Charlie Sheen lefeküdt egy gyerekszínésszel

corey sheen2
2017.11.09. 09:56

Kevin Spacey, Dustin Hoffman és sok más hollywoodi híresség után Charlie Sheent is utolérte a Harvey Weinstein-botrány. Őt azonban minden eddiginél súlyosabb vád érte: Dominick Brascia közölte, hogy Sheen Lucas című filmjük forgatása alatt rávette a szexre a gyerekszínész Corey Haimet. (A Lucast 1986 elején mutatták be.) A 2010-ben meghalt Haim a forgatás idején 13, míg Sheen 19 éves volt. Haim mindent elmesélt Dominick Brasciának, aki viszont eddig hallgatott, és most, a szexuális zaklatási ügyek kipattanásakor állt elő a történettel.

Brascia elmondása szerint Sheen és Haim együtt füveztek, aztán análisan közösültek. Ezután Sheen elkezdett hidegen és elutasítóan viselkedni a fiúval. Haim szerette volna, ha újra lefekszenek egymással, de Sheen visszautasította.

A történetet megerősítette Corey Feldman is, aki szintén gyerekszínészként kezdte, és a Lost Boys című filmben játszott együtt Haimmel. Feldman azt írta 2013-ban megjelent önéletrajzi könyvében: Haim elmesélte neki, hogy a Lucas forgatásán egy felnőtt férfi meggyőzte arról, hogy teljesen normális, ha idősebb férfiak és fiatal fiúk szexelnek egymással. Sikerült is rábeszélnie, és az ebédszünetben két lakókocsi között megtörtént a dolog. Feldman szerint Sheen visszaélt azzal, hogy Haim fiatal, naiv és ártatlan volt. A könyvében egyébként nem nevezte meg Sheent, csak egy felnőtt férfiként írt róla. 

Sheen képviselője közölte, hogy a színész minden vádat visszautasít. Sheenről egyébként 2015-ben derült ki, hogy HIV-pozitív

Ne maradjon le semmiről!