Három percnyi összefoglalót nézhetünk Az utolsó jedikből

sw
2017.12.04. 13:07

Eddig sem fukarkodott a Disney az új Star Wars-film jeleneteinek bemutatásával, több félperces posztot is megjelentettek már. Most tulajdonképpen nem tettek mást, mint egy előzetessé gyúrták az eddigi részleteket. Az biztos, hogy egy ilyen hosszú előzetes kedvet csinál a filmhez, hiszen eleve olyan, mintha már azt néznék.

Az utolsó Jedikben Mark Hamill, Carrie Fisher, Adam Driver, Daisy Ridley, John Boyega, Oscar Isaac, Lupita Nyong'o, Andy Serkis, Domhnall Gleeson, Anthony Daniels, Gwendoline Christie, Kelly Marie Tran, Laura Dern és Benicio Del Toro szerepelnek majd. Már most azt jósolják, hogy hogy ez lehet a mozis történelem negyedik filmje, ami 200 millió dollárnál nagyobb bevétellel kezdi mozis pályafutását.

Nemrég jelentettek be egy teljesen új Star Wars-trilógiát, a mostani trilógia nyolcadik része, Az utolsó Jedik december 13-án fog a magyar mozikba kerülni, két nappal az amerikai premier előtt. Jövőre érkezik a Han Solo-film, 2019-ben pedig jön a trilógia befejező része, az egyelőre cím nélküli kilencedik rész.

Ne maradjon le semmiről!