Újranyit a Bem mozi

2009.07.16. 14:50 Módosítva: 2009.07.16. 15:18
"Újranyit a BEM mozi? Legalábbis ez áll az ajtaján. Vajon a petíció érte el a kívánt hatást?" - kaptuk a körkérdést. A mozi bezárása elleni petíciónak azonban az artmozi felélesztéséhez semmi köze.

Csütörtökön ismét megnyílt a július 2-án bezárt Bem mozi, de nem a közel 2000 aláírást tartalmazó nyílt levél és az utolsó héten tartott tiltakozó búcsúprogram érte el a kívánt hatást. Kántor László, a mozit az utóbbi tíz évben üzemeltető Új Budapest Filmstúdió vezetője - akit kilencmillió forintos tartozásra hivatkozva tett ki a Budapest Film Kft. (BF) a bérletből, illetve a lejárt szerződés miatt - kimaradt a mozi átmeneti működtetéséből.

"Ideiglenesen bérbe adtuk a Rocket Man kft.-nek a Bem mozi működtetését. Ők üzemeltették eddig is a kávézót - mondta Borsosné Lepedus Katalin, a BF gazdasági igazgatója. - A kávézó mellé veszik a mozit a Bem mozi értékesítéséig. A Cinereal kft-nél augusztus közepéig lehet venni pályázati anyagot, legkésőbb januárban már lesz új tulajdonos."

Vagyis a két hetes technikai szünet után nem a Budapest Film üzemelteti átmenetileg a mozit saját filmjeit (köztük a Valami Amerikát és a Valami Amerika 2-t) vetítve, ahogy Port Ferenc jósolta a Virsligyár lesz a Bem mozi helyén? című videónkban, hanem a mozi kocsmájának éri meg fél évre az artmozit is üzemeltetve nyitva tartani.

A mozi neve Bem filmturkáló lett, de a filmek stílusa nem változik: ma, az első napon a Kutyaszorítóbant és a Bob Dylan életei-t vetítik. Nyitóbulit hétfőre terveznek.