Se bor, se mámor, Toszkána is csak alibi

Nyilván a nyár elé szánták, nyár közbeni szívszaggató romantikának, ám a dánok Toszkána című séfes szerelmes filmje olyannyira alulkészült, mint a csontjainál véres rántott csirkecomb. Ezt egy séf visszaküldené. A Netflix mégis feltálalta, nekünk pedig csupán annyi lehetőségünk maradt, hogy elmondjuk:

Hiszen a dánok ígéretes filmgyártók, értik az emberi drámákat, a lélek rezdüléseit, képesek belelátni egy elme minden állapotába, de az is lehet, hogy ezt a filmet nem kellett volna az iráni származású dán rendezőre, Mehdi Avazra bízni. Vagy ha mégis, meg kellett volna mondani neki, hogy amennyiben a Bor, mámor, Provence című Ridley Scott-filmet szerette volna lekoppintani, hangulatában lemásolni, akkor azt is tudnia kellene, hogy Scott azért kiválóan bánik a történetek egyensúlyozásával, a karakterépítéssel, a dráma-romantika arányának adagolásával.

Avaz harmadik próbálkozása

De legalább lopott volna, hiszen azt már Pablo Picasso is megmondta, hogy a tehetségtelen csak másol. Azt persze nem jelenthetjük ki, hogy Avaz tehetségtelen volna, hiszen jószerivel ez a harmadik filmje, amivel jelentkezik. Közülük is az egyik, az igaz történet alapján készült (Mens vi lever, 2017) 6,8, a másik (Collision, 2019) 6,4 jelenleg az IMDb-értékskálán – a Toszkána pedig csupán 5,7.

Vagyis, mondhatni, nem is annyira rossz kezdet után tendencia a visszaesés. Mindazonáltal az 5,7-es értékelés azért nem olyan falat rengetően gyönge, mint inkább elszalasztott lehetőség.

A Netflix gyönge másolási kísérlete

Már a történet is klisés. Van egy Michelin-csillagos dán séf, Theo, aki csak a munkájának él, a kiégés jeleit mutatja, magánélete nem éppen paradicsomi, de legalább sematikus. Ez a séf (Anders Matthesen) megtudja, hogy a Toszkánában élő apja meghal, így elutazik eladni a birtokot, de Olaszországban találkozik egy lánnyal, akiről csak később tudja meg, hogy a gyerekkori szerelme, hiszen nem ismeri fel benne a régi lányt. És... szerelmes lesz.

Most tekintsünk el attól, hogy a nézői kritikus hangok már azt is felvetik, hogy miért egy olyan színészt kellett Theo szerepére választani, aki se nem jóképű, se nem kigyúrt, de ennél a pontnál muszáj megjegyezni, hogy a kövérség, a jó súlyban lévőség teljesen természetes dolog, mondhatni, emberi, a szépség és csúnyaság pedig nem egyetemes középállandóság, hanem „kinek tetszik, másnak nem” kérdése. Vagyis Anders Matthesen szemére vetni az elhanyagolt testtömegindexet nem éppen baráti dolog. A film nem az ő testsúlya miatt halovány. 

Az olasz Sophiát alakító színésznőt (Cristiana Dell’Anna) jó ismerjük a Gomorra című sorozatból, ahol Patrizia szerepében láthattuk, és róla már akkor tudható volt, hogy egészen kiválóan hozza a visszafogott vágyakozót, és meglepő módon ő legalább mindvégig hiteles szereplő a Toszkánában is. Arról nem ő tehet, hogy ez a forgatókönyv hiányos, a nő jellemfejlődése, karaktere talányos, érzelmi döntései mögött lényegében annyi dramaturgia található, mint amikor a halott Bobby Ewing (Patrick Duffy) évadokkal később zuhanyozás közben tért vissza a Dallas című sorozatba, hirtelen, egészen nem várt módon és indoklással.

Miért éppen Toszkána?

De mindegy is, mert a film tényleg attól gyönge, amitől talán éppen az erősségét remélték.

• A séfek ma divatosak,
• az olasz ételek pazar vacsorát ígérnek,
• Toszkána tényleg gyönyörű,
• romantikára ki ne vágyna.

Nem tudni, hogy az alkotókat mi motiválhatta akkor, amikor eldöntötték, hogy ez a film elkészülhet. Talán abban bíztak, hogy a Covid-járvány miatti bezártság olyannyira kiéheztette a nézőket a könnyed romantikára, hogy nem veszik észre, hogy Toszkána ebben a filmben csupán alibi. Hiszen ha már dán az alkotás, ez a séf mehetett volna egy apró szigetre, föl a sarkkörön túlra, ahol talán nem érződik a koppintás szaga. De nem kell találgatni, mert ez a film nem így készült.

Aki szeretné, úgyis megnézi. Akiben túlteng a romantika utáni vágy, annak – különösen akkor, ha soha egyetlen hasonló sztorival nem találkozott még a vásznon – tetszeni fog, de legalábbis megbocsátja az alkotóknak, hogy a forgatókönyvírásnál nem erőltették meg magukat.

Ami szép: a táj, a fények, az operatőri munka. Ez azonban már régen, a filmkészítés hajnalán sem volt elegendő a sikerhez.

4/10