Jean Reno Budapesten forgat

2009. július 12., vasárnap 18:10

Részben Budapesten forgatják A razzia című francia filmet, amely 13 ezer zsidó 1942-es letartóztatását dolgozza fel, a főszerepet Jean Reno alakítja. A filmben hatszáz magyar statiszta, főként gyerekek szerepelnek.

Jean Reno és Mélanie Laurent főszereplésével Budapesten forgatják a La Rafle (A razzia) című francia játékfilmet, amiben hatszáz magyar statiszta, többségében gyerekek is szerepet kaptak. A XX. századi francia történelem egyik legsötétebb foltját feldolgozó filmet a producer a Berlini Filmfesztivál nyitófilmjének szánja.

Az újságíróból lett filmrendező Roselyne Bosch 80 napi forgatást igénylő filmjét a közszolgálati France 3 és a TF1 kereskedelmi televízió egyaránt támogatja. A film főszereplője Jean Reno egy zsidómentő orvost alakít, a Quentin Tarantino augusztustól látható Becstelen Brigantykjában is szereplő Mélanie Laurent pedig egy bátor ápolónőt játszik. A razzia további szerepeit Sylvie Testud, Anne Brochet, Samuel Le Bihan és Gad Elmaleh alakítják.

reno

A francia rendőrség 4500 alkalmazottja 1942. július 16-án egy nap alatt több, mint 13 ezer zsidót tartóztatott le az úgynevezett Vél' d'Hiv razzia során. Vél' d'Hiv egy kerékpáraréna volt az Eiffel-torony közelében, itt gyűjtötték össze és várakoztatták a francia hatóságok napokon át az elhurcolt embereket. Közülük több mint nyolcezren a Drancy-i táborba kerültek, ahonnan koncentrációs táborokba deportálták őket.

A razzia napjának emlékére a július 16. utáni első vasárnap a rasszista és antiszemita bűncselekmények emlékének nemzeti napja Franciaországban. Ezen a napon ismerte el 1995-ben először Jacques Chirac akkori elnök a francia állam, nevezetesen a Vichy-kormány felelősségét a franciaországi zsidók deportálásában.

A Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő francia lap helyszíni tudósítása szerint néhány nap párizsi forgatás után a stáb Budapestre költözött, ahol a kerékpárarénában és az egyik franciaországi táborban játszódó jeleneteket forgatják majd. A magyar főváros külterületén felállított díszletben 30 kilométernyi szögesdrótkerítést építettek fel, amelyet rozsdaszínű festékkel bekent gumivédelemmel láttak el, hogy a gyerekek ne sérüljenek meg a forgatáson.

A hetvenes években készült néhány olyan emlékezetes film, amelyben a franciaországi holokauszt legnagyobb letartóztatását felidézték, mint például a Klein úr Alain Delon főszereplésével. De A razzia lesz az első játékfilm, amely feldolgozza, mi is történt pontosan 1942.július 16-án Párizsban.

Kommentek

  • 2009.07.13 12:23:17Színes Géza

    Jean rámegy a tuti Oscar témára!

  • 2009.07.14 10:27:10opcsi

    Kicsit unalmasnak találom már a témát.... A Schindler és a Zongorista után már nincs nagyon mit elmondani a zsidók II. világháborús sorsáról. Illetve talán van, csak ezek után már minek?

Keresés

Moziblog

Mégsem Ellen Page lesz az új Jane Eyre
Mia Wasikowska, az Alice Csodaországban 20 éves főszereplője kapta meg a címszerepet.

Bookline - könyv

C-travel ajánlatok

  • Katalin napi ajánlat
    Katalin napi ajánlat Az Ön párjának keresztneve Katalin? Ha mégsem, arról nem párja tehet! A hölgyek részére a szállásdíj és a félpanziós ellátás ajándék! Uraknak: 27.300 Ft/fő/2 éjtől
  • 3=4 Téli Elixír Hévizen
    3=4 Téli Elixír Hévizen Az Év wellness szállodája télen is várja Önt! Foglaljon több szobát, és 15%, 20%, vagy akár 25% kedvezménnyel pihenhet decemberben. 59.900 Ft/fő/4 éjtől
  • Repülőjegy online
    Repülőjegy online Böngésszen a járatok között, válogasson kedvére, és foglalja le repülő útját ONLINE! Akár a fizetést is lebonyolíthatja otthonról.

Honfoglaló

hirdetés