Hogy lett Keanu Reeves a világ legjobb embere?

GettyImages-1149113690
2019.06.04. 23:43
A Holtpont, a Mátrix és a John Wick sztárját már rég nem csak a filmjei miatt szeretik. Széles körben elterjedt vélemény ugyanis, hogy jó ember, aki szétosztja a vagyonát, szerény, kedves, ott segít, ahol csak tud, és mindig van ideje arra, hogy foglalkozzon a rajongókkal. De mi igaz a Keanu Reeves-legendából? Minek köszönheti elképesztő internetes népszerűségét az az ember, akinek se hivatalos weboldala, se Facebookja, se Instagramja, se Twittere nincs?

Még csak két hete megy a mozikban a John Wick: 3. felvonás – Parabellum, de máris túlszárnyalta az előző rész sikerét. Annak ellenére, hogy ez egy R besorolású, vagyis korhatáros film, már több mint 220 millió dollárt hozott világszerte. Ez jórészt a film remekül kidolgozott, brutális akciójeleneteinek köszönhető, de szerepet játszhatott benne a főszereplő, Keanu Reeves utóbbi években újraéledő népszerűsége is. (Erre a film viccesen tesz is egy utalást.)

Reeves a Mátrixnak köszönhetően a világ egyik legnagyobb sztárja lett 1999-ben, de karrierje később válságba került, és csak a John Wick-filmekkel kapott újabb lendületet. Ma már azonban közkedveltségét nemcsak a filmeknek köszönheti, hanem annak a széles körben elterjedt nézetnek is, miszerint ő egy jó ember. Sőt: a legjobb Hollywoodban, aki nem szállt el a sztárságtól és a vagyontól, aki szerény és kedves maradt, aki törődik másokkal, adakozik, segít. Az interneten se szeri, se száma a Keanu-sztoriknak, amelyekben arról olvashatunk, hogy kinek és hogyan segített.

De mennyi az igazság ezekben a sztorikban? Minek köszönhető ez a hízelgő kép? 

Biztosan nem annak, hogy Keanu Reeves vagy a menedzsmentje buzgón alakítgatja a sztár imázsát az interneten. Keanu Reeves online jelenléte a nullával egyenlő, nincs hivatalos weboldala, nincs Facebookja, Instagramja, Twitter-fiókja. Ami elég különös manapság, amikor minden sztár arra törekszik, hogy az Instagram vagy a Twitter segítségével a bulvársajtó helyett saját maga formálja a róla kialakult képet. A Keanu Reevesszel készült interjúk visszatérő fordulata, hogy az újságíró rákérdez valami vele kapcsolatos hetek, hónapok óta terjedő hírre, mémre, mire ő rácsodálkozik, mert még csak nem is hallott róla. Ez az ember nem bújja a netet 24 órában, az biztos.

A gyász és a veszteség veled marad

A szimpátia egyrészt abból fakad, hogy viszonylag sok szomorú, tragikus fordulat volt az életében. Kínai-hawaii származású apja hamar lelépett, hogy aztán később azzal kerüljön be a hírekbe, hogy letartóztatták heroincsempészetért. Amikor a fia már elég híres és gazdag volt, megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot, de Keanu elzárkózott ettől. Jelmeztervező anyja egyedül nevelte fel lánytesóival, pontosabban időről időre férjhez ment, aztán elvált. Váltakozó mostohaapákkal és rengeteg költözéssel teli gyerekkorára azonban soha nem panaszkodott, sőt, azt nyilatkozta, hogy neki tetszett ez a szabad és változatos élet. Az anyja egyébként olyan sztárok jelmezeit tervezte, mint Dolly Parton vagy Alice Cooper, így előfordult, hogy a kis Keanura jobb híján Alice Cooper vigyázott.

Később, már sikeres színészként először a legjobb barátját, River Phoenix-t vesztette el, akivel a később kultfilmmé vált Otthonom, Idaho-t forgatták. River csak 23 éves volt, amikor 1993 őszén Johnny Depp Viper Room nevű Los Angeles-i klubjában bulizott. Itt adagolta túl magát, és a klub előtt, az utcán meghalt. Néhány évvel később kiderült, hogy Keanu Reeves barátnője, a David Lynch asszisztenseként is dolgozó Jennifer Syme terhes. A kislány azonban halva született, a pár szakított, a súlyos depresszióval és drogproblémákkal küzdő Syme pedig másfél évvel később egy autóbalesetben meghalt. Bármilyen ízléstelen is, a paparazzók simán a gyereküktől búcsúzó pár után mentek a temetőbe. Nem sokkal ezután, a Mátrix folytatásainak forgatása idején derült ki, hogy Keanu testvére, Kim leukémiás. (Azóta legyőzte a betegséget.)

Keanu Reeves sem ezekről a tragikus eseményekről, sem magánélete egyéb történéseiről nem nyilatkozik, vagy csak igen szűkszavúan.

„A gyász és a veszteség érzése soha nem múlik el. Ezek veled maradnak” – mondta nemrég. Ezek után nem csoda, hogy egy padon magányosan szendvicset eszegető Keanut ábrázoló lesifotóból elindult a Sad Keanu mémőrület, amiről a színész természetesen jelentős fáziskéséssel szerzett tudomást. (És amit aztán a Keanu Reeves Jézus és a Keanu Reeves halhatatlan mémek követtek.)

3a2a14d7a7340dcd73eade13f2e15677

A nagyvonalúság köré szőtt legendák

A népszerűség másik oka Keanu Reeves nagyvonalúsága, és a köré szőtt legendák. Tény, hogy bőkezűen támogat különböző jótékonysági szervezeteket, alapítványokat, sőt, saját rákkutatást segítő alapítványa is van. Az is igaz, hogy a Mátrix-filmek kaszkadőreinek Harley-kat ajándékozott, de az már csak alaptalan pletyka, hogy a gázsija jelentős részét szétosztotta a stáb tagjai között. Az viszont valóban előfordult többször is, hogy lemondott a gázsija egy részéről csak azért, hogy a film le tudjon szerződtetni egy másik nagynevű színészt is, Gene Hackmant A cserecsapatba vagy Al Pacinót Az ördög ügyvédjébe. És nem igaz az sem, hogy annyira szerényen él, mint egy átlagember. Négymillió dolláros háza, autó- és motorparkja csak hollywoodi mértékkel számít szerénynek, bár az igaz, hogy megengedhetne magának jóval többet is annál, amije van.

Amire viszont több száz fényképes bizonyíték van, az a rajongóival való lefegyverzően kedves viselkedés. Az Instát nézegetve az az érzése támadhat az embernek, hogy már mindenkinek van szelfije vele. 

Úgy tűnik, hogy legyen bármilyen fáradt, leharcolt, legyen bármennyire is alkalmatlan az időpont, mindig hajlandó autogramot adni, szelfit készíteni.

Legutóbb az a történet ment nagyot az interneten, amit egy ausztrál férfi osztott meg arról, hogy Keanu csak azért vett egy fagyit, amit aztán meg sem evett, hogy a blokkot aláírhassa neki. De emlékezetes azoknak a rajongóknak a sztorija is, akik még a kilencvenes években szöktek be a színész kertjébe, és akikkel ahelyett, hogy elzavarta volna őket, sörözött egész délután. (Később azért már kihívta a rendőröket hasonló próbálkozások esetén.)

Úgy tűnik, hogy kedvességből és segítőkészségből nem csak a rajongóknak jut. Az Oscar-díjas színésznő, Octavia Spencer több talkshow-ban is elmesélte saját Keanu-sztorját még kezdő színésznő korából. Lerobbant a kocsija Los Angeles egyik legforgalmasabb útján, és senki nem segített neki, valószínűleg azért, mert a kocsit teljesen összeszarták a madarak. Végül Reeves állt meg mellette, és megtolta az autót. „A mai napig minden új filmjét megnézem a nyitóhétvégéjén, mert annyira kedves volt, amit tett” – fűzte hozzá Spencer. És ne feledkezzünk meg a híres metrós videóról sem, minden megfáradt, csomagokkal utazó nő álmáról, az udvarias férfiról:

Pár hete pedig azzal került be a hírekbe, hogy miután a gép, amin utazott kényszerleszállást hajtott végre, a szervezés élére állt, és mindenkinek segített valamilyen módon az út folytatásában. A legjobban azok jártak, akikkel egy kisbuszon osztozott, így gyorsabban eljutottak Los Angelesbe, mintha vártak volna egy másik repülőt. Útközben még szórakoztatta is őket. Annak viszont egyáltalán nem örült, hogy egyik utastársa mindezt videóra vette, és tele lett vele az internet. (Mindezt persze megint csak egy vele interjút készítő újságírótól tudta meg.)

Azt hiszem, hogy ez az intimszféra megsértése, nem kérdeztek meg erről. De összességében kedves emberek voltak, együtt voltunk ebben a helyzetben, és kellemes utunk volt

– mondta.

Az ilyen történetek egyik gyűjtőhelye a Reddit Keanu Being Awesome csoportja, ahol azért nem kell minden Keanu nagyszerűségét bizonyító sztorit készpénznek venni. Különösen azért nem, mert állandó viccforrás, hogy valaki leír egy újabb sztorit, aztán lehet találgatni, hogy igaz-e. A sajtóban egyre másra szaporodnak a „Keanu Reeves szent cselekedetei”, „Keanu Reeves tíz legnagyobb jócselekedete” típusú cikkek, de amikor őt ezekről kérdezik, azzal a lendülettel vált azonnal témát.

Keanu valószínűleg tényleg jó arc, de a kultuszhoz kellett az is, hogy az információkra szomjazó közönség jó nagyra dagassza egy kétségtelenül szimpatikus ember szimpatikus megnyilvánulásait. Akinél nem dolgozik azon egy egész profi PR-stáb, hogy mindezt tökéletesen beállított fotókkal tálalva eladja a közönségnek.

(A cikk a GQ The Legend of Keanu Reeves és a BuzzFeed Keanu Reeves May Be Pure, But He's Not Oblivious című cikkeinek felhasználásával készült.)