Dobó Kata: Andy Vajnának is csak egy szavazata volt

„A Filmalap pályázatairól öten döntenek, és ha többen is nemmel szavaznak, akkor az a film nem valósul meg. Engem is válogattak már be olyan film tervezett szereplői közé, amely végül nem valósult meg, még akkor sem, ha Andy igennel szavazott. Ő is csak egy az öt szavazóból” – feleli Dobó Kata, a Kölcsönlakás című, most készülő vígjáték rendezője arra a kérdésre, befolyásolhatta-e a filmjének megítélt Filmalap-támogatást, hogy a rendező korábban Andy Vajna élettársa volt.

„De ha így vesszük, akkor nekem tulajdonképpen nem is kéne a szakmában dolgoznom? Akkor nem gondolkodhatok nagyobban, mint amit eddig csináltam, azért, mert egyszer régen, valamikor a múltban ez történt? Amióta Andy a Filmalapnál van, először tavalyelőtt szerepeltem filmben, a Brazilok egy kis szerepében.

Szerintem el kéne most már engedni ezt – kezdjünk egy új fejezetet velem kapcsolatban!”

A Kölcsönlakás annak a Ray Cooney-nak a színdarabja, aki a Miniszter félrelép című bohózatot is írta – az ebből készült filmben játszotta el Dobó Kata talán leghíresebb szerepét, és nem mellesleg ez a rendszerváltás óta eltelt csaknem 30 év legsikeresebb magyar filmje a maga 663 ezer nézőjével. Cooney – és a társíró John Chapman – színdarabja, a Kölcsönlakás másfél éve fut hatalmas sikerrel a budapesti Játékszínben, az előadás egyik főszereplője Dobó Kata.

A producer Sárosi Mónika – Dobó barátnőjeként – elment a bemutatóra, és rögtön eldöntötte: ő ebből filmet akar csinálni. (A szóbanforgó Sárosi Mónika egyúttal Vajna Tímea egykori üzlettársa is a modell-, hosztesz- és statisztaszervezéssel foglalkozó Universe Managementben, a Budapest Noirhoz ők válogatták a szereplőket, de a cégnek információink szerint már egyikük sem munkatársa. A film pályázatának anomáliáról ebben a cikkben írtunk - a szerk.) De rendezőt sehogy nem talált a projekthez, mert akit megkeresett, vagy nem ért rá, vagy a saját maga által írt szerelemprojektet akarta inkább megvalósítani egy ismert bohózat filmre vitele helyett. „Már nem is emlékszem, hogy kinek jutott eszébe, neki vagy nekem, de egy idő után felmerült: miért nem csinálom meg én? És mivel már régóta ki akartam próbálni magamat a kamera másik oldalán is, igent mondtam” – mondja Dobó.

És aztán némiképp meglepő volt, hogy a Filmalap meg is szavazott 353,975 millió forintot a filmre, noha a nagyjátékfilm-rendezésben tapasztalatlan, elsőfilmes rendezők szárnypróbálgatásaira pár éve létrehozták az ennél jóval szerényebb összegeket biztosító Inkubátor programot, ebben készült el például Szilágyi Zsófia Cannes-ban díjat nyert Egy napja, 62 milliós támogatással, vagy ugyanennyiért Vékes Csaba Hetedik alabárdosa.

De ezeknek a rendezőknek is volt már a háta mögött több rövidfilm, amelyben megmutathatták, mit tudnak; Dobó Kata azonban még sosem rendezett semmit a nyertes pályázat beadása előtt. A döntés ugyanakkor nem teljesen példa nélküli: a Filmalap szokott nagyobb összeggel támogatni elsőfilmeket, a komoly társadalmi témát – a mélyszegénységet és a cigányság helyzetét – feszegető Brazilok is 362 millió forintot kapott, noha annak az elsőfilmes tévés szerkesztő, M. Kiss Csaba mellett egy másik rendezője is volt, a tapasztaltabb Rohonyi Gábor. Dobó neve egyedül szerepel a stáblista rendező rubrikájában, de úgynevezett technikai rendezőként ott van mellette Gulyás Buda, aki a Csak szex és más semmi vagy a Szabadság, szerelem operatőreként is dolgozott már Dobó Katával.

Dobó azt mondja, nem félt attól, hogy túl nagy kihívás lenne rögtön nagyjátékfilmmel kezdeni. „Az egész életem a kihívásokról szól: ezeket mindig megugrottam. Akármilyen nagy csomagot is vettem a nyakamba, mindig jól megoldottam, amit kellett, és remélem, ez most is így lesz. Egy pillanatig sem féltem attól, hogy nem fog sikerülni. Amerikába is úgy mentem ki, hogy fogalmam sem volt, milyen következményei lesznek, de nagyon jól jöttem ki belőle, függetlenül attól, hogy mit lát ebből egy külső szemlélő: azt nem érzi más, mi épült ebből belém, mit hoztam én haza. Élvezem a forgatás minden percét, imádom a színészeket, akiket kiválasztottam, és imádom, ahogy úgy oldják meg a helyzeteket, mint amire én is gondoltam, amikor a forgatókönyvet olvastam – vagy még jobban.

Néha rá is csodálkozom magamra: olyan, mintha nem az első filmem lenne, mintha valami másik életemben már rendeztem volna.”

Azt azért hozzáteszi: „Annyi volt a kérésem, hogy legyen mellettem egy technikai rendező, hogy minden zökkenőmentes legyen, és nekem elég legyen a művészi kérdésekre, a díszletre, a jelmezekre, és alapvetően a színészvezetésre koncentrálni. De hogy hányas optikát tegyünk a kamerába, hova rakjuk az A-kamerát és hová a B-t, hogy ez most fahrton menjen vagy steadycammel, azt olyan emberre akartam bízni, aki ért ehhez, mert ezer éve ezt csinálja, mint Buda. Ilyen szempontból semmiféle hiúság nincs bennem, mert ismerem a határaimat, és tudom, hogy mire vagyok képes.”

A Kölcsönlakás az az igazán fejfájdító – és őrülten népszerű – fajtája a bohózatoknak, amelyikben mindenki félreért mindent, mindenki máshogy tud mindent, mint ami a valóság, vagy másnak adja ki magát, és ebből igazi kalamajkák származnak. A darab sztorijában egy lakásban eltöltött éjszakára pályázik minden szereplő, csak épp senki nem tudja, hogy más is lesz a lakásban. Ezért aztán van, aki azt hiszi, hogy a másik megcsalja, pedig nem; van, aki meg akar csalni valakit, de ez nehezen megy; van, aki meg akar győzni valakit valami fontosról, de a letolt gatyával összekuszált körülmények ezt eléggé nehézzé teszik; van, aki bosszút akar állni a másikon azért, amiről azt hitte, hogy elkövette, és így tovább – hát tényleg, lehet ennél több kalamajkát elképzelni?

Mindenesetre az alkotók azt ígérik, ismerősebbé, maibbá, hétköznapibbá teszik a történetet, tehát van rá esély, hogy az üres marhaságból valami komolyabb süljön ki. Ezt meg is tehetik, mert a producer 22 ezer dollárért (6 millió forintért) megvette a darab jogait, hogy aztán az alkotók azt csináljanak vele, amihez csak kedvük van. Például átírták az egészet a mai Magyarországra, és a filmen azért mégiscsak unalmas teret, azaz konkrétan egy darab lakásbelső falait is megbontották: a 32 napos forgatás egy része külső, budapesti helyszíneken fog játszódni, jógastúdióban, esküvői szalonban, könyvesboltban. Az Index a fóti MAFILM-stúdiókban zajló forgatás utolsó napjára látogathatott ki: a két főszereplő, Balla Eszter és Haumann Máté épp pizsamában csináltak valami olyasmit, aminek mintha egy kisgyerekhez lett volna köze, amiben csak annyi a furcsa, hogy a párnak elvileg még nem lesz gyereke a filmben, sőt, az a fő jellemzőjük, hogy ki tudja, mióta szeretnének már gyereket – árulja el Balla Eszter.

„A szerepemet igazából az Eszter karakterével való kapcsolata határozza meg, ők ketten egy egység: a gyerekkori, feltétel nélküli, első látásra megszülető szerelemre épül a házasságuk. Nagyon szerethető, nagyon tiszta a karakterem, aki igyekszik mindent jól csinálni. Mégis történik köztük egy félreértés – talán ennyit mondhatok el a történetről spoiler nélkül” – magyarázza Haumann Máté, hozzátéve, hogy azért azok is meglepődhetnek, akik látták a Játékszín Kölcsönlakását, mert sok mindenben el fog térni a film és a színdarab.

Ahogy a többi színész, úgy Haumann is azt mondja: baromira örül, hogy végre más játszhat, mint amit megszoktunk tőle. „Az eddigi pályámon mindig negatív karaktereket kaptam, és azokat is szeretem, de akkor is: arra még nem volt példa, hogy egy vígjátékban ilyen normális lehessek. De őszintén mondom, hogy mindenféle szerepet nagyon jó játszani, mert mindnek megvan a maga igazsága is. A negatív figuráknak is: egy színész nem élheti meg úgy a szerepét, hogy az negatív – és egyébként úgy sem, hogy pozitív. Mindenkinek megvannak a maga érdekei, és azok szerint cselekszenek. A kihívás az, hogy ennek az igazságnak megtaláljam a mértékét, és se ne toljam túl, ne karikírozzak, se alá ne játsszak. Katának ilyen szempontból nagyon sokat köszönhetek: nagyon jó szeme van ehhez, talán azért, mert ő is színész. Megnyugtató, hogy mindig tudja, mikor kell valamiből egy kicsit több vagy egy kicsit kevesebb.”

A lakás felújításával megbízott dizájnert játszó Szabó Simon is azt emeli ki a szerepével kapcsolatban:

Végre nem egy biztonsági őr! Végre nem egy tahó bunkó! Végre nem azt mondja a rendező, hogy állj oda, és büfögjél be hülyeségeket hangosan.

Új vizekre evezhetek ezzel a dizájnerrel, aki, hogy is fejezzem ki szépen, nem teljes mértékben van tisztában a saját szexualitásával. De közben van egy csaj, aki fel akarja szedni, pedig ha meglátod ezt a piperkőcöt, elsőre nem az ugrik be róla, hogy a lányokat szereti.”

De Szabó azért azt mondja, nem az „Oli uras kezicsókolomozás” lesz a figurája humorforrása, és pont ettől is lett számára igazán szimpatikus Dobó Kata felkérése. „Ahogy visszanéztem most pár jelenetet, láttam, hogy azért nem nagyon vetkőztem le a saját habitusomat. És Kata sem szerette volna, ha az allűrökön nevetnek a nézők, nem pedig a helyzetekből adódó poénokon. Azt mondta, legyek olyan, amilyen vagyok, azzal együtt, hogy itt most épp ez lesz a helyzet, ami azért rendesen alá lesz dolgozva a ruhákkal, meg olyan kinézettel, amit ha meglátnál, azért elgondolkodnál, hogy bejössz-e velem egy szobába.”

Szabó Simon azért leszögezi, a hülyeségeket büfögő biztonsági őröket is szereti: „A színészkedést igazából hobbiként nyomom, bár nagyon tetszik, hogy most épp áttört kemény melóba. De azért az nem nagyon zavarja az embert, ha éppen Jennifer Lawrence mögött lehet biztonsági őrként állni.” Ráadásul Szabó most újra egy filmben játszhat Balla Eszterrel, miután mindkettejük első komolyabb filmje a Moszkva tér volt, vagy Haumann Mátéval, akivel együtt kezdték a gyerekszínészkedést a Valahol Európában című musicalben. Ballától úgy is búcsúzik a forgatási nap végén, hogy ideje lenne újra együtt játszótérre vinni a gyerekeiket.

Oroszlán Szonja szintén ugyanannak örül, aminek Haumann és Szabó: „Kata azzal hívott fel, hogy figyelj, lenne egy merényletem ellened: nagyon mást kéne játszanod, és nagyon másképp kéne kinézned. Én meg azt mondtam: na végre! Végre valaki! Ő az első magyar rendező, aki hiába elsőfilmes, bevállalta, hogy kifordítson mindent, amit eddig játszottam, a külalakomtól a figurámig. Ez nagyon nagy felüdülés.” Oroszlán Szonja tényleg kilép a komfortzónájából – illetve ő úgy fogalmaz: „Azért nem mondanám, hogy a buta szőke lenne a komfortzónám” –: karót nyelt, antiszociális gyerekkönyvírót játszik, aki nyolc pulival él együtt, az emberekkel való kapcsolattartást viszont kerüli, amennyire csak lehet. Ezt a figurát akarják meggyőzni a lakásban, hogy szerződjön le az egyik könyvkiadóval, de a sok váratlan látogató persze – mi mást – kalamajkákat okoz.

De a színésznő nemcsak a kibillentésnek örül, hanem már a meghívásnak is, hiszen évekkel ezelőtt Amerikába, Pennsylvaniába költözött. „Ideális helyzet, hogy amikor kint egy kis szünet van, hazajöhetek forgatni, és találkozhatok a barátokkal, családdal, kollégákkal. Szerencsére végül csúszott a következő amerikai forgatásom, és csak később kezdődik el, így most haza tudtam jönni. Az egy amerikai független film lesz, aminek én leszek a női főszereplője, és a hatvanas évek Amerikájában játszódik, és ebben magyarként nagyon érdekes játszani. És jók a ruhák, a frizurák is – ez a korszak nagyon izgalmas volt.” Oroszlánnak nemcsak az ügynöke jó, de abban is szerencséje van – mondja –, hogy az anyukája, aki sokat élt Amerikában, egész gyerekkorában angolul beszélt vele, aztán őt is kiküldte iskolába, és amikor csak lehetett, látogatóba Amerikába, így akcentus nélkül beszéli az amerikai angolt. „Bár így is kell néha akcentus, ha orosz vagy német származású szerepre castingolnak.”

Balla Eszter szerint egyáltalán nem könnyű eljátszani egy-egy ilyen szerepet. „A Színművészeti Egyetemen mindig lenézték az operett-musical szakosokat, és ez borzasztó rossz érzés volt nekünk. Mert valójában elképesztően komplex technikai tudás kell ahhoz, hogy az ember eljátsszon egy zenés darabot vagy egy vígjátékot: hogy tudja, hogyan kell jól elmondani egy poént, és meglegyen a kellő ritmusérzéke, mert a dolog nyolcvan százaléka ezen múlik. Nagyon szeretem ezt a műfajt, mert nincs annál jobb érzés, mint ha az emberen nevet a közönség. És bár ezt csinálom a színpadon húsz éve, filmen mégis kihívás eljátszani, mert filmen egy vígjátékban is több a realitás, mint a színpadon. Ehhez pedig komoly színészi finomhangolásra van szükség.”

Dobó Kata mindenesetre azt mondja, eddig mindennel nagyon elégedett. „Imádok a színészekkel együtt agyalni, hogy mi hogyan lesz a legjobb. Nekem ez az életem, és most kiderült, hogy a kamera másik oldalát is imádom. Remélhetőleg minden úgy sikerül a filmmel, ahogy szerettük volna.

Ha megnézitek a moziban, remélem, újraírjátok a már meglévő kritikát róla.”