A Walking Dead rendezője zavarba ejtő horrorfilmet forgatott

2017.06.19. 12:30

Julius Ramsay, a The Walking Dead két epizódjának rendezője és állandó vágója leforgatta első saját mozifilmjét: a Midnighters a most megjelent előzetes alapján egy rejtélyekkel teli thriller/horror lesz.

midnighters

Szilveszter éjszakáját a legtöbben csak azért utálják, mert kötelező jelleggel és izomból kell csapatni a partit, de a Midnightersben ennél kicsit rosszabb a helyzet: egy, a buliból épp távozó pár halálra gázol valakit az országúton, aztán megpróbálják elrejteni a holttestet, és megúszni az egészet, ami persze a legkevésbé sem sikerül.

És bár ez a trailerből nem derül ki egyértelműen, a First Showing azt írja, egy idő után gyanús lesz, hogy egyáltalán nemcsak egy cserbenhagyásos gázolásról van szó, hanem esetleg így akarták csapdába csalni a párt vagy annak egyik tagját. Mindenesetre a dolgok, ahogy azt kell, eldurvulnak.

A Midnighterst a rendező testvére, Alston Ramsay írta, aki éredekes fickó: ez az első filmje, eddig ugyanis az amerikai védelmi minisztérium szövegírójaként és stratégiai tanácsadójaként dolgozott Afganisztánban. A film főszereplői is aránylag ismeretlenek, pláne a magyar közönség számára: Alex Essoe, erla Haney-Jardine és Dylan McTee a három fő színész.

A filmet Amerikában június 19-én játsszák először, a Los Angeles-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában.

Ne maradjon le semmiről!