Bejelentették, ki dönt a magyar film sorsáról Cannes-ban

2018.04.18. 12:41

Ava DuVernay amerikai filmrendező és Kristen Stewart színésznő is tagja lesz a Cate Blanchett vezette cannes-i nemzetközi zsűrinek – közölte a fesztivál. A szervezők bejelentése szerint a zsűri munkájában további két filmsztár, a francia Léa Seydoux és a kínai Csang Csen, a burundi énekes-dalszerző Khadja Nin, a francia rendező-producer Robert Guédiguian, valamint a Szárnyas fejvadász 2049 rendezője, Denis Villeneuve és az orosz Andrej Zvjagincev is részt vesz.

Zvjagincev 2014-ben a Leviatán című filmjének forgatókönyvéért megkapta a cannes-i fesztivál díját, tavaly pedig a zsűri díját vehette át a Szeretet nélkül című drámájáért - emlékeztet az MTI.

Az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) versenyprogram zsűrijét az Oscar-díjas színész, Benicio del Toro vezeti,

a Kritikusok Hete válogatás zsűrijének elnöke pedig Joachim Trier norvég rendező (Hétköznapi titkaink, Thelma, Oslo, augusztus) lesz.

A Kritikusok Hete műsorába kapott meghívást Szilágyi Zsófia első játékfilmje, az Egy nap, amely a szekcióban további hat filmmel versenyez.

A 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált május 8. és 19. között rendezik meg a Cote'd Azure-ön.

Ne maradjon le semmiről!