Ezer színésznő közül választották ki az új Mulánt

2017.11.30. 12:11

Egy egész évig tartott a keresés, de a Disney végre megtalálta a legalkalmasabb színésznőt arra, hogy eljátssza a főszerepet az élőszereplős Mulan filmben, számolt be róla a Hollywood Reporter Liu Yifei, aki  Crystal Liu néven is ismert, majdnem 1000 másik jelentkezőből választották ki. 

 

A Disney-nek nagy elvárásai voltak a színésznőkkel szemben. Jártasnak kellett lennie a harcművészetekben, tudnia kellett angolul, és valaki olyat kerestek, akiből ez a szerep sztárt csinálhat. Hua Mulan karakterére mindenképpen kínai felmenőkkel rendelkező színésznőt kerestek. 

Liu Yifei a kínai közönség számára elég ismert, már a 2000-es évek közepén sorozatokban szerepelt. Szintén mellette szólt, hogy amerikai szerepeket is játszott már, élt New Yorkban, szerepelt például Bille August, Chinese Widow című filmjében. 

Az előszerpelős Mulan feldolgozás rendezője Niki Caro lesz, aki legutóbb a Menedék című filmet készítette, Jessica Chastainnel a főszerepben. A tervezett bemutató 2019-ben lesz. Az eredetijét 1998-ban mutatták be, amit Oscar-díjra is jelöltek, a történet pedig egy lányról szól, aki az ötödik századi Kínában átveszi édesapja helyét a hadseregben.

Ne maradjon le semmiről!