Ezt kapjuk, ha Terminátort keresztezzük a Vészhelyzettel
További Cinematrix cikkek
- Nem csak a vetkőzésről szól Zendaya új erotikus filmje
- Harminc év után újra összeálltak a Ponyvaregény sztárjai
- Udvaros Dorottyával jön a Valami Amerika és a Kincsem rendezőjének új filmje
- Fontos bejelentést tett a Netflix: véget ér a Vaják-sorozat
- Martin Scorsese Leonardo DiCapriót és Jennifer Lawrence-t tenné az új filmje főszereplőivé
Az utóbbi években nagyon erősek háborús filmek. Ezek ráadásul jórészt nem heroikus történetek, hanem az egyszerű katona vagy polgár szemszögéből ábrázolják az elementáris pusztítást. Földközelből követhetjük a rémületet, a gyilkolást, vagy a háború emberi pillanatait. Olyan közel vagyunk, hogy a kamerára fröccsen a sár, a vér, vagy éppen, aminek fröccsenni kell.
Az underground kórház (The Cave) című film két okból még ebből a mezőnyből is kitűnik. Az egyik, hogy itt még közelebb lépünk az eseményekhez. A történet egy ostromlott város földalatti kórházában játszódik, ahol önfeláldozó csapat menti, operálja és gyógyítja a sebesülteket, miközben rendszeres időközönként bombázók csapnak le a negyedre. A kamera a szűk terekben összezsúfolódott emberek közt mozog, szinte a nézőt lökdösik a pániktól rémült sebesültek, és a hozzátartozóikat kereső családtagok. Minket taszítanak félre a fehérsisakos mentők, amint egy vegyitámadás áldozataival berontanak a menedékbe.
A filmet kiemelő másik ok, hogy mindez nem fikció.
A történet sem időben, sem térben nincs távol tőlünk. A film utolsó jelentei alig két éve készültek Szíriában, Gúta városában, ami nagyjából olyan messze van Budapesttől, mint London.
Előző filmjével, az Aleppo a végsőkig cíművel már Oscar-jelöltségig jutó rendező, Firas Fayyad a szír háború egyik legpokolibb helyszínén készített dokumentumfilmet. Filmje a háború kegyetlenségét mutatja meg egy szürreális helyszínen dolgozó orvoscsoport munkáján keresztül.
Terminátor 1
Gúta városát öt éven keresztül támadta a szír hadsereg és az orosz légierő, ezzel Gúta lett a modern történelem leghosszabb ideig ostromlott városa. A kórház az orosz vadászgépek támadásai elől egy föld alá vájt járatrendszerbe húzódott vissza.
Mintha a Terminátor első részében, az emberek nyomorúságos kazamatáiban járnánk.
A rosszul megvilágított folyosókon egy fiatal orvosnő, egy műtét közben klasszikus zenét hallgató, lakonikus orvos, egy pánik és a jókedv között ingadozó nővér, és hasonló alakok küzdenek a mindennapi terror ellen. Az egyszerre heroikus és letaglózó történet olyan erővel sodorja a nézőt, hogy nehéz elhinni: mindez korunkban zajlott, a világ teljes közönye mellett.
“Eleinte az volt a tervem, hogy a szír kórházak elleni támadásokról készítek filmet” - emlékezett vissza a forgatás kezdetére a rendező az Indexnek adott interjújában.
Meg akartam mutatni, hogy milyen brutális taktikákat alkalmaz Aszad, és az őt segítő orosz erők. Kórházakat, piacokat, iskolákat támadnak. A barbár bombázásokért az oroszok a felelősek. A civil lakosság elrettentésével akarják megtörni az Aszad elleni tiltakozást
– sorolja Fayyad.
A rendező sajátos munkamódszerrel dolgozott. Szíria különböző városaiban egyszerre forgatott több csoport, azzal a tervvel, hogy a kész anyagot majd egyetlen filmmé fésülik össze. Az Észak-Szíriában dolgozó Fayyadot magával ragadta egyik kollégájának Gútában készített felvétele. A képek Gúta egyik utcáját mutatták egy vegyitámadás után. A romok közt egy fiatal orvosnő és segítői tevékenykedtek.
További információkat gyűjtve a rendező rájött, hogy megtalálta amit keresett. “Azt gondoltam, hogy a kórházak elleni embertelen támadások témáját jobban meg tudom ragadni ennek a nőnek a történetén keresztül” – mesélte az Indexnek.
A forgatás innentől még kalandosabb lett, mert Fayyad nem utazhatott el a fővárostól, Damaszkusztól alig húsz kilométerre fekvő ostromzónába. Egy korábbi filmje miatt a rezsim ugyanis börtönbe zárta, 15 hónapig kínozta, munkásságát így csak később, Európába menekülve folytathatta. Az észak-szír helyszín ugyanakkor nem állt a szír rendszer fennhatósága alatt, így ott forgathatott.
A rendező innentől neten instruálta a munkatársait, továbbá saját maga készített felvételeket küldött nekik, hogy érzékeltesse az általa megálmodott kameramozgásokat. Sajátos, ingó kameramozgással akarta elérni a kívánt hatást. A hatás pedig mellbe vágja a nézőt.
A csontjainkban érezzük a rettegést, amikor az orosz vadászgépek elhúznak a kórház felett.
De eközben barátaivá válunk annak az orvosokból, mentősökből, ápolókból álló közösségnek, amely a borzalmak közepette is születésnapot ünnepel, szerelemről beszél, vagy próbálja megnyugtatni a távol élő családját, hogy minden rendben, csak nem mehet haza, mert itt kell segítenie.
Vészhelyzet
Ez az igazi Vészhelyzet, amiben egy kórházi közösség ügyes-bajos dolgain keresztül ismerjük meg ezt a világot. Csak éppen ebben a világban ártatlan embereket látunk vérben úszni, még ártatlanabb csecsemőket hoznak be bombarepeszekkel, és a remény sorra hagyja el az orvosokat.
“A filmem azért készült, hogy felhívjam a világ figyelmét arra, hogy milyen háborús bűnöket követ el Oroszország és az Aszad-rezsim Szíriában” – mondja Firas Fayyad, amire az újságíró nehezen tud mit reagálni. Sem az oroszok részvétele, sem a vegyitámadások, sem a civilek elleni atrocitások nem zajlottak titokban. A világ nagy része azonban nem csak a háborús bűnökkel nem foglalkozott, de mindent megtett azért, hogy nehogy az országába léphessenek a háború elől menekülő emberek. Magyarország pedig évi rendszerességgel fogadja a civilek elleni bombázásokért felelős Putyint.
Annyi biztatót tudunk mondani, hogy a film főhőse, a fiatal doktornő, Amani Ballour él: kijutott Gútából, életét kockáztatva, egy gumicsónakon átjutott Európába, hogy most januárban megkapja az Európa Tanács Raoul Wallenberg díját. Az underground kórházat pedig Oscarra jelölték.
A filmet február 14-én mutatja be a National Geographic. A BIDF pedig február 14-16-ig rendez még vetítéseket az Aréna plázában.
(Borító- és címlapkép: National Geographic Documentary Films)
Rovataink a Facebookon