Az illúziók dédelgetése pofára esést eredményezett

Mennyire lepett meg titeket, hogy a Susotázs Oscar-shortlistre került? A fesztiválszereplések miatt számítottatok rá?

Tóth Barnabás: Csak a fesztiválok alapján nem sejtettem, mert ugyan 40 fesztiválon járt és ezeken összesen 20 díjat kapott, de nem volt köztük Oscar-kvalifikációt érő díj, azt a Los Angeles-i vetítésen érte el a film. Persze azért minden nap néztem a telefonomon, hogy mikor jelentik már be, rá voltam pörögve, de nem nagyon hittem benne. Viszont két nappal a bejelentés előtt Facebookon megkeresett egy akadémiai tag, aki elmondta, hogy most látta a filmet, baromira tetszett neki, maximum pontot adott rá, és beszéljünk majd a shortlist kihirdetése után. Ez azért felkavarta a lelkivilágomat. Két nappal később, amikor felkeltem, tele volt a telefonom gratuláló üzenetekkel.

Ehhez tartozik, hogy még ősszel láttam kétszer a filmet Amerikában közönséggel. Persze addig is láttam európai meg itthoni vetítéseken, ahol jól fogadták, de nem kiemelkedően lelkesen. De kint imádták. Sorban álltak utána gratulálni az emberek, főleg az idősebbek egyébként. Olyanokat mondtak, hogy micsoda sztori, micsoda színészek! Akkor jöttem rá, hogy furcsa módon ennek a filmnek Amerikában több keresnivalója van, mint itt, a kicsit depressziósabb, kicsit művészkedősebb Európában.

Andi nemrég jöttél haza Amerikából. Ez csak pihenés volt, vagy a filmmel is foglalkoztál?

Osvárt Andrea: Pihenésnek indult, de volt bennem egy kis hátsó gondolat, hogy hátha más értelme is lesz annak, hogy kimegyek. Amikor már megvolt a jegyem, akkor derült ki, hogy a Susotázs a tíz közé került, ezért összekötöttem a kellemest a hasznossal. Pont volt Los Angelesben egy vetítés az akadémia tagjainak, arra elmentem.

És milyen reakciókat tapasztaltál?

O.A.: Nevettek. Egyetértek Barnával, Amerikában azért csípik az európaiakat, mert arról a piacról pont ezek a kicsi, emberi sztorik hiányoznak. Az ilyen egyszerű, hétköznapi, szívvel-lélekkel teli történetek, mint ez is.

Kifejezetten a célotok volt ezzel a filmmel, hogy univerzális, bármilyen korú, kulturális hátterű, nemzetiségű közönségnek befogadható legyen?

T.B.: Nem tudok azelől menekülni, hogy univerzális legyek, olyan emberi dolgokkal foglalkozzak, amelyek kultúrától függetlenül megérintik az embereket. Mindegy, hogy bonyolultabb vagy egyszerűbb történet, a lényeg, hogy legyen valami érzelmi kapcsolódás. Én is az olyan filmeket szeretem, amik nevettetnek és meghatnak, mint Chaplin vagy Woody Allen filmjei. Kicsi korom óta ezeket nézem, talán ezért vagyok képes bizonyos fokig reprodukálni őket.

Amikor a Mindenki ebben a szakaszban járt, a film csapata már felbérelt egy brit PR-ügynökséget, akik keményen kampányoltak nekik a legjobb ötbe kerülésért. Nálatok ez hogy zajlik?

T.B.: Engem Andi rázott fel ebből a szempontból. Írtam neki egy emailt, hogy amikor bejelentik a jelöléseket, kéne egy stábbulit rendezni, hogy ha bekerülünk az öt közé, akkor koccintsunk rá egyet. Mire azt mondta, hogy nem kéne először inkább forgalmazót meg PR-ost keresni, egyáltalán bármit tenni az ügyért? Sajnos ilyen naiv voltam. Szerencsére a gyártó cégek közül a Laokoon Filmgroup azonnal segített az ide vonatkozó tapasztalatukkal, hiszen ők készítették a Saul fiát is.

O.A.: Csak azt mondtam, hogy van más prioritás, mint a buli. Előtte lesz még egy hét, amikor felkészülhetünk, és egy hét, amikor az akadémiai tagok szavaznak, ezzel a két héttel kéne foglalkozni.

T.B.: Innentől felpörögtek a dolgok, lóhalálában, pár nap alatt találtunk forgalmazót, ami nem volt nehéz, mert sok ajánlatot kaptunk. A New Europe Film Sales egy varsói cég, jó fej, kreatív emberek. Ők forgalmazták a Mindenkit is, és végül ugyanaz a londoni PR-cég képvisel minket is, akik őket két éve. Egy hetünk volt anyagokat készíteni, logókat, trailereket, gifeket, ezeket én is csak most tanulom.

O.A.: Meg interjúkat adni. Most már, ha valaki beírja Barna nevét és a film címét, akkor vannak angol nyelvű interjútalálatok. Ez is nagyon fontos.

Az is az ügynökség ötlete volt, hogy tegyétek ingyen online elérhetővé a filmet egy hétre?

T.B.: A forgalmazó javasolta, hogy minél nagyobb visszhangja legyen. Egy hét alatt 210 ezren látták, nagyon erős szeretethullám jött felé. Majdnem olyan, mint ami az Újratervezés című filmemnél volt. Mindegy is, hogy mi jön ezután, ezzel már nyert ügyünk van.

O.A.: Megnéztük a konkurenciát, és láttuk, hogy például a Fauve című film már egy éve fent van a neten, körülbelül 300 ezren látták. Nem tudom, hogy befolyásolja-e a kinti szavazókat, de lehet, hogy ha látják, hogy egy filmet sokkal többen megnéztek, mint egy másikat, akkor azt már meg sem nézik, hiszen mások sem voltak kíváncsiak rá. Ezért is kellett felpörgetni a film nézettségét.

Mennyit tudtok a konkurens filmekről?

O.A.: Mindet láttam. Kint voltam Los Angelesben, amikor az akadémia vetítette őket a tagoknak, akinek volt lehetőségük online is megnézni a shortlistes filmeket, de szerveztek mozivetítéseket is, hogy nagyvásznon is láthassák.

És milyen a többi film?

O.A.: Nagyon erősek. Nehéz dönteni, mert hogy döntöd el, hogy egy krimi a jobb, vagy egy romantikus film. Tök más műfajú, más költségvetésű filmek versenyeznek. Van közöttük olyan, ami egy 80 éves, leszbikus néniről szól, és a négy fal között játszódik végig, és van olyan, amihez csak egy kicsi kéne, és már nagyjátékfilm lehetne. Van három film, amikben gyerekek a főszereplők, és ezt ugyan egy kicsit manipulatívnak tartom, de el kell ismernem, hogy működik. Van két olyan film, amiben meghalnak gyerekek, ez mindenkit szíven üt. Az egyik pont a Fauve, ami régóta elérhető, és a PR-ügynökségük is régebb óta dolgozik, mint a miénk. Sok interjújuk volt az amerikai nyomtatott sajtóban, a filmjük és a kampányuk is erős.

A Susotázs ötlete honnan jött?

T.B.: Két emlékfoszlányból. Pár éve egy barátom megkért, hogy vegyek át tőle egy munkát, két nap tolmácsolás magyarról franciára egy konferencián. Traumatikus élmény volt, mert egyedül voltam, holott egyébként tíz percenként váltani kellene a tolmácsok között, különben szétsül az agyad. Kilenckor kezdtem, és 9 óra tíz perckor úgy éreztem, hogy nem bírom, felállok és meghalok. Szünetben kérdezgettem, hogy engem, a francia tolmácsot hányan hallgatnak, mire közölték, hogy csak egy luxemburgi van. Végén mondtam is neki, hogy elnézést kérek az egész napi teljesítményemért.

Aztán ezt az emléket eltemette az agyam, de később egy másik konferencián, ahol mint a Momentán társulat színésze vettem részt, néztem az üvegfal mögött tolmácsokat, és azon gondolkoztam, vajon van-e közöttük, akit csak egyvalaki hallgat. És milyen lenne, ha ez egy férfi-nő felállás lenne, mi sülhet ki abból? Ez a két élmény ragadt össze a filmben.

Az Oscar-jelölés milyen ajtókat nyithatna meg nektek színészként, producerként, rendezőként?

O.A.: A kérdés először is, hogy Barna akar-e, készen áll-e arra, hogy nemzetközi szinten is dolgozzon. Mert ha nem, akkor ezt az eredményt felrakja a polcára, és élete végéig magyar rendező lesz, valószínűleg többet nem fogják itthon elutasítani. De ha felkerülne arra a bizonyos ötös listára, vagy pláne nyerne, akkor kapna egy csomó automatikus megkeresést, amivel a nemzetközi piacra is kiléphetne. Persze ekkorra már készen kellene lennie a jó honlapjának, Wikipédia-oldalának és így tovább.

T. B.: Igényem lenne rá, hogyne. Nyilván ha jönne ajánlat, és érdekes, vagy legalább vállalható, csinálni fogom. A legtöbb tervem azonban ide köt, elsősorban az itthoni közönségnek szólna, magunkról. Ezeket szeretném megcsinálni, ezekre a lehetőségekre várok elsősorban.

Amúgy nagyon sokra tartom az angolszász munkamorált. Színészként szoktam egy-két napokat angol, amerikai produkciókban forgatni. Dolgoztam például A koronában. Megjelentem reggel a szettben, és mindenki tudta a keresztnevemet. Pedig még itthon is van olyan, hogy azt se tudják egy szettben, hogy ki vagyok. De ők tudták, mert van tisztelet, befektetett munka, ezt nagyon bírom.

Említettétek az itthoni visszautasítást. Úgy tűnik, hogy mintha egyikőtöknek sem lenne szerencséje a filmalappal. Barna utoljára 2009-ben csinált nagyjátékfilmet, és azok a filmek sem kaptak filmalapos támogatást, amiken Andi producerként dolgozott.

O.A.: Nem vagyunk benne a brancsban. Én itthon nem dolgoztam be magam a rendszerbe, nem vagyok a barátja senkinek, nem jár a gyerekem egy óvodába az XY-éval, nem járunk egy helyre jógázni. Nincs olyan személyes kapcsolatom senkivel a filmalapnál, ami segíthetne.

Sokszor pályáztál?

O.A.: Vagy ötször.

Az nagy csalódás volt, hogy a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod, ami szintén filmalapos támogatás nélkül készült, és aminek társproducere voltál, kevés nézőt vonzott? Annak ellenére is, hogy a kritika nagyon dicsérte.

O.A.: Nem, szerintem sokan látták ahhoz képest, hogy ez egy kis költségvetésű, rendszeren kívüli, független film volt. Mivel nem volt mögötte filmalapos támogatás, a filmalap marketingpénzére sem pályázhatott. Ehhez képest sikeres volt, épp most hívták meg a Giffoni Nemzetközi Fesztiválra, ami egy rangos gyerek-, és ifjúsági filmekkel foglalkozó filmfesztivál.

Barna, te is sokszor pályáztál sikertelenül, úgy tudom, hogy volt történelmi filmterved, horrorfilmterved is.

T.B.: Számot inkább nem mondok. Egy jutott el közülük a fejlesztési szakaszba, minden mást azonnal kidobtak. Nyilván nem kellemes érzés. És az a legrosszabb, hogy amiket nyilatkoznak, hogy milyen filmeket szeretnének csinálni, nekem még feküdne is. Közönségbarát, történetközpontú, érzelmekre apelláló, viszonylag könnyen befogadható zsánerfilmekről beszélnek, én is csak ilyenekben gondolkodom.

Történelmi filmekre most nagy igény van pedig.

T.B.: Az a tervem jutott a legtovább, ami Könyves Kálmán idején játszódik, ahol a boszorkányok egy része egy trükknek köszönhetően túléli a kivégzést, és elrejtőznek egy barlangban. Hadsereget szerveznek, hogy fellázadjanak a feudális férfitársadalom ellen. Ez egy akciófilm lenne, véres, testiséggel teli. Valahogy átment az első körön, elkezdtük fejleszteni, de le is állították rögtön. Tény, hogy drága lenne, mondták is, hogy valami olcsóbb filmben kéne gondolkodnom. Most azt is megkaptam, hogy egy Susotázsszerű filmet várnak tőlem. Mit kezdjek ezzel? Írjak egy hosszú Susotázst?

O.A.: Igen, ami nem egy milliárdokba kerülő Christopher Nolan kategória, hanem inkább egy Mielőtt felkel a nap típusú film, ahol két szereplő van egy érzelmes történetben. Ebben egyébként te jó vagy.

Nálad a színészetet teljesen háttérbe szorította a producerkedés, vagy még jársz castingokra?

O.A. : Olaszországba már nagyon ritkán megyek ki emiatt, csak akkor, ha olyan filmről van szó, amiről úgy érzem, hogy előre viszi a karrieremet. Inkább a német ügynökömön keresztül hívnak angol nyelvű filmekre. E-castingok vannak már, selftape-eket kell készíteni. Ilyenkor kell keresni egy angolul jó tudó színészt, akit megkérek, hogy játssza el velem a jelentet. Én vagyok a rendező, az operatőr, a világosító, a sminkes, a vágó. Ezzel elmegy két-három napom, mert meg is kell tanulni a szöveget, végiggondolni a karaktert. És általában rövidek a határidők, van olyan, hogy pénteken küldik a szöveget és hétfőre várják a felvételt. Ilyenkor felmegy bennem a pumpa, hogy mennyire nem tisztelik manapság a színészeket, aztán válaszolok az ügynökömnek, hogy oké, hétfőre ott lesz a felvétel.

Mennyire engeditek meg magatoknak az álmodozást az Oscarral kapcsolatban? Van már fejben megfogalmazott köszönőbeszéd, a vörös szőnyegre gondolatban kiválasztott ruha?

T.B.: Még azt sem néztem meg, hogy kik a többi kategória esélyesei, milyen sztárok lehetnek majd ott, hogy ne fájdítsam a szívem. Csak január 22 után merek majd ilyenekre gondolni, de akkor turbó fokozatban.

O.A.: Én is. Göttinger Pali, a film másik főszereplője mondta, hogy még egy zakója sincs, amit felvehetne. De egy barátja már odaígérte az érettségi öltönyét kölcsönbe. Az én életemben az illúziók dédelgetése sokszor pofára esést eredményezett, úgyhogy ezt most megspórolnám magamnak. 

(Borítókép: Osvárt Andrea a Susotázs című filmben)