Eddig a vírus miatt állt, de júliusban újraindulhat a Mátrix 4 forgatása

2020.05.14. 10:49

A Warner Bros szerződést hosszabbított a szereplőkkel, hogy legalább július elejéig megtartsa őket, írja a Variety.

A Mátrix negyedik részének forgatását februárban kezdték el San Franciscóban, és egyből fel is bukkantak róla az interneten az rajongók, bámészkodók által készített videók. A forgatások február után Berlinben folytatódtak volna, a stáb el is utazott már oda, azonban a munkálatokat nem tudták elkezdeni a koronavírusjárvány miatt.A Variety most arról ír, hogy a Warner Bros meghosszabbította a színészek szerződését 8 héttel, hogy legalább július 6-ig meg tudja tartani őket: valószínűleg a forgatást is ekkor tervezik folytatni.

Az első Mátrix-filmet 1999-ben mutatták be, viszont a több mint két évtizeddel később érkező folytatás ennek ellenére  az eredeti főszereplőkkel, Keanu Reevesszel és Carrie-Anne Moss-szal készül. A  filmet  Lana Wachowski rendezi, aki az első három részt még a testvérével, Lilly  Wachowskival készítette.

Az új Mátrix premierjének eredetileg 2021. május 21-ét tűzték ki, új dátumot egyelőre még nem közölt a stúdió.