Ezért a filmért csúfították el magukat a magyar színészek

2017.10.10. 15:34

Hegedűs D. Géza húsz kilót hízott azért, hogy eljátszhassa Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmjében a gazdag és mohó Kudelkát, Nagy Zsoltot brutálisan elmaszkírozták a szerep kedvéért, Gryllus Dorka pedig a Félvilág után ismét a testével akarja bűnbe ejteni a kiszemeltjét. Nemrég megjelent az előzetes is a filmhez.

"Minden film beléd bújik, nem lehet mismásolni: olyannak kell lenni, amilyen vagy. Én minden szerepemben próbálok az adott feladathoz idomulni; ez nekem baromi jó érzés. (...) Kodelka Ferenc hentest, húsüzem-tulajdonost játszom a horthysta fehér terrorból éppen kikecmergő Magyarországon. Ehhez kopasznak kellett lennem, csak a bajszom maradhatott – és fel kellett szednem húsz kilót. Tízet azóta már ledobtam, a másik tízen most dolgozom, hogy évadkezdésre versenysúlyomnál legyek" - mondta épp egy évvel ezelőtti interjúnkban Hegedűs D. Géza az akkor még Sóhajok hídja munkacímet viselő, a mozikba végül A hentes, a kurva és a félszeműként kerülő Szász János-filmről.

És az előzetesben most már láthatjuk is, hogy néz ki kopaszon, nagy bajusszal és kövéren, ahogy Nagy Zsolt rút maszkjára is rácsodálkozhatunk - illetve mi magunk még annak idején, a film forgatásán is rácsodálkoztunk egyszer.

A film a húszas évek hírhedt bűncselekményének történetét dolgozza fel: Léderer Gusztáv (Nagy Zsolt) egykori csendőr prostitúcióra kényszerítette feleségét, Schwartz Micit (Gryllus Dorka), egészen pontosan hagyta, hogy pénzért lefeküdjön a tehetős hentessel, Kodelka Ferenccel. Aztán amikor a pénz már nem volt elég, úgy döntöttek, hogy elteszik láb alól Kodelkát.

A filmet hamarosan láthatja is az első közönség: a genti filmfesztiválon fog debütálni október 18-án. Magyarországon várhatóan 2018 januárjában lesz látható.

Ne maradjon le semmiről!