Egyre többen vádolják zaklatással Steven Seagalt

2017.11.09. 11:19

Úgy látszik, hogy most már soha nem lesz vége a zaklatási ügyeknek, ezúttal Steven Seagal körül szorul a hurok. Őt most Portia de Rossi színésznő vádolja azzal, hogy egy meghallgatáson zaklatta. De Rossi azt írta a Twitteren, hogy Seagal azt mondta neki, hogy nagyon fontos a szereplők közötti kémia, aztán lehúzta a cipzárat a bőrnadrágján. De Rossi kimenekült a szobából, és rögtön felhívta az ügynökét, hogy elmesélje a történteket. Az ügynöke viszont egyáltalán nem háborodott fel.

Nem ő az első, aki zaklatással vádolja a színészt. Október közepén Lisa Guerrero színésznő mesélte el, hogy a Tűz a mélyben című Seagal-film meghallgatásakor a színész selyemköntösben fogadta, de ekkor még nem történt semmi. Aztán felhívta, hogy megkapta a szerepet, de menjen vissza este egy privát meghallgatásra. Erre nem volt hajlandó, így el is esett a női főszereptől, de azért egy kisebb szerepet kapott. Elmondása szerint Seagal a forgatáson is zaklatta. A Vészhelyzetből ismert Julianna Margulies pedig arról számolt be, hogy Seagal fegyverrel fenyegette. Jóval korábban, 1994-ben Jenny McCarthy színésznő vádolta zaklatással Seagalt.

A mostani ügy érdekessége, hogy Portia de Rossi Ellen DeGeneres amerikai komikus, műsorvezető, tévés személyiség felesége, akit nemrég vádoltak meg azzal, hogy tárgyiasította Katy Perry énekesnőt, amikor posztolt egy olyan képet, amin Perry melleit bámulja.

Ne maradjon le semmiről!