Készül a lovári Szellemekkel suttogó

2009. június 9., kedd 11:31 |

Egy halottlátó cigányfiúról szól Bogdán Árpád filmterve, aki egy párhuzamos világban lovári nyelven beszél, és szembeszáll a gonosszal. Sipos Gábort, a Laokoon producerét kérdeztük.

Francia és ír partnerek is komolyan érdeklődtek a terv iránt Cannes-ban a European Film Promotion által szervezett Producer on the Move programban, ahol Sipos képviselte a projektet.

„Éppen csak a thriller határán található A halottlátó - határolta be a terv műfaját. - Mesekörnyezetben játszódik. 33-ban kezdődik a történet, mikor Hitler titkos páholya, a Thule Társaság okkultista kísérletekbe kezd, amit gyerekeken hajtanak végre – mesélte. - 77 évvel később játszódik a film, hisz 2010-ben lesz megint hatalma a gonosznak a kapu felett, ami a másik világba vezet."

"A másik oldal valahogy úgy kapcsolódik be, mint az Éjszakai őrség című orosz scifiben. Stílusra inkább a Twin Peaks-hez hasonlítanám” - kötötte filmekhez, de szerinte azért ez se nem scifi, se nem igazi thriller: egy valós környezetben játszódik, ami beleágyazódik az emberkísérletes keretbe. Nem lesznek benne ijesztő hullák, mint Hatodik érzékben.

Ez cigányfilm?, kérdeztük. „Cigánykörnyezetben játszódik, a főszereplő is különleges képességekkel rendelkező cigányfiú, igen, mondhatjuk, hogy ez cigányfilm."

Sipos szerint mindig fokozott igény van arra, hogy "belelássunk egy nép kultúrájának a belső bugyraiba". "A halottlátás, démonűzés a cigánykultúrában is jelen van - mondta erről. - Hogy mi épp a cigány kultúrára húztuk rá ezeket a fogalmakat: egy népcsoport magányát és kitaszítottságát szimbolizáljuk ezzel, egy olyan népcsoportét, ami több ezer éve megérkezett Európába, de valójában még mindig úton van."

300 millió forintos költségvetéssel számolnak, de már a forgatókönyvre is kaptak támogatást: az MMK egymilliót, az NKA 300 ezret adott. Itthonról 31,5 millió forint normatív támogatás jár Árpád előző filmje, a Boldog új élet berlini szereplése után (Berlinben elismerő oklevelet kapott, és a magyar szemlén legjobb elsőfilm lett). A forgatókönyv nyárra lesz kész, az MMKA őszre tervezett játékfilmes gyártási pályázatán indulnak, és 2010 novemberben forgatnának.

A Laokoon ezután Pater Sparrow második filmjéért is felelős lesz: ez Boris Vian Szívszaggató című regényéből készül majd. Koproducerek az új Mundruczó filmben, illetve producerei az épp most bemutatott Intim Fejlövésnek.

Kapcsolódó anyagok:

Nézők nélkül a katartikus cigányfilmek - 2009.02.19.
Arról faggattuk a rendezőket, mit üzennének a filmjeik, ha eljutnának a közönséghez.
Boldogtalanságtól ordítani - 2007.12.10.
Miért jó, ha egy bús cigányfiú sétál 80 percig a Membran zenéjére? Boldog új élet, szociomozi.
A pocakos pápa Bogotában küzd meg a gonosszal - 2005.04.07.
A pápáról már készült hivatalos, de unalmas képregény, most vörös tornadresszben, szuperhősként tér vissza egy kolumbiai rajzoló jóvoltából.

Kommentek

  • 2009.06.09 12:50:16Kockacukor

    Színesfémből készült Termishavo mikor lesz?

  • 2009.06.09 13:01:39pinduri77

    ,,...egy olyan népcsoportét, ami több ezer éve megérkezett Európába, de valójában még mindig úton van."
    IGYEKEZHETNÉNEK JOBBAN IS TOVÁBB....

  • 2009.06.09 13:03:17dr. Wilbur Swain

    Peter Sparrow... blöe

  • 2009.06.09 13:16:30Hamlet

    Végre mi is forgatunk okkult nácis témát!!! Thule Társaság, Éjszakai őrség, Twin Peaks! Micsoda jó hívószavak!
    És igen, a cigányjósnős vonalat is már rég be lehetett volna építeni valami hazai gyártsáú thrillerbe/fantasybe/scifibe. Hajrá Bogdán Árpád, egy nézőt és egy pozitív filmkritikát már felírhatsz!
    ?)

  • 2009.06.09 13:16:49Nadsat

    A forgatókönyvre minek 1,3m támogatás? Milyen számlázható költségek merülnek fel az írása közben? Kávé, cigaretta, laptop áramfogyasztása?

  • 2009.06.09 13:28:37efes

    Forgatókönyvtámogatás? Igen, kávéra, kajára, közös költségre, villanyszámlára, BKV-bérletre, ruhára, arra, amire általában az ember a fizetését költeni szokta. Az írás ugyanis munka, ráadásul kemény munka, amely nem enged meg másirányú pénzkereseti tevékenységet. Ha nyikhaj cigányozás helyett leírtál volna valaha is egyben nem több mint 80 gépelt oldalt, tudhatnád ezt.

  • 2009.06.09 13:31:02efes

    és ha azt nézed, hogy anyag- és motívumgyűjtéssel, a sokszori átdolgozással legalább és minimum, nettó fél éves munkáról van szó, egyáltalán nincs túlfizetve az illető.

  • 2009.06.09 13:36:22KolomparVinetu

    "A forgatókönyvre minek 1,3m támogatás? "

    "Ez cigányfilm?, kérdeztük. „Cigánykörnyezetben játszódik, a főszereplő is különleges képességekkel rendelkező cigányfiú, igen, mondhatjuk, hogy ez cigányfilm [1]."

    Ezért. Erre mindig van pénzünk.

  • 2009.06.09 13:47:22Attila1234

    Már van trailer!!!

    http://www.youtube.com/watch?v=bW2EXw4lLVo

  • 2009.06.09 13:52:15lOc (a pasztafáriánus)

    Ezek után pedig majd csodálkoznak hogy tör előre a szélsőjobb. Vajon miért? Hát ezért, b+.

  • 2009.06.09 13:57:26Nadsat

    efes: Hol látsz te cigányozást a hozzászólásomban, pofikám? Az írás tényleg teljes embert igénylő feladat, abszolúte igazad van: Csáth Géza se praktizált orvosként közben, Kafka se volt közben kishivatalnok, Vian se dolgozott mérnökként, és a kismillió író közül egyik se fordított és még véletlenül se alkalmazták őket újságíróként, ugye? Hanem odamentek sírni a támogatásért, mert motívumgyűjtésre -értsd: elmennek könyvtárba, beírják a "romani folklore" kifejezést a wikipediába - kellett az 1,3 milka.

  • 2009.06.09 14:04:37Favnvs

    Thule Gesellschaft.. \m/ A Hellboy film már lelőtte a poént, egyébként egy germán mitológiával foglalkozó hobbicsoport mióta kísérletezik gyerekekkel? :-)
    Persze jogos a néző minden sz@rt megeszik. Ez a film(esek) pedig rengeteg pénzt.

  • 2009.06.09 14:18:23egyenes labirintus

    Nem mindegy, hogy színesfémtolvaj vagy színes fémtolvaj...

  • 2009.06.09 14:21:12trogerzsido

    én csak annyit tudok mondani hogy
    pákojjátok ki párásztgácik

  • 2009.06.09 14:34:29Pápu nem sárga tetű

    "egy olyan népcsoportét, ami több ezer éve megérkezett Európába" , az oláhok Erdélyben is így gyártanak maguknak történelmet...

  • 2009.06.09 14:47:54efes

    nadsat. Csáth orvosi tevékenységét, Kafka könyvelői munkáját, Vian mérnökösködését nem ismerjük, mondjuk Csáthoz akkor sem mennék betegként, ha haldoklom. Amúgy, akkoriban hosszú évekig írtak egy regényt, mert akkor még volt rá idő, pofikám. Ráadásul nem profi regényírók voltak, hanem csak úgy, saját kedvtelésre írogattak. Más kérdés, hogy elég jól (bár én Kafkát kifejezetten olvashatatlannak tartom. Amúgy utolsó mondatodban cigányozol, pofikám, megelőlegeztem neked, mert látszott rajtad, hogy előbb-utóbb kibukik belőled.

    Az összes többi árpádsávosra mosott agyú gyökérnek pedig üzenem, ami a Cigányhimnuszban is benne van: "Nem loptunk mi, csak egy szöget, Jézus vérző tenyeréből..." Tehát, már akkor itt voltak a Római Birodalomban, amikor a magyarok még valahol Levédiában ették a szárított lószart.

  • 2009.06.09 14:52:03CSÉ

    Néhány száz éve érkeztek. Mi ez a baromság, hello van?

  • 2009.06.09 15:01:05Nadsat

    efes: http://en.wikipedia.org/wiki/Romani_mythology
    Ebben mi a pántlikás fasz a cigányozás, azt mondd el nekem? Létezik Romani (roma), Hungarian, Hindu, Latin, Native American meg faszomtudja milyen folklór. Látsz te ebben negatív előjelet? Vian amúgy életében is publikált író volt, Kafka meg biztosítási ügynök, de ez tényleg mellékes. Nem tudom, akkoriban miért lett volna több idejük írni egy regényt, ugyanúgy 8-12 órát dolgoztak, Vian meg évente jelentetett meg regényeket.

  • 2009.06.09 15:05:00CSÉ

    efes te beteg állat, ekkora baromságot, amit a Római birodalomról írtál (így kell helyesen írni), még nem hallottam. Kaffka pedig oltári jó író volt.

  • 2009.06.09 15:06:23CSÉ

    A Margit is meg Kafka is :)

  • 2009.06.09 18:07:19GegeWarrior

    Szegény efes!:) Biztos beteg nem kell vele foglalkozni:) Szárított lószart meg te fogsz enni ha még egy ilyet hallok:)

  • 2009.06.12 11:07:40igor.h

    halottlátó cigány hitler ellen! az igen! ez kell a népnek, pakoljátok csak bele a milliókat!
    az ilyen fröcsögő, habzószájú magyargyűlölő seggfejek mint efes, meg mi a jó kurva anyjukért nem költöznek más országba ha itt ennyire szarul érzik magukat?

Keresés

Moziblog

18+ Oszama él és élvezi
Hirtelen nem tudunk viccesebbet mutatni az Osombie című terrorzombis zséfilmnél.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!