Eldőlt a harmadik Szex és New York-film sorsa

2017.10.02. 09:36

Nagyon úgy tűnik, hogy nem készül újabb mozifilm a Szex és New York karaktereiről. Az HBO-n 1998 és 2004 között futott sorozat eddig két mozifilmes folytatást kapott, az elsőt 2008-ban, a másodikat 2010-ben mutatták be és eddig úgy tűnt, hogy tervben van a harmadik rész, annak ellenére, hogy a második sem bevételek sem a kritikai megítélés alapján nem lett sikeres.

"Vége van. Nem dolgozunk rajta. Csalódott vagyok, mert volt egy szép és vicces, szívet melengető forgatókönyvünk, amit nem fogunk tudni átélni és elmesélni a közönségnek" - nyilatkozta Sarah Jessica Parker az Extra TV-nek.

Pénteken egy angol bulvárlapban megjelent egy hír, miszerint Kim Cattrall őrült követelései miatt nem készül el a film. Parker nem mondott semmit azzal kapcsolatban, hogy miért nem készül el a film. Cattrall mindenesetre Twitterén azt írta, hogy az volt az egyetlen követelése, hogy nem akar benne lenni a filmben. 

Ne maradjon le semmiről!