A hideg futkos a hátunkon az Apple új nyomozós sorozatától

2022.05.02. 21:29

Elisabeth Moss a 2000-es években már a Mad Men – Reklámőrültekben bizonyította, hogy jól megy neki a drámázás, később a BBC-s Top of the Lake-ben és A szolgálólány meséjében pedig abszolút kiteljesedett ebben a műfajban. Nem csoda, hogy az Apple TV+ új nyomozós sorozatában, a Tündöklő lányokban (Shining Girls) is rá osztották a főszerepet. Az április 29-én az első három részével bemutatott, hátborzongató produkcióban nagyon kevesen tudnák így eljátszani a megviselt Kirby Mazrachi karakterét – és ezt nem csak mi mondjuk, a tévés szakma nagy része most tényleg egy személyben leborult Moss előtt.

A történet Lauren Beukes regényének adaptációja, amely szerint a 90-es években a Moss által játszott és egy újságnál aktatologatóként dolgozó Kirbyt nyomasztja a múltja. Nem is csoda, hiszen hat évvel korábban túlélt egy gyilkossági kísérletet, az illető felnyitotta a nő gyomrát, ami után hosszú ideig gyógyszeres kezelésre szorult, akkora traumát okozott neki. Az eseményeket az indítja be, hogy egy nőt hasonló körülmények között megölnek. Erre a lapnál dolgozó Dan is felkapja a fejét, és az egykori túlélővel közösen elkezdik fejtegetni a rejtélyt.

Fontos kiemelni Elisabeth Moss mellett Dant, a kiégett alkoholista újságírót, Wagner Moura alakításában. A színészt sokan a Netflixen vetített Narcosban kedvelték meg – ő bújt a kegyetlen kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar bőrébe. Többet talán nem is kell róla mondani, mert még az is tudja, miről van szó, aki egy percet nem látott abból a szériából. Moura itt sem vall szégyent, méltó párja a női főszereplőnek, a kettejük közti dinamika nélkül halál biztos, hogy a Tündöklő lányok 10 perc alatt unalomba fulladna.

Szóval ők ketten látnak neki, hogy nyakon csípjék a bűnözőt, ám jóval mélyebbnek bizonyul a nyúl ürege, mint bármelyikük gondolja.

Kiderül, hogy egy sorozatgyilkossal lehet dolguk.

A Tündöklő lányokat műfajilag elég nehéz besorolni, mert egy lassan hömpölygő thrillerről van szó, amelyben elrejtettek egy csomó sci-fis elemet is. Kirby ugyanis azóta, hogy megtámadták, furcsán érzékeli a valóságot. Ez apróbb és komolyabb változásokban mutatkozik meg, amikor olyan, mintha kicserélnének egy-egy darabot az életéből. Előfordul vele, hogy egyik napról a másikra teljesen máshová kerül a helye az irodában, otthon a macskája helyett kutyája van, de az sem konstans, hogy kivel osztja meg a közös fedelet. Erre az egészre semmi magyarázatot nem kapunk, pont ezért érdekes a húzás.

Aztán ott van a sorozat főgonosza, a modern Hasfelmetsző Jacknek is beillő Harper (Jamie Bell), akinek, úgy tűnik, az idő nem vet gátat. Időutazó sorozatgyilkost nem sűrűn látunk, de az ő esetében sem ez a leghangsúlyosabb, hanem inkább, hogy milyen szenvtelenséggel leselkedik az áldozataira, játszadozik velük, utána meg csúnyán meggyilkolja őket. Amikor az őrület magabiztossággal párosul, az elég ijesztő tud lenni.

Az Apple új sorozata egy hatalmas rejtély egyelőre, már abból a szempontból, hogy mi fog kisülni belőle. A Különváláshoz képest is sokkal több megmagyarázhatatlan elem van benne, de a misztikum érthetetlensége ellenére az alaposan kifejtett nyomozós szál, az alapvető földhözragadtság és a főszereplők kiváló alakításai egyelőre elviszik a hátukon az egészet. A karakterek ügyesen fel vannak építve, könnyű azonosulni Wagner Moura szétcsúszott újságírójával és az Elisabeth Moss-féle nagy karrierre vágyó nővel is, aki szimplán elégtételre vágyna – de az univerzum úgy kiszúrt vele, hogy kénytelen naplót vezetni az életéről. Merthogy a folyton változó valósággal csak így tudja tartani a lépést, másképp megőrül.

A szériát legfőképp azoknak tudjuk ajánlani, akik odavoltak az olyan filmekért, mint a Hetedik és a Memento. Egy old school, de rettenetesen élvezhető nyomozós sztoriról van itt szó, mély és hiteles emberi sorsokkal – a sci-fi-szál tényleg csak körítés. Anélkül is simán elketyegne az évad végéig a Tündöklő lányok, de így extrán izgalmas találgatni, hogy vajon mire futtatják ki az eseményeket. Hogy nem lesz happy end, arra már most fogadni mernénk. (8,5/10)

A Tündöklő lányok magyar felirattal elérhető az Apple TV+-on.