Meryl Streep: Tudtam, hogy Weinsteinnek vannak barátnői

2018.01.03. 16:34

Hosszú interjút közölt Meryl Streeppel és Tom Hanksszel a New York Times új filmjük, Steven Spielberg A Pentagon titkai-ja kapcsán. Az interjúban a két színész ugyanakkor a film mellett beszél a szexuális zaklatásokról is.

Meryl Streepet kétszer is jelölték Oscar-díjra olyan filmekért, amelyeknek Harvey Weinstein volt a producere: először A szív dallamai, majd az Augusztus Oklahomában miatt. Ráadásul a színésznő ismerten a demokrata párt támogatója, aki rögtön megválasztása után nagy nyilvánosság előtt felszólalt Donald Trump ellen (amiért az kifigurázott egy fogyatékkal élő riportert a mozgászavarát utánozva).

Úgyhogy – ahogyan azt a NYT riportere is felveti – a nagyközönség nagyon várta, mikor mond ő is valamit a Weinstein-botrányról, majd amikor először megszólalt, abból botrány lett. Akkor több kollégájával együtt kijelentette, feketébe öltözve vesz majd részt a Golden Globe-gálán, hogy ezzel „csendben tiltakozzon” a szexuális zaklatások ellen. Erre Rose McGowan színésznő, akit Weinstein állítása szerint megerőszakolt, közölte: épp az olyan színésznők csendjével van a baj, mint Streep, hiszen szerinte ő is tudott az egészről, mégis néma maradt. Aztán egy jobboldali művész tele is plakátolta a várost Streep arcával és a „Tudott róla” felirattal, bár utólag bevallotta, csak bosszút akart állni a Trumpnak beszóló színészen, valójában nincs tudomása arról, hogy Streep ismerte volna Weinstein ügyeit.

Streep most erre is reagált. „Őszintén, tényleg nem tudtam róla. Azt tudtam, hogy Weinsteinnek vannak barátnői, de amikor különböző pletykákat hallottam színésznőkről, azt hittem, ezekkel csak be akarják sározni őket, és így akarják elhitetni, hogy nem alkalmasak a munkára. Ettől a hideg futkosott a hátamon. Arról nem tudtam, hogy bármilyen formában is erőszakot követ el másokon. Engem sosem hívott hotelszobákba.”

Tom Hanks ugyanerről azt mondta: „Kijelentem, hogy tudatosan sosem voltam Weinstein cinkosa, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehettem volna hanyag vagy tudatlan.”

Streep korábbi hallgatásáról az ügyben azt mondta: „Nem akarok többet az én némaságomról hallani. Melania Trump némaságáról akarok hallani. Róla hallani szeretnék. Neki sok fontos dolgot kéne mondania. Ahogy Ivankának is. Azt szeretném, ha ő megszólalna.” Arról pedig, hogy miért nem nyilatkozott hamarabb, azt mondta: „Nincsen ilyen Twitter-micsodám, és nincsen Facebookom sem. Nagyon komolyan el kellett gondolkodnom, mert ez tényleg kiemelte, mennyire fogalmatlan voltam azzal kapcsolatban, hogy mennyire gonosz, mélyen gonosz és alattomos ember is ő, miközben mégis mekkora bajnok, ha a nagyszerű munkákról van szó.”

Meryl Streep azt is elmondta, korábban – „Amikor még fiatal és csinos voltam” – neki is voltak konfliktusai férfiakkal. „Ma már senki sem nyomul rám, úgyhogy mostanában nem történt semmi ilyesmi. De régebben, amikor még mindenki rajta volt a kokainon, sok elfogadhatatlan dolog történt. Most viszont, hogy az emberek már idősebbek és józanabbak, itt az ideje a megbocsátásnak.”

kramer

Streep ugyanakkor arról is beszélt, hogy az egyébként korábban elég súlyos szexuális zaklatásokkal megvádolt Dustin Hoffman fiatalkorában megütötte őt a Kramer kontra Kramer forgatásán. „Ez nehéz ügy, mert ha színész vagy egy jelenet forgatásán, szabadnak kell érezned magad. Én is biztosan okoztam fájdalmat másoknak a fizikai jelenetek felvétele során, de olyankor mindig érezhető egy kis jóindulat is. De az volt az első filmem, a legelső jelenetem a legelső filmemben, ő meg egyszerűen csak felpofozott. Ez látható a filmben is. Ez érezhetően határátlépés volt. Azt hiszem, az ilyesmiket javítjuk meg most.”

Ne maradjon le semmiről!