Sztriptíztáncos és filmkritikus kavarnak az új magyar romkomban

3
2018.08.01. 18:30

A várandós Saci (Tenki Réka) kifelé iszkolna egy budai templomból, de Emma (Básti Juli) még időben elkapja. És ha már elkapta, gyorsan odavonszolja a barátnőihez, hogy bemutassa nekik is a kis menyét. Egyikük, Valika (Pogány Judit) pedig már kezdi is a nyomasztást: az esküvő szép volt? Aztán kiderült, hogy esküvő még nem volt. Pedig annak lennie kell, szól az asszonykórus ítélete a feszengő Saciéknak. „Modernség van már, Vali” – védekezik Emma.

A templomban éppen Orosz Dénes, a Poligamy és a Coming out rendezőjének új filmje, a Mimi forog.

 A romantikus komédia főhőse Gergő (Mészáros Béla), a filmkritikus, akinek édesanyja, Emma néni (Básti Juli) súlyos szívbeteg, az orvosok szerint csak napjai, hetei lehetnek hátra. Mivel Emma néni leghőbb vágya egy unoka, Gergő meg akarja édesíteni az utolsó napjait. Ezért beviszi hozzá az exsztriptíztáncos, öt hónapos terhes szomszédját, Sacit (Tenki Réka), és azt hazudja, hogy a lány az ő gyerekével terhes.

Közben kiderül, hogy van egy szív, amit Emma néni megkaphat, megműtik, és gyorsan javulni kezd az állapota. Gergő pedig benne ragad a hazugságában, tovább kell játszaniuk az első gyereküket váró szerelmespárt Sacival. A hír gyorsan terjed, nem sokára már a mama barátai és Gergő kollégái is azt hiszik, hogy hamarosan apa lesz. A filmben a főszereplőkön kívül is egy csomó ismert színész játszik, többek között Rezes Judit, Mészáros Máté, Ónodi Eszter, Luca Bercovici, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György és Molnár Áron.

Bár vígjátékról van szó, Orosz Dénes szerint a Mimi sokkal komolyabb, érzelmesebb film lesz, mint elsőre gondolnánk. „Az ihlette a sztorit, hogy abban a korban vagyok, amikor a szüleim halandóságával valahogy szembe kell néznem. Imádom a szüleimet, azt szeretném, hogy a lehető legtovább legyenek velem. Ez az egyik erős központi téma a filmben. A másik meg az, hogyan válik le az ember a szüleiről, le tudnak-e válni ezek a negyvenéves gyerekek. És persze az is, hogyan mondod rá valakire, hogy ő az, akivel le tudnom élni az életemet.

Ebben a filmben sok szorongás is van, én is egy szorongó alkat vagyok.

Az is szorongásra adhat okot, hogy az előző filmje, a Csányi Sándor főszereplésével készült Coming out nagy közönségsiker volt, 142 ezren nézték meg moziban, amivel máig a legnézettebb magyar filmek között van. „Ez is egy közönségfilm lesz, bár egy kicsit bátrabban feszegeti annak határait. Szerintem a mainstream filmek is átalakulóban vannak, egyre inkább alkalmazzák a szerzői filmek eszközeit. De most is elvárás a magas nézőszám” – mondja Orosz, aki egyébként már az első filmjénél, a Poligamynál is azt érezte, hogy neki közönségfilmesként sok nézőt kell bevonzania a mozikba. Három romantikus vígjáték után a következő filmjét már sima vígjátéknak szánja majd, mert humor nélkül egyelőre nem tudja elképzelni a filmezést.

Az, hogy a Mimi főhőse egy filmkritikus, nem visszavágás a Coming outot ért negatív kritikákra, inkább a szereplő filmrajongása a fontos. „Látom már, hogy miben hibáztam én, és miben volt a kritika nyájszellemű” – mondja, hozzátéve, hogy még mindig jobb, hogy a kritika volt elutasítóbb, és a közönség nyitottabb a filmre, mint ha fordítva lett volna.

Gergőt Mészáros Béla, a Katona József Színház színésze játssza. Bár több filmben és sorozatban játszott korábban, például a Swingben vagy az Aranyéletben, ilyen filmes főszerepe még nem volt. „Színházban már voltak főszerepeim, most is van a Katonában két darab, amiben fontos szerepem van. De filmen még nem, én is kíváncsi voltam rá, hogy milyen, amikor én viszem végig a hátamon az egészet. Biztos nagyon fogok izgulni, amikor megnézem, egy ez lutri, hogy jó lesz-e a vásznon, amiről én azt gondoltam forgatáskor, hogy jó.” A forgatáson viszont még különösebben nem izgul emiatt.

Történtek olyan dolgok a magánéletemben, amik miatt azt érzem, hogy ha nem sikerül, akkor mi van. Nem dőlök a kardomba. Ami persze nem azt jelenti, hogy így állok hozzá, nyomom ezerrel.

Amúgy szerinte Gergő karakterében sokan magukra ismerhetnek a harmincas férfiak közül. „Olyan, mint egy nagy gyerek. 39 éves, jó kedélyű, jó humorú, aki nagyon önreflektív, folyton elemzi saját magát. Ez a film alapvetően vígjáték, de egy csomó tragikus elem is van benne, ami nagyon érdekessé és izgalmassá teszi számomra. Az egyik Gergő édesanyjával kapcsolatos, hogy miként tudja őt elengedni, hogy fel kéne nőnie ennyi idősen végre. A másik meg a nőkkel való kapcsolata. Úgy veszem észre, hogy ez a harmincas éveik közepén-végén járó férfiak generációs problémája, Hogy nem tudunk felelősséget vállalni, odaállni gerinccel egy kapcsolatba. Persze sokan mondják, hogy a nők is ezzel küzdenek”.

Bár egy volt sztriptíztáncosról nem okvetlenül Tenki Réka jut elsőre eszünkbe, ő azt mondja, nagyon is hasonlít Sacira. „Amilyen szituációkba keveredik, ahogy kijön bizonyos helyzetekből, abban magamra ismerek”. Tavaly a Budapest Noirban és a Testről és lélekről-ben is láttuk, de azt mondja, hogy a Mimiben van az eddigi legnagyobb filmes szerepe. Ez az első filmem, ahol harminc napot forgatok egyben. Talán nem néznék ki belőlem ezt a karaktert, ezért is nagy kihívás, hogy megfelelek-e ennek a feladatnak. Mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy elhitessem, hogy ilyen is tudok lenni”.

A harmadik fontos szerep Básti Julié. Emma alakját kifejezetten rá írták, mégis mielőtt a rendező felkérte a szerepre, megnézték, hogy stimmel-e köztük Mészáros Bélával az anya-fiú összhang. „Megértettem, hogy szükséges a próbafelvétel, így boldogan mentem, hiszen nagyon tetszett a szerep. Dénessel azóta is mindennap öröm az együtt dolgozás, mert figyel ránk, szereti a színészeket.” Básti Juli azonban nem csak ezt értékelte a Mimiben. „Óriási ívet járhatok be színészileg. Szívátültetésre vár egy nő, egyébként egy bölcsész szakot végzett, okos, intellektuális lény, aki egyedül nevelte fel a gyerekét. Attól kezdve, hogy megkapta az új szívet, egyre jobban lesz, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Visszatér az életkedve, a temperamentuma, megváltozik a külseje, az öltözködése. Egy ilyen jó nagy változás egy színésznek mindig kincs”.

Emma egy templomi kórusban énekel, ahol van néhány idősebb barátnője. Az egyiküket, Valikát alakítja Pogány Judit. „Őt az állandó bennfennteskedés jellemzi, mindenbe belebeszél, mindent tud, fontoskodik.

Nagyon sok Valikát ismerek a környezetemben, ezért amikor készültünk, próbáltam elérni, hogy ne finoman fessünk azért, mert filmre finoman kell, hanem durvábban, mert látom, hogy bizonyos hölgyek hogy tudják magukat elővezetni.

Itt az kellett, hogy Valikából sok legyen – meséli. Azt mondja, hogy a rendező nyitott az ötleteire, és úgy általában is nagyon szeret fiatalokkal dolgozni. Sok kisfilmet készített az utóbbi időben fiatal rendezőkkel, többek között a nagy sikerű Újratervezést, a Citromos mignont vagy a Tetemre hívást. „Egy idősödő színésznek az egy mérce, hogy a fiatalok elfogadják, amit csinál. Nem idejétmúltnak meg régi ízlésűnek látnak, hanem tetszik nekik, amit csinálok. Ez nekem egy biztosíték, hogy nem lettem még modoros, túlhaladott ízlésű, hanem működőképes filmen, ahogy játszom” - magyarázza.

A Mimi forgatása ezen a nyáron véget ér, a film valamikor 2019 második felében kerül a mozikba.

(Borítókép: Varga Jennifer / Index)

Ne maradjon le semmiről!