Német állami támogatással engesztelnék Tom Cruise-t

2007. július 6., péntek 16:21

Állami támogatással engesztelik a hollywodi filmeseket a németek, miután Tom Cruise-t és stábját több eredeti helyszínről kitiltották. A Valkűrnek megítélt 6,5 millió dollár eltörpül a 80 milliós költségvetés mellett, viszont megegyezik egy átlag német film árával.

A német kormány 4, 8 millió euróval (1,2 milliárd forintot) járul hozzá Tom Cruise második világháborús filmjéhez, a Hitler elleni 1944 júliusi merényletet feldolgozó Valkűrhöz, aminek összköltségvetése 80 millió dollár, jelenti a Reuters. Az állami támogatás összege magasabb, mint a legtöbb német film teljes költségvetése. A német filmalap egyébként évi 60 millió eurós (14,8 milliárd forintos).

"A támogatást jóváhagytuk - nyilatkozta Christine Berg, a Német Szövetségi Filmalapítvány (DFFF) projektvezetője. - A pályázatot megkaptuk, és az mindenben megfelelt a követelményeknek." A feltételek között szerepel, hogy a filmben egy német producer is részt vegyen, és a költségek egy bizonyos százalékát Németországban kell elkölteni.

Mégsem ellenzik

Egy hivatalnok szerint a filmet azért támogatják, hogy bebizonyítsák, Németország nem ellenzi a Cruise főszereplésével készülő filmet. Korábban ugyanis Franz Josef Jung védelmi miniszter kijelentette, hogy ha Tom Cruise játssza a főszerepet, a stáb nem forgathat eredeti katonai helyszíneken. A hírügynökségi jelentés szerint a pénzügyi tárca egy német filmmel kapcsolatos rossz tapasztalatra hivatkozott indoklásában.

A Valkűr forgatása július 18-án kezdődik Berlinben, a filmet Bryan Singer rendezi, és 2008-ben mutatják be.

Keresés

Moziblog

Terrierek kapták a legjobb kutyaalakítás díját
Cannes-ban tavaly is terrier nyert: a Némafilmes kutyája, Uggie lett a legjobb.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés