Michelle Wildból elsőrangú színésznő lett

Március 25. és 31. között rendezik meg idén Toldi Moziban a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, amiről az Indexen évről évre beszámolunk. Azért is, mert végre itt meg lehet nézni Magyarországon azokat a rövidfilmeket, amiket korábban komoly fesztiválokon már bemutattak (lásd Buda Flóra Anna: Entrópia és Tóth Luca: Lidérc úr), és azért is, mert innen indul a karrierjük azoknak az alkotásoknak, amik aztán így vagy úgy, de később nemzetközi sikert arathatnak. Itt lehetett először látni a Susotázst, ami éppen csak lecsúszott a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó Oscar-jelölésről, és itt láthatta először a nagyközönség a díjat két éve elnyerő Mindenkit.

Ezért ahogy az elmúlt években, most is összeszedtünk pár érdekesebb filmet az idei Friss Hús kínálatából.

Apám szíve

Fazekas Máté Bence filmje Dragomán György A seprű című novellája alapján készült, bár jóval kevésbé akciódús, mint az eredeti mű. Főhőse az ötven körüli Lali (Trill Zsolt), aki remek tervet agyal ki, hogy visszaszerezze a volt feleségét (Láng Annamária). Elhatározza, hogy eljátszik neki egy szívrohamot, hátha így a nő szíve is megesik rajta, és visszafogadja. A nagyszerű ötlet kivitelezésébe vonakodó kamasz fiát, Tomit (Babinchak Atanáz) is bevonja. Az Apám szívében egy olyan a szülő-gyerek kapcsolatot látunk, ahol úgy alakultak a dolgok, hogy a gyerek kényszerült a felelősségteljesebb, érettebb szerepbe, és a szülő csinál folyton baromságokat. Nem csoda, hogy szegény Tomi csak azt szeretné, ha legalább fél évig nem is hallana az apja felől. Végül azonban a “szívroham” nem úgy alakítja a családi kapcsolatokat, ahogy várják tőle. Az Apám szíve egyszerű, célra tartó film arról a pillanatról, amikor egy fiú megérti, hogy már régóta ő az apja támasza, és nem fordítva. 10/7 (matalin)

vetítik: március 29. péntek 19:00, március 30. szombat 17:00

A mentor

Szabó Szonja félórás filmje az egyik legkülönlegesebb az egész Friss Húson: nagyon ritkán látni ennyire nyomasztó, erőteljes, súlyos és sötét művet a rövidfilmek között. A mentor viszont a legelső, kapásból gyomorba vágó jelenetével magával ránt, és ennél már csak keményebb lesz végig. A sztori egy olyan kamasz lányról szól, amilyenből tucatnyi van minden iskolában: a családi háttere problémás, a suliban is népszerűtlen, egyedül érzi magát a paráival és a dühével, illetve tényleg egyedül is van velük. De talál magának valakit, aki megérti minden baját, csak ez a valaki egyre furább és durvább dolgokra veszi rá. A mentor fél órájába hihetetlenül jól belefért minden, ami ehhez a sztorihoz kell: érthető, mi a baja a kamasz lánynak, érthető, miért tud nála működni a manipuláció, érthető, hol csúsznak félre az ilyen helyzetek, hogy válik kiszolgáltatottá valaki a hasonló – mert tényleg létező, lásd a Kék Bálna eseteit – „mentoroknak”, és érthető az a lelki út is, amit a főszereplő lány jár végig. Amiben persze hatalmas szerepe van a nagyon tehetségesnek tűnő Psotta Zsófiának is, aki végig elemi erővel és szuggesztíven játszik. Kőkemény film A mentor, a szó legjobb értelmében, és lehetne azt mondani, „kár, hogy nem nagyjátékfilm lett”, de Szabó Szonja valójában még a rövidségből is erősséget tud kovácsolni. 10/9 (Kovács Bálint)

vetítik: március 28. csütörtök 19:00, március 28. csütörtök 20:00, március 29. péntek 17:00

Balansz

Csata Hanna visszatérő rendező a Friss húson, aki valamiért ellenállhatatlanul vonzódik a vízparti sztorikhoz. 2016-ban az orfűi tó partján játszódott Késő nyár című filmje, aztán egy évvel később egy újabb nyári történetet dolgozott fel, akkori filmje, a Peron egy filmművészetis csapatépítő táborban játszódott. Új filmjében, a Balanszban is fontos szerep jut egy nyaralásnak. Karola (Waskovics Andrea az Aranyéletből) nagy vágya, hogy sikeres DJ legyen. Úgy tűnik, hogy végre eljött a lehetőség, amire várt, felkérik, hogy lépjen fel a Lärmban. Csakhogy a fellépés dátuma egybeesik azzal a nyaralással, amit a pasijával, Balázzsal (Zsigri Bálint) terveztek. Karolának döntenie kell, hogy mi a fontosabb: a kapcsolata vagy a karrierje. A Balansz kevés szóval, de sok apró gesztussal mutatja be egy kapcsolat széthullását, az elhidegülés apró állomásait. Nem akart sokat vállalni, de azt a keveset, amit ígér, teljesíti. 10/6 (matalin)

vetítik: március 30. szombat 19:00, március 30. szombat 20:00, március 31. vasárnap 17:00

Banality

Banality main still

Az ultrafutásról készült dokumentumfilmjéről ismerhető Simonyi Balázsnak most a kamerája megy nagyot, a Banality egy beállítást tart ki 11 percig, abba az egy darab beállításba pedig beletartozik egy lakás belseje, és az utca túloldalán található cukrászda is. Ahol valami történik a film közepén, amit nem akartam elmondani, de sajnos a hivatalos kép belőle lelövi a fordulatot. De az egész annyira álomszerű (és a speciális effektusokban nem a legpengébb), hogy nehéz is rendesen felfogni és a helyén kezelni. Főleg azért, mert az egész Banalityben van valami, amitől az egész nem tűnik a valóságnak: a nagyon hosszú zoom a cukrászda épületére, az éjszakai közepén felvett jelenetek, a számítógéppel kisegített képek, a mesterkélt statiszták, a cukrászda belső designja, mind-mind mintha szándékos elidegenítő hatás lenne. Nem vagyok benne biztos, hogy így van, lehet, hogy én próbálom túlmagyarázni azt, amit Simonyi megmutat, és lehet, hogy amit látok, az történik, és slussz. A sajtószöveg szerint a rendezőnek akkor jutott eszébe először ez a filmötlet, amikor saját maga átélte a bostoni terrortámadást, szóval biztos vagyok benne, hogy a szándéka őszinte. És az is tuti, hogy a formai bravúrja nekem elég volt ahhoz, hogy végig akarjam nézni a stáblista legutolsó pillanatáig. 10/6 (klág)

vetítik: március 30. szombat 19:00, március 30. szombat 20:00, március 31. vasárnap
17:00

Casting

A Castingból már fejleszti a rendező, Csoma Sándor a nagyjátékfilmes verziót. Ez pedig remek hír, mert ebben a filmben simán benne van egy egész estés mozi lehetősége. Olyasmiről szól, ami itt zajlik körülöttünk, amiről beszélni kell, még akkor is, ha legszívesebben elfordítanánk a fejünket. A film főhőse egy 18 éves lány, Júlia (Blénesi Kincső megkapó játéka), aki egy szegény bányavárosban él bátyjával. Jelentkezik egy modellválogatásra, amiről hamar kiderül, hogy valójában pornócasting. Egy Pierre Woodmanszerű holland (Gijs Naber) keres minél fiatalabb, és minél ártatlanabbnak tűnő lányokat. Júlia eleinte hallani sem akar a dologról, végül mégis belemegy, hogy levetkőzik, szigorúan kamera nélkül. Persze átverik, de ez még csak a kálváriája kezdete. A Casting egyik fontos szerepében az egykori pornószínésznőt, Michelle Wildot (ma már Vad-Horváth Katalint) láthatjuk. Nem a múltja miatt volt szuper választás, hanem mert minden gesztusa, minden mondata tökéletesen a helyén van. És miközben azt bizonygatja Júliának, hogy a pornószínésznők élete milyen szabad és izgalmas, valami egészen más van a szemeiben. Nagyon drukkolunk, hogy a Castingból elkészüljön a mozifilm. 10/10 (matalin)

vetítik: március 27. szerda 19:00, március 27. szerda 20:00, március 28. csütörtök 17:00

Hármasban

Lengyel Balázs, a Lajkó – Cigány az űrben rendezője új rövidfilmjében közel ötven évvel később újra összehozta a Szerelmesfilm főszereplőit, Halász Juditot és Bálint Andrást. Ők játsszák a szimpatikus orvos házaspárt, Veronikát és Tibort. Veronika különleges meglepetéssel készül betegeskedő férje születésnapjára: rendelt neki az interneten egy prostituáltat (Sztarenki Dóra). A tervezett édeshármas azonban nem úgy sül el, ahogy Veronika elképzelte. A Hármasbant átszövi a finom humor, az apró viccek, és az olyan remek színészi gesztusok, mint ahogyan az éppen rágyújtani készülő Halász Judit odaveti, hogy ő amúgy tüdőgyógyász. Egy orvos minden helyzetben orvos marad, a jól nevelt, érzékeny, érdeklődő emberek pedig minden helyzetben képesek az udvarias társalgásra. A Hármasban alig tizenkét perc, elnéztük volna jóval tovább is. 10/8 (matalin)

vetítik: március 27. szerda 19:00, március 27. szerda 20:00, március 28. csütörtök 17:0

Rozgonyiné

Szeleczki Rozália kisfilmje szuper példa arra, hogyan érdemes az izzadságszagú emlékéveken eredeti módon nyúlni a kötelező feladathoz: az Arany János-emlékév keretén belül dolgozta fel a Rozgonyiné című balladát a férje mellett harcba induló és csatákat nyerő asszonyról, de úgy, hogy a történet csak mondandójában, metaforikusan kapcsolódik Aranyhoz. Itt nem csatába indulnak a szereplők, vagy legalábbis nem úgy: valahogy úgy alakul, hogy a menyasszony is elkíséri a saját legénybúcsújára a vőlegényt, hogy aztán ott kiderüljön, ő nő létére sokkal tökösebb a férfinél. És majdnem minden jó a filmben: Törőcsik Franciska élete egyik legjobb alakítását hozza a mindig új oldalát felfedő, egyszerre félénk és vagány csaj szerepében, az egyre részegebb haverok dumája pedig abszolút életszerű, pedig ebben a műfajban a legnehezebb elkerülni a papírízűségeket (Laboda Kornél beszólásai külön csodásak). Csak a lényeg, az hiányzik: a Rozgonyiné nem igazán tud vagy akar többet mondani annál, hogy vannak nők, akikben megvannak az úgynevezett férfias tulajdonságok, és vannak férfiak, akikben meg nincsenek. De ezen az elég egyszerű alapfelvetésen már nem gondolkodik tovább, így a nézőnek sem tud mit mondani arról, hogy mindez miért is érdekes. 10/6 (Kovács Bálint)

vetítik: március 27. szerda 15:00

Szerepzavar

Szirmai Márton nagyon ért az olyan csavarokhoz a filmekben, amelyek egyetlen másodperc alatt tudnak változtatni a hangvételen, többnyire a jópofából a szép és érzelmes felé (erre a legjobb példa a Legenda). Az elmúlt évek baromi vicces áldokumentarista filmjei után a Szerepzavarral most visszatért megint ehhez a „műfajhoz”, és megint nagyon jó benne. A Szerepzavar főhőse egy bukott színész, aki azzal keresi a kenyerét, hogy megbízásból eljátszik más embereket: súlyos beteg hajléktalant, hogy a főorvos levizsgáztassa az orvostanhallgatókat, vagy HR-est, ha a főnök nem akarja maga kirúgni az embereit. Ez eddig a jópofa rész, Friedenthal Zoltán utánozhatatlanul citromba harapott ábrázatával – és ez után jön az a csavar, amikor egyetlen másodperc alatt kiderül, hogy valójában egész életek minden elhallgatott kudarcáról, évtizedes élethazugságokról és gyógyíthatatlan kommunikációképtelenségről van szó. De a jópofaság a komoly részek közben is megmarad, miközben Szirmai olyan laza csuklóval ken oda állati jó poénokat és további mintegy-mellesleg témafelvetéseket, hogy öröm nézni. 10/8 (Kovács Bálint)

vetítik: március 30. szombat 19:00, március 30. szombat 20:00, március 31. vasárnap 17:00

Ne maradjon le semmiről!