Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMEgy nap arra ébredsz, hogy a fiad nem a te gyereked
További Cinematrix cikkek
- Fillérekből járták be Európát egy kis trükk segítségével
- Itt a legújabb Bad Boys-film előzetese: nem spóroltak az őrültséggel
- Megtornáztatja az agyunkat a Netflix új sci-fi sorozata
- Istentelenül félelmetes horrorfilmmel tért vissza Sydney Sweeney
- Emily Blunt új szerepét Greta Gerwig személyisége inspirálta
A gyermek nem bíz semmit a véletlenre, az első percekben feltűnik benne egy furcsa kisgyerek, egy rémisztő, motyogó szomszédasszony, egy magától csukódó pinceajtó, egy pincében villódzó neonlámpa, aztán még ha a sok sejtetésből nem lenne elég, egy óriási kráter az erdő közepén. Ja igen, és az első pillanataiban a furcsa kisgyerek éppen egy torz tükörben nézegeti az arcát egy elvarázsolt kastélyban. Létezik egy fogalom a történetmesélésben, hogy Csehov pisztolya, a lényege az, hogy ha egy pisztoly előkerül az első felvonásban, annak a harmadikban el kell sülnie. A gyermek a kisköltségvetésű pszichológiai horrorfilmek egész csehovi arzenálját veti be rögtön. Csoda, hogy nem ugrik elő a sarokból egy démonpofájú apáca.
Megismétlem, amit az előző bekezdés végén írtam, A gyermek egy kisköltségvetésű pszichológiai horrorfilm egy fiatal anyukáról (Seána Kerslake) és a fiáról (James Quinn Markey). Valahol az isten háta mögött laknak az ír vidéken, és habár nincsen kimondva, de valószínűleg a láthatatlan apuka elől menekültek, aki egy nehezen gyógyuló sebet hagyott az édesanyán. A fiú félénk, magának való, nehezen szerez barátokat. Az anyuka túlél, egyedül újítja a házat, kevés pénz keres egy kisvárosi bolt eladójaként, és egy nap belemászik a fejébe a gondolat, hogy valami nincsen rendben a fiával. Egészen pontosan nem is egy gondolat mászik bele, hanem a szomszéd motyogó néni (Kati Outinen, a Kaurismaki-filmek veteránja) egyszer csak ordít: nem a te fiad!
És mi van, ha tényleg nem az? Kiben van a difi? Erről szólna a gyermek, ami nagyjából ugyanazt a horrorhullámot szeretné meglovagolni, mint a Magyarországon pár év késéssel bemutatott Babadook, vagy az Örökség. Leginkább az elsőre, Jennifer Kent horrorfilmje szintén egy anyáról és a gyermekéről szólt, a kettőjük viszonya viszont egy szörnyű, gülüszemű, rémisztő lényként manifesztálódótt, aki elkezdett felbukkanni a szobájukban. A gyermekben nincsen ilyen konkrét szörny. Cserébe van egy óriási kráter, az eredeti cím szerint egy lyuk a földben, amit mintha csak az anyuka látna, senki más.
Mi a kráter valójában? Becsapódott egy meteor? Megnyílt a pokol? Vagy egyszerűen egy bomlott elme fantáziája? A kérdés még érdekes is lehetne, de A gyermek képtelen összerakni azt, hogy egyszerre működjön horrorfilmként, és egy anya-fia kapcsolat szétszálazásaként is. Főleg az előbbiben béna, Lee Cronin rendező valahogy nem tud kellően rémisztő helyzeteket teremteni, és a feszültségben sem a legerősebb, a legtöbb ijesztgetést messziről látjuk, ahogy a végkimenetelüket is. Ha egyszer látunk valakit gonosz módon eltaposni egy pókot, akkor már nagyjából lesz egy sejtésünk, hogy mire fog kifutni, ha egy újabbat látunk a padlón iszkolni.
Ez a kiszámíthatóság lesz A gyermek veszte, és amikor az utolsó jeleneteire is teljes sületlenségbe megy át, akkor sem leszünk tőle túlságosan sokkolva, ahogy a kétértelmű befejezésnél sem. Croninnak ez az első egészestés filmje, de valahogy nem a hatalmas tehetség süt róla, hanem a sémák hű követése, a színészei sem vetik szét a vásznat az izgalmas játékukkal, az operatőri munka se emlékezetes. A gyermek a középszer alatt marad: érdekes a témája, de a megvalósításon elbukik.
Rovataink a Facebookon