Gyorsabban jöhet Mijazaki Hajao utolsó utáni filmje

2017.11.29. 14:02

Új vezetőt neveztek ki a legfontosabb japán animációs műhely, a Ghibli stúdió élére: Nakadzsima Kijofumi a pénzvilágból érkezett, de régóta szoros kapcsolata van a stúdióval – írja a Hollywood Reporter alapján az MTI.

A Ghibli stúdió vezetésében kilenc éve nem történt változás, de a volt bankár, Nakadzsima Kijofumi keddi kinevezése várhatóan elősegíti majd a stúdió atyjának tekintett Mijazaki Hajao új animációs filmjének befejezését is.

Nakadzsima 2005-től volt a tokiói székhelyű Ghibli stúdió mellett működő Ghibli Múzeum igazgatója.

A stúdió élén eddig Hosino Kodzsi állt, aki 2008-ban vette át a posztot a stúdió társalapítójától, Szuzuki Tosiótól. Hosino, a Walt Disney japán lányvállalatának egykori főnöke továbbra is megmarad a Ghibli vezető testületében, egyebek mellett a tengerentúli kapcsolatok fejlesztésében, a kereskedelmi és licence-tevékenységben lesz fontos szerepe.

A Ghibli irányító testületében igazgatóként dolgozik majd együtt Hosino, Nakadzsima és Szuzuki is.

A stúdió jelenleg Mijazaki „Kimitacsi va do ikiru ka” (Hogy vagytok, fiúk?) című új animációs filmjén dolgozik, amely három-négy év alatt készül el, de a menedzsment felfrissítésének célja az, hogy felpörgessék a film munkálatait és forgalmazását. A produkció várhatóan az Oscar-díjas Mijazaki utolsó nagy animációs filmje lesz.

Chihiro szellemországban
Chihiro szellemországban

A készülő új filmről februárban számolt be először a Ghibli, nagy feltűnést keltve, mivel Mijazaki Hajao korábban bejelentette visszavonulását. Utolsó, Szél támad című alkotását 2013-ban játszották a magyar mozikban. A rendező azonban a visszavonulását követően sem hagyta abba teljesen a munkát, forgatott egy rövidfilmet, amelyet a Ghibli múzeumában mutattak be.

Mijazaki 1979-ben bemutatott Lupin III: The Castle of Cagliostro (Cagliostro vára) című egészestés animációs filmmel debütált rendezőként. Ismert munkái közé tartozik a Nauszika – A szél harcosai, a Laputa – Az égi palota, A vadon hercegnője és a Ponyo a tengerparti sziklán. Chihiro Szellemországban című alkotása 2002-ben elnyerte az Arany Medve-díjat a Berlinalén, majd az amerikai filmakadémia legjobb animációs filmnek járó Oscar-szobrát is megkapta.

Ne maradjon le semmiről!