Sztárok is tönkretehetnek egy filmet

MV5BZDJjYWNkYWYtN2JlNC00NzJlLWE3MzAtOTFmMTYxZTFjMWRmXkEyXkFqcGde
2017.06.27. 17:06 Módosítva: 2017-06-30 14:23:13

Pedig az előzetesek alapján kifejezetten érdekes filmnek tűnt az Élesítve. A terrorizmus ellen küzdő CIA-ügynök története a mostani aktuálpolitikai helyzetben nagyon adta magát, ráadásul Noomi Rapace mellett olyan színészeket sikerült megszerezni hozzá, mint Orlando Bloom, Toni Collette, Michael Douglas vagy John Malkovich, akik önmagukban is elvinnének egy filmet, hát még együtt. Ám sajnos a történet egy ellentmondásos katyvasz lett, az A-listás színészeket jobb lett volna kihagyni a filmből, aminek fogalma sincs arról, hogy mi is akar lenni pontosan. Rapace viszont annyira király, hogy szinte megmenti az egészet. 

Alice Racine (Noomi Rapace) egykor a CIA egyik legjobb kihallgatótisztje volt, de miután nem tudta megakadályozni több tucat ember halálát egy párizsi terrorakcióban, visszavonult. Ettől persze a terroristák nem állnak le, most épp biológiai fegyvert akarnak bevetni, így kénytelen visszatérni a terepre. Csakhogy kiderül, hogy valaki beépült a szervezethez, és egyedül ő akadályozhatja meg a következő terrortámadást. 

Rapace nagyon jól játssza a kissé megtört, de lelkiismeretes volt CIA-ügynököt, annyi energiát és életet visz a karakterébe, mint az összes többi színész együttvéve. Ráadásul végtelenül szimpatikusan nem megy át a karaktere egy mindenkit szétcsapó Wonder Womanbe, hanem pont annyi nagydarab férfit tud kiütni, amennyi egy képzett 163 centis nőtől belefér. Kár, hogy a filmkészítők nem vették a fáradságot, hogy akár csak egy-két részletet eláruljanak nekünk a főhősről, de Rapace javára legyen mondva, hogy még így is sikerült egy teljesen szerethető és érdekes karaktert kihoznia a semmiből.

Csak Rapace miatt

plak

IMDb: 6,15/10

Rotten: 24%

Metacritic: 63%

Index: 6/10

Vele ellentétben a többiek nem nagyon tették oda magukat, bár azért muszáj kiemelni Orlando Bloomot és John Malkovichot. Utóbbi az arrogáns, cinikus, seggfej nagyfőnököt játszotta, akin rengeteget lehetett szórakozni annak ellenére, hogy amúgy baromira nem illik a filmbe. Hasonló cipőben járt Bloom is, aki egy nagyszájú és vicceskedő besurranótolvaj karakterét kapta meg. Lehet, hogy egyedül leszek vele, de 

annyira jó volt, hogy Bloomról végre nem a tündeszemeivel a messzeséget pásztázó Legolas jutott eszembe, hogy tetszett az alakítása.

Ettől függetlenül semmi köze nem volt a sztorihoz, nyugodtan kihagyhatták volna (őt is), de szerencsére nem tették, mert ő, két harci kutya és egy rossz arcú random szereplő összehozták az idei év egyik legkúlabb jelenetét. 

Bloomon és Malkovichon tehát, ha mást nem, legalább szórakozni lehetett, viszont a Golden Globe- és Emmy-díjas Toni Collette nem tudom, mit gondolt, amikor vállalta azt a vagy két sorát a filmben. Rajta pedig csak a háromszoros Golden Globe- és kétszeres Oscar-díjas Michael Douglas tesz túl alibizésben.

Douglason látszik, hogy egyáltalán nem érdekli a film. Ez azért gáz, mert a karakteréről és a neki írt szövegről csak úgy süt, hogy a kidolgozásával fél percet sem foglalkoztak és mindent feltettek arra, hogy Douglasszel ezt is lehet adni. Hát nem, és az ordító logikátlan és életszerűtlen jeleneteiről még nem is beszéltem (ez legyen meglepetés).

Az Élesítve egy egyszer nézhetős akciófilmnek simán elment, Tom Cruise A múmiájánál például sokkal jobb volt. Ugyanis voltak benne legalább kicsit elgondolkodtató dolgok, amik részben azért megpróbálták árnyalni ezt az egész terrorizmus jelenségre: nem akart se érzékenyíteni, sem pedig a filmre beülő random migránsgyűlölő rasszistáknak kaján örömet okozni. Helyette rámutatott arra, hogy azért nem olyan fekete-fehér ez, hogy a muszlimok sem mind pszichopata gyilkosok. Ez már messze több annál, mint amire a film elején számítottam.

Ezzel mondjuk nem segít azon, hogy az Élesítve története és hangvétele borzasztóan ellentmondásos, a vicces Bloom és szarkasztikus poénokat elsütő Malkovich - bár lazák - nagyon nem passzolnak a film elején lévő, a robbanásban megsérült, véres gyerekeket mutató képekhez. Douglas és Collette kritikán aluliak, a film nagy fordulópontja pedig banális, kiszámítható és unalmas. Egyedül Rapace teszi nézhetővé a filmet, ő viszont meg is érdemli, hogy lássák.

Ne maradjon le semmiről!