Csak 3700-an látták a náci Kate Winsletet

2009. április 28., kedd 10:55 |

A hét premierfilmből kettő is a hétvégi bevételi lista élére került, az Oscar-díjas Felolvasó viszont itthon is csak a kilencedik lett.

28 933 nézővel a Hannah Montana sorozat disney-s moziváltozata lett az első a hétvégi magyar toplistán, amiben a címszereplő tiniénekes (Miley Cyrus) egy csirkeszaros vidéki farmra menekül a rajongói elől.

Második a férfibarátságról szóló Spancserek című vígjáték 11 593 nézővel, ami kritikusunk szerint inkább az Ananász expresszhez hasonlít, mint az Amerikai Pitéhez. Szerencsére. A harmadik az Álom.net lett: 10 027-an voltak kíváncsiak országszerte Labancz Lilla idomaira.

A Halálos iram 8 869 nézővel negyedik lett, pedig extrém dögös nők és sportkocsik mellett Jason Bourne-stílusban ugrál a háztetőkön Vin Diesel. Szintén új film volt a Miért éppen Minnesota?, amiben Renée Zellwegert küldi el cége kosztümben a lékhorgászok közé, a botoxos arcjátékra 7 367-en voltak kíváncsiak. A negyedik hete mozikban futó Szörnyek az űrlények ellen című 3d animációt 7 366 Disney-rajongó nézte meg. Pedig kritikusunk szerint jó film, aki még nem nézte, most hajrázzon.

4 559 nézővel hetedik lett az Egy boltkóros naplója, hiába természetes szépség Borat nője, Clint Eastwood búcsúfilmjét, a Gran Torinót is csak 3 806-an látták, de ebbe a Mozifanatikusok Éjszakájának eredménye még nem számított bele, ahol ez volt az egyik legnépszerűbb film.

Kate Winslet Oscar-díjas Felolvasója járt a legrosszabbul: csak 3 787 nézőt vonzott, A Boszorkány-hegyet 2 346-an látták a hétvégén.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Nem hoztak nézettséget a tinilányidomok - 2009.04.20.
Csak ötezren nézték a magyar Álom.netet a fővárosban. Az új Lukáts Andor-filmre 157 jegy kelt el.

Kommentek

  • 2009.04.28 13:26:54solozzo

    A lista élén a szutyokfilmek. Persze ahol Győzike is sztaaaar lehet...

  • 2009.04.28 13:28:20zero

    A Felolvasót 4 hónap késéssel mutatták be, már februárban megnézte mindenki DVDRip minőségben, magyar felirattal.

    Mire számítottak?

  • 2009.04.28 14:53:43Etcinson

    Nemtom mit várnak??? 1 héttel az amerikai bemutató után megvan mindegyik DVDrip minőségben a polcomon... ingyééé.

  • 2009.04.28 15:25:36d.j

    Azért van olyan film, amit moziban kell megnézni. Ezek speciel nem olyanok.

  • 2009.04.28 15:29:57zero

    Ha egyből jött volna a moziba, akkor elmentünk volna rá, mert mégiscska Oscar-jelölt volt ..de így, majdnem májusban ...

    X-Men Rozsomákot moziba nézzük meg. Mert nem hónapokkal később mutatják be ..

  • 2009.04.28 15:49:23borigabi

    Pontosan.

  • 2009.04.28 15:51:06Chaoyang

    Hehe, tipikus, a birkak nezik a fosadek szar filmeket, mikozben a Gran Torino-ra ami siman Oscar jeloltnek kellett volna legyen, meg alig ultek be... A tobbseg mindig izlestelen tudatlan bunko...

  • 2009.04.28 15:53:14hatláb

    Pedig szerintem a Felolvasó hihetetlenül jó film. Nem amiatt, hogy "nácipornó", hanem nagyon érzékletesen mutatja be, hogy milyen "érthetetlen" dolgok is motiválhatják az emberek döntéseit.

  • 2009.04.28 15:54:17aszendi

    tesztüzenet

  • 2009.04.28 16:00:37Semerreretyó

    tesztválasz

  • 2009.04.28 16:18:05Lord heckman

    Frankó.. egyiket sem láttam :) Én még le vagyok ragadva a régi kultuszfilmek 399,- es papírtokosDVD-s beszerzésénél :) Utoljára a Valami Amerika 2-t néztem moziban....ritka, amikor a 2. rész valamiből jobb, mint az első.

  • 2009.04.28 17:17:49repecs

    A nő szivatja mikor kicsi, a nő szivatja mikor középkorú, a nő szivatja amikor vén. Amugy nézhető film.

  • 2009.04.28 17:19:04repecs

    Az embert gyerekkora óta szocializálják majd amikor megnő egy dobozon bámulja azokat akiket nem sikerült teljesen szocializálni.

  • 2009.04.28 17:45:16Frederic Hanry

    Lord heckman

    Ritka bizony. A VA2 pont nem az...

  • 2009.04.28 19:01:34bekukk

    Miután maga Winslet is gúnyt űzött a filmből, elmondva egy másik filmben, hogyha Oscart akarsz kapni, akkor csinálj holokauszt múvit minket se fűtött a vágy hogy a százezredik filmet is megnézzük a témában. Oscart arra osztanak amire akarnak, de a nézők zsebéből a pénzt kihúzni csak olyasmivel lehet, amni érdelki is őket. Winslet ebben a szerepben minket nem érdekel.

  • 2009.04.28 19:19:27nemmondodkomolyan

    A Felolvasó az elmúlt évek egyik legjobb filmje. Akinek az egészből az jön le, hogy holokausztpornó, az nem érti az egészet. Na de ez van, végül is nem véletlen, hogy a Győzike Show-t meg a többi szemetet nézik az emberek...

  • 2009.04.28 19:24:29duduiverson84

    Az álom.net-ről csak annyit, hogy a forgalmazó megvett több mint 9000 db jegyet.

  • 2009.04.29 08:29:00Peppe322

    Szerintem az is elég szégyen, hogy az agybutító Hannah Montanát mindenhol bemutatták, a Felolvasót, meg két művész moziban, megy egyetlen egy Multiplexben.

  • 2009.04.29 12:20:36harapóskutya

    Kate Winslet nem hiszem, h gúnyt űzött volna a filmből.. a holocaust movie dolgot nem ő mondta --
    http://www.youtube.com/watch?v=iAweiV944qI
    A Felolvasót pedig egyszer mindenképp érdemes megnézni

  • 2009.04.30 15:15:16nora

    szia duduiverson84, ez izgalmasan hangzik, jelentkeznél nálam mailben a nora(kukac)index.inda.hu-n? köszi

Keresés

Moziblog

Terrierek kapták a legjobb kutyaalakítás díját
Cannes-ban tavaly is terrier nyert: a Némafilmes kutyája, Uggie lett a legjobb.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés