Októbertől mozikban a Halász Judit-film

2009.09.07. 14:54 Módosítva: 2009.09.07. 14:54
Mióta a közszolgálati televízió feladta azt a szent feladatát, hogy gyerekeknek is csináljon műsorokat, azóta az én dalaimból sem készültek felvételek, mondta Halász Judit. Rózsa János rendező a Rolling Stones koncertfilmjéhez hasonlította a Csiribirit.

Tizennyolc lemez kiadása után egész estés koncertfilm készült Halász Juditról, amelyet október 8-ától vetítenek a mozikban. A filmet Rózsa János, Halász Judit hetvenkét éves férje rendezte, aki ezelőtt tizennégy évvel készítette el utolsó filmjét.

Tavalyi cikkünkben írtunk arról, hogy az MMK 30 milliót adott Rózsa „Minden felnőtt volt eccer gyerek” filmtervére. „Ez egy meghatározhatatlan műfajú film, ami Halász Judit koncertjein alakul, és ezt egészítjük ki road movie-s elemekkel – mondta akkor róla a rendező, és a Rolling Stonesról szóló Shine a Lighthoz hasonlította. Akkor a 70-80 milliós költségvetéshez még a támogatáson felül 20 millió hiányzott, úgy tűnik, ezt sikerült összeszedni a hosszú évekig producerként dolgozó rendezőnek.

halasz

A hatvanhét éves színész-énekes, Halász Judit – aki a gyerekek kedvence évtizedek óta – közleményben adott hangot örömének, hogy végre azok is élvezhetik műsorát, akik nem tudnak elmenni koncertjeire.„Amióta a közszolgálati televízió feladta azt a szent feladatát, hogy gyerekeknek is csináljon műsorokat, azóta az én dalaimból sem készültek felvételek” – mondta.

Rózsa János a Balázs Béla Stúdió egyik alapítója, jelenleg az Objektív Stúdió vezetője. Ismertebb filmjei: Gyerekbetegségek, Álmodó Ifjúság, Pókfoci, Csók, Anyu. Producerként többek közt a Rokonokban, a Sztracsatellában és a Csacsacsában dolgozott, idén kapott Kossuth-díjat.