A Joker rendezője tisztázta, hogy mi köze a filmnek a DC-univerzumhoz

2019.09.13. 14:42

Todd Phillips soha nem titkolta, hogy a Joker nem igazán épít a korábbi filmekre, amik a DC-univerzumban játszódtak. A rajongók azonban ezt nem akarták elfogadni, és több kapcsolódási pontot is felfedeztek, egyesek szerint például Christiopher Nolan Batman-filmjeivel is össze lehet kötni az új Jokert. A téma természetesen felmerült a Torontói Filmfesztiválon is, ahol Phillips ismét leszögezte, díjnyertes filmje valami új kezdete. 

Nem, nincs igazán köze a DC-moziuniverzumhoz. És ennek oka van. Amikor felkerestem a Warnert, az volt a terv, hogy lesz egy kisebb kiadó vagy stúdió, és olyan alacsony költségvetésű filmek készülnek majd, amik egy-egy karaktert mutatnak be.

- nyilatkozta Phillips, aki szerint szinte biztos, hogy a jövőben sem fonódik egymásba a két világ. 

Ez csak egy film

- tette hozzá. 

A rendező pár napja cáfolta azokat a pletykákat is, miszerint az ő Jokere és a Robert Pattinson által alakított Batman egyszer majd összecsap a filmvásznon. Szerinte erre soha nem fog sor kerülni, de persze ez nem jelenti azt, hogy valamikor, valaki nem készít egy olyan filmet, amiben ismét egymásnak feszül a két karakter. 

A film magyarországi bemutatója október harmadikán lesz, és már megtekinthető az utolsó előzetes magyar nyelvű változata.