A Cinema City anyacége is berágott a Universal stúdióra

2020.04.29. 22:40 Módosítva: 2020.04.29. 23:59

Ahogy azt ma korábban megírtuk, a legnagyobb amerikai mozihálózat, az AMC bejelentette: nem fognak Universal-filmeket játszani, ha újranyitnak a mozik. Az ok prózai: a Universal stúdió azzal büszkélkedett, milyen hatalmas bevételt hozott számukra a Trollok a világ körül című animációs film online premierje, és ez érthetően nem esett jól az épp a csőd szélén álló AMC-nek, ami a maga 1000 mozijával a világ legnagyobb hálózata is egyben. Az animációs film online bemutatója három hét alatt 100 millió dollárt hozott a Universalnak, amiből 80 millió maradt náluk (az online bemutatásnál kábé 20% az, ami a szolgáltatóknak jut) szemben azzal az ötven millióval, ami a mozipremier után folyt volna be.

Az AMC fenyegetése, miszerint akkor tessék majd máshová vinni a portékát, elég komoly. A Universal azt a szabályt nem tartotta be, hogy a mozikban bemutatott filmeket a premierig és utána három hónapig más felületen és formában nem teszik elérhetővé. Ez garantálja a mozik túlélését, mert ugye ha 12 nappal a premier után már online fenn van a film, akkor az ember nem megy el moziba, hanem vár 12 napot. Az AMC a Universal bojkottjával olyan filmekre mond nemet, mint a Jurrasic Park-, a Halálos Iramban- vagy a Minyonok-franchise darabjai.

És most úgy tűnik, hogy a Universal arra sem bazírozhat, hogy majd akkor a Regal, a második legnagyobb amerikai hálózat mutatja be a filmjeit, mert a céget birtokló Cineworld vezérigazgatója, Mooky Greidinger kijelentette, hogy ebben az ügyben az AMC mellett állnak. És azért érdekes számunkra, mert Greidinger a Cinema City vezérigazgatója is egyben, hiszen a Cineworld a magyart piacon szinte egyeduralkodó cég tulajdonosa is. A Deadline-on megjelent cikk szerint Greidinger még márciusban tárgyalt a Comcast (a Universal anyacége) elnökével, rögtön azután, hogy bejelentették a Trollok 2 online premierdátumát, és nagyon nem volt boldog:

A szép szavak nem jelentenek semmit, ha nem kezelnek minket partnerként. A Universal lépését a média úgy tálalta, mintha Hollywood közös akarata lett volna, miközben ez távolról sem igaz, hiszen a többi stúdió tiszteletben tartja a rendszert. És ők is nagyon szeretnék, ha rövidebb ablakkal dolgoznának, de ebben a különleges helyzetben belátták, hogy erről most nem lehet tárgyalásokat kezdeni, és biztosítottak minket, hogy tartják magukat az eddigi status quóhoz. Egyedül önök nem jelezték, hogy ez így lesz. Szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy a hálózatunk továbbra sem fog olyan filmeket bemutatni, melyek forgalmazói nem tartják be a játékszabályokat. Azokat, melyeknek köszönhetően 2019-ben a világ mozijai 42 milliárd dolláros bevételt termeltek, amiből kb. húszmillió a forgalmazóknál maradt.

A ma kirobbant botrányban megszólalt a nemzetközi mozihálózatok szövetsége (The International Union of Cinemas (UNIC), de ők sokkal óvatosabban fogalmaztak, a Trollok 2 premierjét egyedi, különleges esetnek tekintik, amit csakis a koronavírus miatt megváltozott viszonyok ismeretében kell értékelni. Hogy a fentiek mit jelentenek majd ránk nézve, az egyelőre nem világos, de ha abból indulunk ki, hogy a Cinema City mozijaiban Az Ír című Netflix-filmet sem mutatták be (pedig biztos, hogy nagy kasszasiker lett volna), elképzelhető, hogy a Minyonok 2 vagy a Halálos Iramban 10 nem kerül a cég multiplexeibe.

Ezt erősíti az is, amit Greidinger az Indexnek nyilatkozott  2018-ban:

A Netflix döntése, miszerint a saját gyártású filmjeit nem a mozikban vetíti, mennyire befolyásolja a jövőt? Veszélyesek lehetnek úgy a mozikra, mint a tévére?

AZ IGAZI MOZIFILMEKET, AMIKET PROFI FILMESEK FORGATNAK, MOZIBAN KELL MEGNÉZNI, EZ AZ EGYIK VÁLASZOM.

A másik, hogy a Netflix évente csak pár filmet gyárt, és ha ezeket nem hozza ki a mozikba, hát legyen. Az Amazon is gyárt, ők más utat választottak. Annak szerintem nem sok értelme van, hogy valaki leforgat egy 80-100 millió dolláros, látványos filmet, aztán bemutatja egy tévéképernyőn. Eleve több pénzt keresnének, ha először csak moziban mutatnák be a filmeket, de ők tudják. Van egy másik aspektus is. Ha egy rendezőt megkérdez, hogy a filmjét hol szeretné először látni, moziban vagy a tévében, nem hiszem, hogy a tévét mondaná.

A teljes interjú itt olvasható.