A szupertestek sem mentik meg a Baywatch-filmet

2017.07.16. 08:18

Az új Baywatch még az eredeti sorozatnál is üresebbre sikerült – kongatta meg a vészharangot nemrég az AV Club, én pedig az előzetesek, valamint a Rotten Tomatoes 19 százalékos értékelése alapján már előre rettegtem a vetítéstől, hiszen bár a David Hasselhoff-féle sorozat a kilencvenes évek egyik szuperbrandjévé vált, azért – nosztalgia ide vagy oda, lássuk be – túl sok lelki táplálékot vagy útravalót valószínűleg egyikünk sem kapott tőle.

A filmre várva aztán bevillant az egyik előzetes jelenete, amelyikben a fintorgó Zac Efron egy meggyilkolt képviselő herezacskójával babrál a hullaházban, aztán pedig a megboldogult ánuszát elemzi mindenféle értő szavakkal. Miközben a fejem kéretlenül felidézte a képsorokat, a székemben ülve próbáltam mélyeket lélegezni, hogy legalább minimálisan felkészítsem magam az előttem álló két órára, de amikor a filmben ugyanezt a jelenetet a szerencsétlen halott élettelenségtől petyhüdt szerszámával együtt láthattam viszont, akkor valami egy kicsit tényleg eltört bennem.

Márpedig ha nagyon tömörre szeretném fogni a mondandóm, akkor tényleg csak azt kell mondjam, hogy ebben az egyetlen jelentben nagyjából minden benne van, amit az új Baywatchról tudni érdemes: bántóan ostoba, primitív és ízléstelen. Persze valahol kár pont emiatt fanyalogni, hiszen Dwayne Johnson – aki a film egyik producere is egyben – már jó előre beharangozta: direkt erősen korhatáros mozit akartak, hogy még véletlenül se kelljen visszafogniuk magukat semmiben.

Ennyire fáj

MV5BNTA4MjQ0ODQzNF5BMl5BanBnXkFtZTgwNzA5NjYzMjI@. V1 SY1000 CR0,

Index: 2/10

IMDb: 5,8/10

Rotten Tomatoes: 19%

Washington Post: 1/4

Guardian: 1/5

Consequence of Sound: D

A Förtelmes főnököket rendező Seth Gordon stábja pedig nem is fogta magát vissza, állítólag egy-egy jelenet miatt komoly harcok folytak, hogy végül benne maradhassanak-e a filmben, vagy sem. Márpedig sokszor rezeg a léc, de ha a neccesebb jelenetek kimaradtak volna, most valószínűleg nem emlékeznék túl sokra a filmből, csak a lassított cicilobogtatásokra, a feszes női fenekekre, meg a szuperkemény kockahasakra. Mert Dwayne Johnson Baywatch-mozija tényleg olyan, mint nagyjából bármelyik felsőtagozatos kisfiú álma: tele van irgalmatlanul vonzó nőcikkel, csúnyán beszélnek benne, illetve van benne egy rakás robbanás, bunyó meg törés-zúzás. És még az érzelmi intelligenciája is pont egy 12-13 éves kisfiúénak felel meg, pedig én aztán tényleg jóindulattal közeledtem a filmhez.

Azt szándékosan nem mondom, hogy legalább a humora remek, mert egy bizonyos kor felett már tényleg csak alig szórakoztató, amikor valaki szándékosan idétlenül táncol egy buliban, vagy épp álmai nőjének jelenlétében szorul be az ágaskodó micsodája egy napozóágy rácsai közé. Azt pedig talán már említeni sem szükséges, hogy attól hogy egy mondatban elcsattan egy “kikúrt” vagy más trágár kifejezés, még rohadtul nem lesz vicces, ami elhangzott éppen.

A film helyszínét egyébként Kaliforniából Floridába tették át, David Hasselhoff helyett pedig ezúttal Dwayne Johnsont láthatjuk Mitch Buchannon szerepében, akiről a part királyaként olyan sztorik keringenek, hogy ő találta ki a Google-t, ott volt az első holdrakéta kilövésénél stb., pedig valójában csak egy túlbuzgó, a saját szerepét jócskán túldimenzionáló vízimentő. Pechjére a csapat tagja lesz egy beképzelt majom, Matt Brody, aki bár kétszeres olimpiai aranyérmes úszó, semmi köze az óceánhoz. Zac Efron karaktere igazi anti-csapatjátékos, aki büntetésként került a fafejű Johnson csapatába, miután a kínzó másnaptól verseny közben teleokádta a medencét, elszúrva ezzel valamennyi sporttársa teljesítményét. A Szikla persze próbálja betörni az önző kis seggfejt, de az undok macsó nehezen adja magát. (Efron karakterét állítólag az olimpiai botrányáról híres Ryan Lochte ihlette.)

A bajkeverő úszózsenivel együtt kerül a csapatba a szuperelszánt Summer is, akit a True Detective-ből és a Törésvonalból ismert Alexandra Daddario alakít, valamint az apucitestű geek, Ronnie (Jon Bass), aki maga sem egészen érti, hogyan kerülhetett Johsonék közé, és aki teljesen rá van csavarodva arra a CJ Parkerre, akit a kilencvenes években még Pamela Anderson játszott, ezúttal pedig Kelly Rorhbach fürdőruhamodell, aki Leonardo DiCaprio egyik exe, és bár nem szerepelt a stáblistán, felbukkant Woody Allen tavalyi, Café Society című filmjében is.

És ha már Pamela Anderson: amikor tavaly februárban bejelentették, hogy megkezdődött a film forgatása, még arról szóltak a hírek, hogy a régi CJ és a régi Mitch, azaz Hasselhoff és Anderson nem adta a nevét a filmhez, majd egy hónap sem telt el, és kiderült, hogy Hasselhoff végül beadta a derekát, majd rövidesen Pamela Anderson is csatlakozott hozzá. Komoly alakításokra persze ne számítson senki, az egykori szexbomba tényleg csak egy gyors kameóra köszön be, Hasselhoffnak pedig nagyjából akkora jelentőségű a szereplése, mint mondjuk a SpongyaBob-mozifilmben. (Bár A galaxis őrzői 2-ben sem volt rossz.)

A sztori aztán akkor indul be, amikor kiderül, hogy az öböl ingatlanjait egy drogügyletekben is érdekelt gonosz és kegyetlen nőszemély akarja felvásárolni. Őt Bollywood egyik kedvenc színésznője, Priyanka Chopra alakítja, akinek pont a Baywatch az első amerikai mozifilmje, és aki már 17 évesen világszépségversenyt nyert. Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy a pocakos Ronnie-t leszámítva

mindenki igazságtalanul bombajól néz ki a filmben,

 és valószínűleg ő is csak azért van ott, hogy a sok szép testet ellensúlyozza – meg hogy ő szívjon a legtöbbet a film alatt, az ő szerszáma szorul be például a napozóágyba. Én tényleg rajongok a szép emberekért (férfiakért és nőkért egyaránt, mondjuk a nőkért azért jobban), de néha még az én szívem is összeszorult, amikor eszembe jutott, hogy ha nem férfi lennék, most valószínűleg baromi kellemetlenül érezném magam, hiszen tényleg kizárólag szupervonzó nőkkel van tele a film, és általában még a legutolsó bámészkodók is igazi topszos csajok, természetesen kevés vagy sokat láttató ruhában. Ez egyrészt a sorozat védjegye, igen, másrészt meg oltári szemétség, mert hiába legel jóízűen a néző szeme, ha közben tudat alatt pokolian érzi magát.

A Szikla egyébként furcsamód a Bosszúállók vízparti változataként emlegette a Baywatch-filmet, amivel arra utalt, hogy minden szereplő valódi egyéniség csak rá jellemző képességekkel, de ez az állítás azért rettenetesen sántít: a két farokméregető férfi főhős és a puhány kockakirály mellett a csapat női tagjairól tényleg minimálisat tudunk meg, mintha csak azért lennének ott, hogy legyen kire nyálat csorgatni. Ott van például Mitch helyettese, Stephanie, aki egy tök izgalmas figurája lehetne a történetnek, de nem derül ki róla szinte semmi, ahogy az egzotikus főgonosz motivációiról sem tudunk meg túl sokat, csak hogy valószínűleg gazdagodni akar. (Ki nem?)

Seth Gordon célja az volt, hogy megújítsa a brandet, helyette azonban az év talán legnagyobb suttyóságát küldte a mozikba. (Irtó hangzatos lenne azt írni, hogy megerőszakolta a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb sorozatát, de azért kár az eredetit ennyire félteni.) Ráadásul még be sem mutatták a filmet, amikor az egyik producer, Beau Flynn máris arról beszélt, hogy simán benne lennének akár a folytatásban is, ami szintén csak azt a benyomásomat erősíti, hogy a stáb valószínűleg őrült jól szórakozott a forgatás alatt, de a néző már nem biztos, hogy ilyen jót mulat majd a székében a végeredményt látva.

Dwayne Johnson Baywatch-filmje valahogy úgy hat, mint a fingós-büfögős poénok többsége: senki nem meri bevallani, hogy tetszik neki, de amikor eldörren egy, akkor a legtöbben azért ösztönösen felnevetünk. Talán kínunkban, talán azért, mert egy nagyon kicsit talán tényleg vicces, ami történt. Nincs azon semmi szégyellnivaló, ha legalább néhány percre jól érezzük magunkat a film közben, de azért időről időre jusson eszünkbe, hogy 

ez lehet az egyik legnagyobb, legfeleslegesebb ortóság, amit idén moziban láthatunk.

Ne maradjon le semmiről!