, elhidegülő, személytelen életét, és mindenféle szociopata praktikákkal próbálják feldobni azt. Az egyik főszereplővel, Isabelle Huppert-rel készítettünk interjút is, ezt majd a magyar premier idején lehet elolvasni.

A szelíd teremtés (A Gentle Creature)

rendezte: Szergej Loznica

magyar premier: 2017. ősz

Két és fél órás kőkemény nyomasztás az ukrán származású Szergej Loznica filmje, amiről meg voltam győződve, hogy legalább egy díjat össze fog szedni. Nem így történt, de azért figyelemre érdemes A szelíd teremtés (nem összetévesztendő Mundruczó Kornél kettővel ezelőtti filmjével). Már csak azért is, mert szinte kínosan olyan, mint a magyarországi mindennapjaink: egy vidéken élő nőről szól, aki a börtönben élő férjének küldene egy csomagot, de az magyarázat nélkül visszajön. A postán az ellenszenves nénik nem segítenek, úgyhogy elindul a börtönhöz, hogy ott megtudja, miről van szó. Innentől aztán A szelíd teremtés átfordul egy groteszk mesévé, ahol lecsúszott értelmiségiek és folyamatos megaláztatásban élő civil szervezetek között lavírozik a teljesen tanácstalan nő. Bár Loznica a film végén túltolja a dolgokat, így is képes fenntartani a figyelmet. Pedig tényleg egy lassú, megfontolt, szinte tudományos hozzáállással készült filmről van szó. Nem meglepő, a rendező eredetileg tudósként dolgozik, de erről majd beszél a vele készült interjúnkban, ami a magyar premier idején fog megjelenni.

Loveless

rendezte: Andrej Zvjangincev

magyar premier: 2017. ősz

Zvjangincev előző filmje, a Leviatán egy remekmű a maga nevében, ami bemutatja, hogyan tapossa el a kisembert az állam, a bürokrácia, na meg az alkoholizmus. A Loveless pedig arról szól, hogyan képes az orosz felső középosztály a saját talpa alá kerülni azzal, hogy egy szeretetre képtelen (lásd az angol címet), undok generáció. A film egy válófélben lévő nő és férfi története, akiknek a gyereke egy nap eltűnik, amíg mindketten a szeretőjüknél vannak. A tragédia viszont minden ilyenkor beugró amerikai közhely ellenére nem hozza közelebb őket, sőt. A Lovelesst tényleg fárasztó nézni, mert nem éppen szimpatikus emberek a főszereplői, a helyi kritika viszont imádta. Ez volt az idei Cannes legjobbra értékelt filmje a Screen Daily által megkérdezett kritikusok között. Magyar cím még nincs, az Index ajánlata: Szeretet nélkül minden ház üres.

Egy szent szarvas meggyilkolása (Killing Of A Sacred Deer)

rendezte: Jorgosz Lantimosz

magyar premier: 2017. december 28.

Nagyot ment idén Nicole Kidman, a Csábításban is zseniális, de igazán az Egy szent szarvas meggyilkolásában brillírozik. Jorgosz Lantimosz (Kutyafog, A homár) filmjében a sebész Colin Farrell szintén orvos feleségét játssza, akiknek az életébe titokzatos okokból beférkőzik egy fiatal srác. Akinek a szándékai egyáltalán nem barátságosak. Az Egy szent szarvas meggyilkolása a két sztár ellenére egy bizarr, nagyon fekete humorú, és nagyon-nagyon szórakoztató film, de túl kell tenni magunkat a kegyetlen történeten, és Lantimosz művészi választásán, hogy minden egyes színész úgy beszél benne, mintha egy oktatófilmet narrálna. De érdemes, Cannes egyik legjobb, de legmegosztóbb filmje is volt. A forgatókönyvért megosztott díjat kapott.

Radiance

rendezte: Kavasze Naomi

magyar premier: 2017. tél

Kevés szó esett az idei fesztiválon a japán Radiance-ről (nagyjából: Kisugárzás), és valahol meg is értjük. A nagy, komoly, embert próbáló művészfilmek között Kavasze melodrámája egyszerűnek és nyálasnak tűnik. Kicsit tényleg az, de vannak benne remek dolgok, kapásból az alaphelyzet: egy látássérült fotós és egy látássérültek számára filmes narrációkat író nő kapcsolatáról szól. Igen, már az előző mondat is nyálas, de a Radiance-ben van valami olyan visszafogott hangulat, amitől az egész nem elcsépelt, hanem meditatív lesz. Értsd: én az első felén többször elaludtam, de a második felét már kipattant szemekkel néztem.

Persze Cannes nem kizárólag filmekről szól: ebben a videóban összeszedtük, hogyan működik a fesztivál rendszere, ebben a podcastban pedig kibeszéltük azt, ami nem fért bele a sok cikkbe és videóba.

Ne maradjon le semmiről!