George H. W. Bush fotózás közben fogdosta Heather Lindet

2017.10.25. 18:57

Heather Lind, a Darabokban, a TURN és az Amerikai álomlány színésznője, szexuális zaklatással vádolta George H. W. Busht, az Amerikai Egyesült Államok 41. elnökét, írja a Business Insider. Lind egy időközben törölt Instagram-posztban írt arról, hogy az egykori elnök több alkalommal is megfogdosta őt egy három évvel ezelőtti közös fotózás közben.

A színésznő azt állítja, hogy a Turn című AMC-sorozat egyik 2014-es sajtóeseményén a kerekesszékes Bush – a felesége jelenlétében – illetlenül érintette meg őt, majd miután egy ízléstelen viccel próbált meg bevágódni, újra megfogta a fenekét. Mindennek ráadásul az egykori First Lady, Barbara Bush is szemtanúja volt, aki Lind beszámolója szerint csak a szemét forgatta a fotózás alatt.

George H. W. Bush a szóvivőjén keresztül kért elnézést az eset miatt, a szövegben az áll, hogy az egykori elnök soha, semmilyen körülmények között, nem hozna szándékosan kellemetlen helyzetbe senkit, Bush pedig őszintén sajnálja, ha ezzel a humorosnak szánt csínnyel megsértette a színésznőt. Heather Lind később törölte a #MeToo taggel ellátott posztot. Az eseményen készült csoportképek egyikét itt lehet megnézni.

Ne maradjon le semmiről!