James Wan újabb jellegtelen tucathorrort gór a vászonra

2018.10.19. 18:00

James Wan az a rendező-producer, akitől nagyjából előre lehet tudni, hogy milyen filmet fogunk kapni, akkor meg pláne, ha annak a filmnek éppenséggel az a címe, hogy The Curse of La Llorona azaz

A könnyező asszony átka.

És igazából nem kell hozzá az előzetes sem, hogy elképzeljük és belőjük, hogy az elsőfilmes Michael Chaves rendező Wan producerkedése mellett mit hoz ki egy olyan történetből, amiben

Egy asszony könnyezik majd átkoz.

Az ilyen természetfelettis horrorokat rém egyszerű kaptafára felhúzott indigóval kopipésztelik. Mindig van bennük egy lány/asszony akit valami súlyos méltánytalanság ért, ami általában vagy az illető halálával vagy örökre bezárásával/kútba dobásával/befalazásával/stb. jár. Szadistább írók ehhez hozzácsapnak egy halott rokont is, aki a) ugyanebben a méltánytalanságban veszett oda, és b) az esetek 99 százalékában az illető gyereke.

A szenvedő fél eztán halálában sem nyugszik és félőrülten kísért/száll meg másokat/gyilkol válogatás nélkül/áll bosszút azokon, akik elé kerülnek/beköltöznek oda, ahol ő is lakott/hasonlítanak a halott rokonra. Ez nagyon sok ijesztgetéssel/ajtócsapkodással/evőeszközök reptetésével jár, majd jön a szellemirtó/ördögűző/sarlatán, bekapcsol egy magnót/imádkozik/szétlocsol valami löttyöt és kifordult szemmel hörög egyre, és a 86 perc körül kapunk egy lezárásféleséget is.

Azt hisszük, hogy a szellem eltávozott oda, ahova kell neki/megnyugvást lelt/úgy kiűzték, hogy sose tér vissza, de mivel az ügyes producerek rájöttek, hogy lehet 10 millió dollár alatt ilyen szarokat forgatni futószalagon, így az utolsó utáni pillanatban a sötétben felkacag a szellem/előurgik befosatni a nézőket/beköltözik a Szimpatikus Főszereplőbe vagy a Jóképű Mellékszereplőbe, és a stáblista előtt úgy néz bele a kamerába, hogy megfagy az ereinkben a vér.

A könnyező asszony átkában Anna Garcia (Linda Cardinelli), a szimpatikus szociális munkás családját ijesztően természetfeletti dolgok vegzálják, olyanok, mint az egyik kliensét is. Ezt gyanúsnak tartja, és egy helyi hitgyógyítóhoz (Tony Amendola) fordul, aki közli vele, hogy megszívta, mert a könnyező asszony rácuppant, és elviszi a gyerekeit. Anna Garcia nem hagyja.

Bemutató április 19.