Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMMéltó folytatást kapott a legendás horror
További Cinematrix cikkek
Folytatást készíteni egy olyan remekműhöz, mint Stanley Kubrick 1980-as Ragyogása, minimum merész tervnek, de még inkább eleve halálra ítélt vállalkozásnak tűnt. Még úgy is, hogy a Ragyogás alapjául szolgáló regény szerzője, Stephen King megírta a folytatást, ami 2013-ban meg is jelent az immár felnőtt Danny Torrance-szel a főszerepben. De hiába volt adott az alapanyag, Kubrick filmje olyan magasra tette a lécet, hogy az megugorhatatlannak tűnt. Bár Stephen King utálta ezt a filmet, és az utálata némileg érthető is, hiszen Kubrick átrajzolta a karaktereket és áttette a hangsúlyokat, a Ragyogás az a film, amit képtelenség kiverni a fejünkből. Nem napok vagy hetek, hanem évek múlva is visszhangzik bennünk, vitathatatlan remekmű.
Szerencsére Mike Flanagan rendező nem ijedt meg a feladattól. Korábban már készített egy nagyszerű King adaptációt, a Gerald's Game-et (magyarul a Bilincsben címmel jelent meg az alapjául szolgáló regény), amiből látszott, hogy érti és okosan tudja adaptálni Kinget. A Ragyogás folytatásában, az Álom doktorban pedig kísérletet tett arra, hogy megint úgy dolgozzon filmre egy King-regényt, hogy ne csak a sztoriját, hanem a lényegét is átültesse, de közben hű maradjon a Kubrick-féle filmhez is. Piszok nehéz feladat volt ez így, de sikerült.
Pedig az Álom doktor kicsit döcögősen indul, a Ragyogás egy az egyben újraforgatott részeivel, de nem az eredeti szereplők CGI visszafiatalításával, hanem új színészekkel. (Mondjuk erősen kétséges, hogy a forgatáson átéltek után Shelley Duvall vállalta volna-e ezt a filmet, Danny meg ugye felnőtt időközben.) De ahogy túljutunk ezen a felemás bevezetőn, az Álom doktor elkezd működni, és azon kapjuk magunkat, hogy már nem gondolunk a Ragyogásra, mert a film önjogán is működik és beszippantott minket.
Danny Torrance (Ewan McGregor) tehát felnőtt, de a múltban átélt borzalmak erős nyomot hagytak rajta. Alkoholista, amilyen az apja volt, se állandó munkája, se társa nincs. Ami pedig a ragyogást, vagyis a különleges képességeit illeti, mindent elkövet, hogy annyira elnyomja magában, amennyire csak lehetséges. Amikor találkozunk vele, eléri élete mélypontját, és kész arra, hogy változtasson. Új városba költözik, eljár az Anonim Alkoholistákhoz, új barátokat szerez. De ami a legjobb, hogy munkát kap egy hospice házban, ahol rájön arra, hogy miképpen használhatja a ragyogást a legjobban: haldoklókat kísér át a túloldalra, és a ragyogás segítségével úgy tud mellettük lenni, ahogy senki más.
Csakhogy Danny találkozik egy különleges lánnyal, Abre Stone-nal (Kyliegh Curran), akiben olyan erős a ragyogás, amilyet Danny még soha nem tapasztalt. Abre ragyogása nem csak neki tűnik fel, felfigyelnek rá az Igaz Kötés tagjai, csupa olyan lény, akik valaha emberek voltak, és megvolt bennük a ragyogás. Most hosszú életű vándorok, akik folyton éhesek, és a gyerekek ragyogásából táplálkoznak. Vadásznak tehát, szerte Amerikában, de nincs könnyű dolguk, mert a ragyogásból egyre kevesebb van a világban. Ezért akarja a vezetőjük, Kalapos Rose (Rebecca Ferguson) mindennél jobban megszerezni Abre-t.
Számokban
IMDb: 7,5
Rotten Tomatoes: 75%
Metacritic: 60/100
Index: 8/10
Az Álom doktor mindenekelőtt az ízlés és a mértékletesség diadala. Kevés benne az igazi vérben tocsogós horrorjelenet (bár akad az is), nem akar jump scare-ekkel ijesztgetni, helyette olyan erős atmoszférát teremt, ami méltó ahhoz, amit a Szép Kilátás Hotelben érezhettünk annak idején. Szépen szövi egymásba a három fő karakter, Danny, Abre és Rose szálait, egyiküket sem teszi meg egyedüli főszereplőnek, inkább három egyenrangú, izgalmas karaktert figyelhetünk, ahogy a sorsuk lassan összeér. Ugyanilyen ügyesen egyensúlyozik Kubrick öröksége és King világképe, minden egyes regényében világosan közölt értékrendje között. Talán csak a film utolsó harmada az, ahol az megbomlik az egyensúly Kubrick javára, nem ezek az Álom doktor legjobb részei, de nem is rontják el teljesen az élményt.
Az élményt, amihez baromi sokat tesz Rebecca Ferguson alakítása. Egyszerűen delejes ebben a filmben, megmutatja annak a nőnek mélységeit, sebezhetőségét, akit láttunk, ahogy halálra kínoz egy gyereket. Nem sajnáljuk nyilván egy percig sem, de értjük a motivációit, a zsigeri gyűlöletnél összetettebb, amit kivált belőlünk. Gyűlöljük persze azért, amiket tesz, de közben vonz a lénye, érdekelnek a titkai. A Mission: Impossible filmekben inkább Ferguson Ingrid Bergmanhoz hasonlító szépségét, fegyelmezettségét csodáltuk, itt viszont megmutathatja, hogy milyen színésznő valójában. Az Álom doktorban amúgy sincsenek gyenge alakítások, Ewan McGregor és a még csak a második filmjénél járó Kyliegh Curran is nagyszerű.
Van a filmben egy nagyon vicces jelenet, amiben Rose-ék azon sopánkodnak, hogy az emberek már nem ragyognak úgy, mint régen. Ki tudja, hogy miért, a mobiltelefonok, az étel vagy a Netflix miatt, de már nem találni olyan fényesen ragyogó gyerekeket, mint korábban. Olyan fényesen ragyogó filmből is kevés van már, mint amilyet Kubrick rendezett negyven évvel ezelőtt, de azért jó tudni, hogy a ragyogás még nem veszett ki teljesen Hollywoodból.
Rovataink a Facebookon