480 000 000 forinttal támogatják Madarász István új filmjét

2019.10.16. 13:14

2019. október 15-én hozta meg első, húsba vágó (érts: támogatásokról szóló) döntéseit a nemrég teljesen lecserélt Filmszakmai Döntőbizottság, amit Káel Csaba, Kálmán András, Pesti Ákos, Fonyódi Tibor és Pál Ákos alkot.

Ennek alapján filmgyártási támogatást szavazott meg az Átjáróház és a Kék Pelikán című alkotásoknak, gyártás előkészítési támogatásban pedig az Utas és holdvilág, a Sömmi és a Nagykarácsony című filmtervek részesültek.

  • A Madarász István rendezésében készülő Átjáróház címmel készülő film 480 millió forintot kapott;
  • a Csáki László rendezésben, az Inkubátor Programban készülő Kék Pelikán című első magyar egész estés animációs dokumentumfilm 87 millió forint gyártási támogatásban részesült;
22266494 8b47e656babba765a1f4be05f28f7db9 wm
  • Szász János rendező Szerb Antal Utas és holdvilág című művét viszi filmre, és 7,5 millió forintos támogatást kapott a gyártás előkészítésére;
  • a Pálfi György rendezésben készülő Sömmi, Cserna-Szabó András betyárregényeinek feldolgozása, 36 millió forintot kapott előkészítésre;
  • Tiszeker Dániel rendezi a Nagykarácsony című romantikus vígjátékot, ami 9.069.500 forint gyártás-előkészítési támogatásban részesült.

Nem jutott egy fillér sem Árpa Attila saját, Holtomiglan című regényéből készülő tervezetének, Sopsits Árpád 42 karcsapás (Mint hal a vízben) című filmje ugyan forgatókönyvfejlesztésre még januárban kapott kétmillió forintot, de most egy fillért sem, és kimaradt a jóból a Plusz másfél fok Celsius, a Madagaszkár-terv, a Sötétszoba, a Borislav 827 és a Mátyás, a király is.

A Magyar Nemzeti Filmalap pályázatain keresztül támogatja a magyar vagy koprodukciós filmek forgatókönyveinek fejlesztését, gyártás-előkészítését, gyártását, illetve ezek terjesztését, marketingjét. A Filmalap külön pályázattal segíti a filmes szakemberképzést, amelyre a képző intézmények pályázhatnak. Egyedi pályázataival pedig egyéb, filmszakmai projekteket, filmes eseményeket, workshopokat támogat.

A pályázati támogatásokról a Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága határoz. A Döntőbizottság tagjai a benyújtást követő 60 napon belül elbírálják a pályázatokat – az eredményről a pályázók a döntést követően 10 munkanapon belül emailben értesülnek.