Norvég film nyerte a Titanic fesztivál fődíját

2009.04.05. 11:59 Módosítva: 2009.04.05. 11:59
A norvég Rune Denstad Langlo Észak című filmje kapta a 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 10 ezer euró (mintegy 3 millió forint) értékű fődíját, a Hullámtörők-díjat a szombati díjátadó ünnepségen.

A zsűri indoklása szerint a film szépen és egyszerűen meséli el a főszereplő történetét, miközben ügyesen kikerüli a témájából adódó közhelyeket. Az izlandi Baltasar Kormákur, a zsűri elnöke nevetve megjegyezte, hogy mivel az Eurovíziós Dalfesztiválon is a szomszédnak szokás adni a díjat, gondolta követi ezt a szép tradíciót.

A közönség szavazatai alapján az idei seregszemle legnépszerűbb filmje (4.59-es átlaggal) Baltasar Kormákur Fehér nászéjszaka című filmje volt. Az Országos Diákzsűri fődíját szintén az Észak kapta. Az indoklás szerint a film egyszerre abszurd és hiteles jelenetekkel mutatja be az északi depressziót; pátosztól mentesen, mégis szívvel-lélekkel meséli el hőse történetét.

A 16. Titanic filmfesztivál négy helyszínén, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a KINOban, a Toldi moziban, illetve az Örökmozgó Filmmúzeumban 26 ország 55 filmjét mutatták be. A Hullámtörők-díjért - az idén először külön szekciót alkotva - nyolc alkotás versengett, a tízezer eurós fődíj sorsáról nemzetközi zsűri döntött: Baltasar Kormákur, Enyedi Ildikó filmrendező, valamint Pohárnok Gergely operatőr. Kormákur már ismerős a fesztiválon, tavaly Vérvonal című filmje kapta a Hullámtörők-díjat.

A versenyfilmeket tömörítő Hullámtörők-szekció mellett a fesztivál másik újítása a finn, dán és izlandi filmeket bemutató Északi-fény szekció. A világ megannyi pontjáról érkezett, a legkülönfélébb műfajokat képviselő alkotásokat hat további blokkban - A bűn mélységei, Tajtékos napok, Francia zátonyok, Világkörüli út, Filmdokk, Zene mindegykinek - vetítették.

A versenyfilmek között a Hagiuda Kodzsa rendezte Gyerekek gyermeke, Taylan Barman belga rendező 9 mm című filmje, a Radu Jude rendezte, holland-román koprodukcióban készült A legboldogabb lány a világon, a francia Jean-Xavier de Lestrade által készített A másik orcádat, a Nagy-Britanniából érkezett, Steve McQuenn rendezte Éhség, Rune Denstad Langlo Észak című norvég mozija, az iráni Három asszony, amelyet Hekmat Manizseh rendezett, valamint a tajvani Leon Dai Nem tudok élni nélküled című filmje kapott helyet.

A seregszemlét szerdán a nápolyi maffia világát bemutató olasz alkotás, a Gomorra nyitotta meg. Az erőteljes film tavaly Cannes-ban elnyerte a zsűri nagydíját, Koppenhágában pedig Európai Filmdíjjal jutalmazták. A 16. Titanic fesztivált Darren Arronofsky A Pankrátor című filmjének vetítése zárta.