Az egyik legmenőbb filmfesztiválon versenyezhet az Oscar-díjas magyar rendező új filmje

2018.07.25. 12:42

A világ egyik legfontosabb filmfesztiválján, a Velencei Filmfesztiválon lesz a világon először látható Nemes Jeles László legújabb filmje, a Napszállta, ráadásul a versenyprogramban, derült ki a fesztivál szerdai bejelentése során.

Mivel legutóbbi (azaz első) filmje, a Saul fia az Oscar és rengeteg más díj előtt először a Cannes-i Filmfesztiválon nyert fődíjat, esélyes volt, hogy Nemes Jeles László új munkája is itt debütálhat, de végül nem került be a májusi fesztiválra. Azt már kedden bejelentették, hogy a szintén A-kategóriás torontói fesztiválon is részt vesz majd a film, egy hónappal a velencei premier után.

A film sztorija a következő lesz:

1913 nyara, Budapest - a béke utolsó napjai. Leiter Írisz (Jakab Juli) hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár (Vlad Ivanov) azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle - a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel.

Az szintén a keddi, torontói bejelentés során derült ki, hogy a Napszállta 144 perces lesz.

A film forgatása 53 napon keresztül zajlott budapesti és vidéki helyszíneken egyaránt. A Napszálltát a tervek szerint idén nyáron mutatták volna be a magyar mozik, ez végül szeptember 27-re tolódott: ekkor mutatja be a Mozinet.

Lesznek még magyarok Velencében

A bejelentésen az is kiderült, hogy a fesztivál a Biennale College nevű programjában bemutatja Szőcs Petra Déva című filmjét is. Igaz, ez nem nagy meglepetés, hiszen a film eleve a Biennale College égisze alatt készült: a filmterv a tavalyi pályázaton nyert, és a filmfesztivál segített a létrehozásában. 

A Déva az árvaházban élő albínó lányról, Katóról szól, aki egy nyári szünetben összebarátkozik egy új önkéntessel, Bogival, de barátságát csak úgy tudja kifejezni, hogy elárul valaki mást. A film a gyermeki látásmód mágikus és szürreális dimenzióját bontja ki, és új színben láttatja Déva posztszocialista világát - írja róla a Filmtett. A főbb szerepeket Nagy Csengelle, Mohamed Fatma és Komán Boglárka játsszák, a gyerekszerepekben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány növendékei láthatók. Szőcs Petra A kivégzés című rövidfilmje 2014-ben a Cannes-i Filmfesztiválon versenyzett, és a szarajevói filmfesztiválon többszörösen díjazták.

További magyar szál még a fesztiválon Funtek Sándor jelenléte: a Franciaországban élő, magyar származású színész, Funtek Frigyes magyar színházi rendező és színész fia a fesztivál Horizont nevű programjában versenyző L'Enkas című Sarah Marx-film főszerepét fogja játszani. Funtek Sándort nem először látja a szakma fontos fesztiválon: szerepelt a Cannes-ban fődíjat nyert Adele élete című francia filmben is. 

A program

A versenyprogram nyitófilmjét már korábban bejelentették: a Kalifornia álom (La La Land) című filmet rendező Damien Chazelle First man-je lesz az, amelyben Ryan Gosling játssza a Holdra lépő Neil Armstrongot.

Ezen kívül olyan filmek lesznek még versenyben, mint

  • Olivier Assayas Double vie-je Juliette Binoche-sal,
  • Jacques Audiard európai környezetben játszódó westernje, a The Sisters Brothers, olyan amerikai színészekkel, mint Joaquim Phoenix, John C. Reilly, Jake Gyllenhaal és Riz Ahmed,
  • Rick Alverson Moutain című filmje,
  • Joel és Ethan Coen új filmje, a The Ballad of Buster Scruggs,
  • Natalie Portman és Jude Law főszereplésével a Vox Lux című film Brady Corbettől,
  • a Gravitációt rendező Alfonso Cuarón Netflix számára készült filmje, a Róma; Paul Greengrass July 22 című filmje,
  • a Szólíts a nevemen-t rendező Luca Guadignino remake-je, amelyet a Suspiria című klasszikusból készített Dakota Johnsonnal és Tilda Swintonnal,
  • A mások életével nevet szerzett Florian Henckel Von Donnersmarck Cím nélküli opera című filmje,
  • Jorgosz Lantimosz, a Homár vagy az Egy szent szarvas meggyilkolása királyi udvarban játszódó filmje, a The favourite Oilvia Colemannel, Emma Stone-nal és Rachel Weisszal,
  • Mike Leigh új filmje, a Peterloo, a főszerepben Rory Kinnearral,
  • Jennifer Kent Nightingale-je,
  • Mario Martone Capri-Revolution című filmje,
  • Roberto Minervini What You Gonna Do When The World's On Fire?-ja,
  • David Oelhoffen Freres Ennemies-je,
  • Carlos Reygadas Nuestro Tiempója,
  • Julian Schnabel Vincent Van Gogh-ról szóló At Eternity's Gate című filmje Willem Dafoe, Rupert Friend, Mads Mikkelsen, Oscar Isaac, Mathieu Amalric és Niels Arsetrup szereplésével,
  • Gonzalo Tobal Acusada-ja, valamint
  • Sinja Cukamoto szamurájfilmje, a Killing.

Versenyen kívül olyan filmeket mutat be még a fesztivál, mint Bradley Cooper A Star is Born-remake-je Lady Gagával, Zang Jimu Árnyék című filmje, Mel Gibson következő főszerepe, a Dragged Across Concrete S. Craig Zahler rendezőtől.

Az összes szekció összes filmje ide kattintva érhető el.

Ne maradjon le semmiről!